+ Életmód

Törökország színház nélkül?

A megfélemlített török színházi életben reális fenyegetés a színházak felgyújtása, a rendezőknek pedig vigyázniuk kell arra, mit mondatnak ki színészeikkel, ha meg akarják őket védeni.

Félelmének adott hangot a német közszolgálati rádiónak adott interjújában Nurkan Erpulat török rendező a törökországi politikai és kulturális életben zajló változások miatt. Erpulat reális veszélynek tartja, hogy a nacionalista-iszlamista Erdogan-rezsim színházak bezárásába kezd. „… a kormányzat tervei között van a színházak bezárása. Ez hamar megtörténhet. Már 10-12 éve ezen ügyködnek. Lépésről lépésre próbálják kriminalizálni a színházi életet, lépésről lépésre távolítják el annak védelmezőit, ezzel téve azt fölöslegessé, hogy végül bezárhassák a színházakat.” – mondta a rendező.

Nurkan Erpulat

Nurkan Erpulat

A berlini Maxim Gorkij Színház rendezője, jelenleg a „Love it or leave it” című projektjét vezeti Isztambulban, így testközelből figyelhette mind a puccskísérletet, mind pedig az azt követő megtorlást.

A független társulatok félnek. Azzal fenyegetik őket, hogy felgyújtják a színházaikat, vagy céltáblává teszik őket.

A megfélemlítést és az ezzel járó öncenzúrát a saját bőrén is érezte Erpulat, aki idén februárban isztambuli rendezését megváltoztatva, Wolfram Lotz Nevetséges sötétség című darabjában végül kerülte a „Törökország” és „Erdogan” szavakat, hogy ezzel védje színészeit.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top