
Szubkulturális újrahasznosítás: a legjobbat kihozni a maradékból
A punk klasszikus kánon-kritika. Általában dolgozik a hatalmi pozíciók ellen, és itt nem csak a politikai hatalmat értem, hanem mindenféle korábbi társadalmi közmegegyezést.

A punk klasszikus kánon-kritika. Általában dolgozik a hatalmi pozíciók ellen, és itt nem csak a politikai hatalmat értem, hanem mindenféle korábbi társadalmi közmegegyezést.

A köztársaság nem a politikusok köztársasága, és nem is csak a bal- vagy jobboldalé, hanem mindenkié. Ha még nem tudjuk, akkor meg fogjuk tanulni: ha nagylelkűen bánunk a másik szabadságával, attól a miénk nem elfogy, hanem éppen gyarapodik.

Nem csak az emlékbizottság oszt azonban pénzt a megemlékezésekre a kormányhoz közeli szereplőknek. A Miniszterelnöki Kabinetiroda augusztus 5-én költött el 1,4 milliárd forintot, „előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősség” miatt meghívásos tenderen.

Bár gyereklemezről van szó, Lajkó Félix az anyagot nem csak gyerekeknek szánja; hite szerint a versek csakúgy, mint a zene legalább annyira szólnak felnőtteknek is.

A Népszabi-melléklettel megjelent Fedél Nélkül című lapot utcai árusításban csak a fővárosban lehet kapni, aki viszont megrendelni szeretné, mondjuk vidéken, a következőképpen kell eljárnia.

Mészáros Sándor, a kiadó eddigi főszerkesztője a Facebookon tett bejelentése szerint ma átvette Szigeti Lászlótól a kiadó ügyvezetését.

Alföldi Róbert is beállt a Népszabadság mögé.

Paulo Coelho egyes szám első személyben építi fel Mata Hari történetét. A táncosnő az embertelen párizsi Saint-Lazare börtönből írt leveleket ügyvédjének, ahol az első világháborúban folytatott kémkedés vádjával tartották fogva.

A Velencei Biennálé Ezüst Oroszlán-díjas A House in Asia-ban méretarányos makettek modellezik a történelmet, dokumentumfilmes eszközök visznek el Bin Laden búvóhelyére, és színészek teszik jelen idejűvé a produkciót.

A Neumann Társaság az esélyegyenlőség jegyében teszi ingyenesen és korlátlanul hozzáférhetővé a modul tankönyvét. A tananyag ismeretében mindenki felmérheti saját felkészültségét, és ennek alapján eldöntheti, részt vesz-e a szervezett, vizsgával záruló, a pedagógusképzésbe beszámító képzésben.

A festő életének eseményeit festményeinek szereplői jelenítik meg.

Bár Kocsis Zoltán szerencsésen felépült súlyos szív-és aortaműtétjéből, a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna.

Eddig Parkinson-kórral magyarázták a führer rossz egészségi állapotát utolsó napjaiban. Remegett, folyt a nyála a feljegyzések szerint. Ezek viszont sokkal inkább drogelvonási tünetekre utalnak.

Mese a valódi magányról, a valódi kiszolgáltatottságról és a valódi kétségbeesésről. Meg arról, mire képes rávenni az embert egy közép-kelet-európai ország patinás fővárosának felkapott bevásárlóutcája.

Nézzünk csak rá erre kis magyarra! A nyáregyházi földműves nagyszülők unokája vásárol egy üveglapos fényképezőgépet, amit kezdetben kezelni sem tud… És most ugorjunk! Ötvenkét országban több mint 2200 kiállításon vett részt, és 327 díjjal jutalmazták a képeit. - Nógrádi Gábor írása.

Ennél szimbolikusabb ötlettel nem is állhattak volna elő a Népszabadság újságírói. A bejelentést a Népszabi szerkesztőség című FB-oldalon tették meg.

Két állást kínálnak az új pályázatok, az egyik Olaszországban, a másik pedig mentori állás. Ösztöndíjból is kettő van, az egyikkel egészen Svédországig lehet eljutni. És találsz bőven irodalmi pályázatot is.

A háromnapos ingyenes filmfesztiválon az elmúlt évek legjobb tajvani dokumentumfilmjeit mandarin nyelven, magyar és angol felirattal vetítik. A résztvevők között tajvani ajándékokat sorsolnak ki.

Felhívás amatőr és profi együttesek, egyéni fellépők, valamint zeneiskolák és művészeti intézmények növendékei számára.

Nincs késő. Nem sietek sehova. Nincsenek fontos dolgaim. Körül tudok nézni. Könnyű vagyok és laza. Puha és erős. Ahogy beszívom a levegőt, hosszú és keskeny leszek. Nem kiabálok. Nem basz föl az ideg - mondja magáról Szabó Réka táncos.

A japán zongoraművésznő Hiromi, aki 17 évesen Chick Coreával lépett fel október 21-én Trio Project elnevezésű formációjával, Cory Henry két nappal később a The Funk Apostles kíséretében lép színpadra.

„Szopatsz, Sándor?”

Nagy ívű programsorozattal, három ősbemutatóval, musicallel és koncertekkel valamint tárlatokkal emlékeznek a szabadságharc 60. évfordulójára a Magyar Állami Operaházban.

Nőként is nagyon közel érzem magamhoz ezt a történetet, és lenyűgöz, mennyire pontosan, a nők lelkébe, működésébe igazán belelátva írta meg ezeket a novellákat Déry Tibor. Pontosan láttatja, hogyan szeretnek a nők - mondja Varga Judit a Szerelem című opera zeneszerzője.

A mai nap fordulópont az Aszódi-telep életében. Nem csak amiatt, hogy az ország első Madaras József szobrát gyermekkora, fiatalsága színterén állították fel, hanem amiatt is, hogy az itt lakó nehéz sorsú embereknek megadatik az emlékezés saját múltjukra. - mondta az önkormányzat elnöke.

A rendező terveiben szerepel egy pesti lányokról szóló újabb alkotás, valamint egy újabb punkfilm készítése is.

Talán soha nem volt még ennyire találó a kiállítóhely neve: Art Salon Társalgó Galéria. Művészet, egy elegáns szalonban, ahol nem csak mi, látogatók társalgunk egymással és a képekkel, hanem a művek is egymással, a kortársak a klasszikusokkal. - Deák Csillag és Kölüs Lajos írásai a Percepciók 4 című kiállításról.

A Hubertusz című egész estés dráma forradalom és szerelem, hűség és csalás örök témájának forgatagában tárja elénk a huszadik század második felének magyar történelmét. Utolsó szava az 'igen'.

Kétségkívül ebben a közegben is jelen van az erőszak, az élősdiség, mások kijátszásának és kihasználásának a gyakorlata, méghozzá egyre fokozódó mértékben. - írja Domján Edit Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című könyvéről.

A társulat 2008-as alapítása után hamarosan az egyik legkeresettebb kínai kortárs táncegyüttes lett az egész világon a TAO Dance Theater.