Tompos Kátya színésznő régóta küzdött a rák egy ritka fajtájával, amelyről csak a családja és a legközelebbi hozzátartozói tudtak.
A Kaputt című 1974-ben készült 85 perces magyar filmet ma este, azaz június 4-én láthatod a Magyar Mozi TV csatornáján.
Jordán Tamás azt nyilatkozta, hogy bár még mindig kórházban van, sokkal jobban érzi magát, és reméli, hogy hamarosan hazatérhet.
A hetedik kontinens című filmet ma este, azaz június 3-án láthatod a Cinemax 2 csatornáján 20 óra 30 perctől.
Harcsa Veronika: Színpadon töltött időmnek sok sikert köszönhetek, sokat gazdagodtam általa és nincs bennem hiányérzet.
Robert De Niro: Elfelejtettük a történelem leckéit, amelyek megmutattak nekünk más bohócokat, akiket nem vettek komolyan...
A #Sohavégetnemérős című filmet ma este, azaz június 2-án láthatod a Magyar Mozi TV csatornáján 21 órai kezdettel.
A B-vitamincsalád egyik tagjáról, a tiamin néven is ismert B1-vitaminról, illetve a hiányának tüneteiről keveset tudunk.
Szinetár Miklós példaként említette az Operaházban töltött időszakát, ahol a szakszervezet vezetője előre figyelmeztette
A Ha eljön Joe Black című ma este, azaz június 1-én láthatod a Cinemax csatornáján 20 órai kezdettel. A filmet másnap megismétlik.
A Vándorrege (Walkabout) című filmet ma este, azaz május 31-én láthatod a Duna Televízió csatornáján 22 óra 15 perctől.
Szűcs Nelli és Trill Zsolt (házaspár) a Bóta Café vendégeiként beszéltek Udvaros Dorottya Nemzeti Színháztól való távozásáról.
A Japán Filmfesztivál keretében 2024. június 5. és június 19. között az ország bármelyik pontjáról angol, magyar vagy japán nyelven nézhetők.
A Kairó bíbor rózsája című filmet ma este, azaz május 30-án láthatod a Cinemax csatornáján 21 óra 40 perces kezdettel.
Kocsis Judit 1985-ben fejezte be tanulmányait a főiskolán, és azonnal csatlakozott a József Attila Színházhoz.
Az Esőember című filmet ma este, azaz május 29-én láthatod a SuperTV2 csatornáján 22 óra 25 perctől. A filmet megismétlik.
A balerina szerint nem az a lényeg, hogy a balett divatos művészeti forma-e a fiatalok körében vagy sem, hanem ki juthat el...
Frédéric Gros könyve úgy mély és bölcselő hajlamú, hogy közben könnyed és világos stílusú – akár mint mondjuk egy ízes Hamvas-szöveg.
az OSZK együttműködik a hazai és a nemzetközi tudományos élet, az oktatás és a közművelődés szereplőivel, szakmai szervezetekkel, valamint egyházakkal.
Az Egy kivételes barát című filmet ma este, azaz május 28-án láthatod a Cinemax 2 csatornáján 21 órai kezdettel.
A Futni mentem rendezője Herendi Gábor, akinek eddigi hét filmje az elmúlt két évtizedben közel 2,5 millió nézőt vonzott a mozikba.
Olyan új szoborcsoporttal jelentkezik a Duna-parton Kolodko Mihály szobrász, amelyre még nem volt példa a karrierjében.
A Szép napok című filmet ma, azaz május 27-én láthatod a magyar filmeket vetítő Magyar Mozi Tv-n 23 óra 15 perckor.
Johann Loetz (más néven Lötz) üvegművei az – osztrák – magyar (és – cseh) monarchia területén termett szecesszió kiemelkedő példái közé tartoztak,...
Rost Andrea kijelentette, hogy nem kíván hosszasabban reagálni Miklósa szavaira, mivel méltatlannak tartaná azt.
Az 1968 - Egy szerelem rekonstrukciója című fimet ma este, azaz május 26-án láthatod a Duna Televízió csatornáján 21 órai kezdettel.
Nagy Zsolt a politikáról is beszélt, mondván, hogy az beszivárgott a színházba, de ő igyekszik egyre kevesebbet foglalkozni vele.
A Joe Cocker: Veszett kutya lélekkel című filmet ma este, azaz május 25-én láthatod az m2/Petőfi TV csatornáján 22.05-től.