+ Film

Az állambiztonság a szomszédos szobában hallgatta az ölelkezésüket – 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója ma

1968 - Egy szerelem rekonstrukciója

Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című fimet ma este, azaz május 26-án láthatod a Duna Televízió csatornáján 21 órai kezdettel.

Szerelem, vagy összeesküvés? – a történet szereplői 1968-69-ben nem tudták, hogy az állambiztonsági szervek játékszerei. Két fiatalt, az angol követség titkárnőjét Alexandrát („Fitos” fedőnévvel) és a műegyetemi hallgatót Miklóst („Lovag” fedőnévvel) nemcsak állandó megfigyelés alatt tartottak, hanem különböző módon „segítették” szerelmük kibontakozását.

„Biztosították” találkáik színhelyeit, ahol titokban hangfelvételeket és fotókat készítettek róluk.

Ma már kutathatók azok a dokumentumok, melyek mindezekre bizonyítékul szolgálnak.

Több mint 50 év múltával Miklós megkísérli felkutatni Alexandrát, hogy választ kapjon, az őt azóta is kínzó kérdésre: szerelem volt, vagy összeesküvés, ami köztük történt?

A 2024-ben készült 94 perces magyar filmet Nagy Anikó Mária rendezte, a főbb szerepekben: Barta Ágnes és Mészáros Martin.

Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című fimet ma este, azaz május 26-án láthatod a Duna Televízió csatornáján 21 órai kezdettel. A filmet megismétlik az M5 csatornáján május 28-án 21 órától.

Ha szeretnél a legfrissebb ma esti filmajánlónkról értesülni, akkor mentsd el ezt a linket, ezen mindent megtalálsz: https://librarius.hu/tag/film-ma-estere/

Népszerűek

To Top