
Elhunyt Kocsis Antal
Kocsis Antal Szatmárnémetiben született 1939. augusztus 12-én. 1963-ban végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben.

Kocsis Antal Szatmárnémetiben született 1939. augusztus 12-én. 1963-ban végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben.

A kismartoni Esterházy-kastélyban ezen a héten Thomas Hampson dalestjével kap új lendületet a classic.Esterházy koncertsorozat.

Nagyon fontos Salgótarján és környékének megvédése, hisz szénnel, vasáruval és így fegyverekkel tudja ellátni az ország védelmét.

Magyarországon több ezer masszőr dolgozik a szakma különböző területein. Mégis ritkán gondolunk bele, mennyit adnak a világnak.

A Diákújságírók Egyesülete (DUE) 2022. május 20-án Budapesten a 29. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon hirdette ki „Az év diáklapja 2022” pályázat eredményét, amelyen a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Piár Futár című lapja 1. helyezést ért el. A DUE 1989 óta működik, és évtizedek alatt Magyarország második legnagyobb újságíró szervezetévé nőtte ki magát. Szakmai zsűrije neves…

Hegedűs 2 László nem csak grafikával foglalkozik, tevékenysége átfogja a vizuális műfajokat. Fotózik és filmezik is.

A Trafó Galéria új kiállítása Németh Ilona szlovákiai magyar képzőművész Eastern Sugar nevű kutatásalapú projektje.

Egy félmeztelen nő rohant be Cannes-ban a vörös szőnyegre a Palais des Festivals épülete előtt Cannes-ban.

A Magyar Nemzeti Bank Krisztina körúti székháza adott otthont az első Nagy Könyvünnep és Kortárs Művészeti Kiállításnak.

Ab Ovo Kiadónál megjelent Ulrich Gábor Hegesztett szavak című képzőművészeti verseskötete. A bemutatón Szurcsik József beszélget vele.

A neves író, Méhes Károly első alkalommal mutatja be fotóit a nagyközönségnek A Vala hol című kiállításon.

Az egyes előadásokra, valamint a Müpa újonnan bejelentett programjaira elsőként a Müpa+ hűségprogram tagjai válthatják meg belépőiket.

A világirodalmi fókuszú PesText irodalmi és kulturális fesztivál ősszel negyedik alkalommal valósul meg Budapesten.

Hantaï alkotásait más main-stream-ben lévő művészek munkáival közösen állítják ki, akiknek művészi hatásai meghatározóak voltak Hantaï fejlődésében.

A különleges írói stílussal rendelkező, kissé titokzatos Bucsi Mariann írónőt egy rendhagyó interjúban kérdezte több ismert és elismert ember, így közelebbről is megismerhetjük a szerző életét. A tavaly debütált, nagysikerű Ébredés regény írója a görög Thassos szigetén él, és alkot. A közelmúltban jelent meg Érintés címmel második kötete, amely azonnal belopta magát az olvasók szívébe.…

Az idei PesText nemzetközi irodalmi fesztivál vendége többek között Vlagyimir Georgijevics Szorokin lesz...

Minden férfi életében eljön egyszer a pillanat, amikor végre megállapodik, azonban ezt alkalomhoz illően kell megünnepelni. Ilyenkor a legjobb barátok gondoskodnak arról, hogy még egyszer, utoljára igazán kirúgjon a hámból a vőlegény. Természetesen a buli szervezőinek a megfelelő öltözékről is gondoskodnia kell. Vicces pólókat kerestek? A következő cikkben most elhoztuk nektek a legjobb legénybúcsú “egyenruhákat”.…

Napjaink marketingjében a hiteles vevői vélemények megléte, a közösségi média jelenlét alapvető jelentőségű, így ezek hiányában adott esetben a sikeres fizetett hirdetési kampányok sem hoznak elegendő vevőt. A webáruházak teljesítményét jelentősen befolyásolhatják a nagyszámú, minőségi, pozitív vevői visszajelzések. A piackutatások szerint a potenciális vevők igenis olvassák a vevői véleményeket, és ezek alapján hozzák meg döntéseiket…

Bár most alapvetően a szabadtéren töltött idő szezonja van, hiszen mindenki örül, hogy kiszabadulhat a napsütésre, a jó időbe, így nyáron inkább a teraszt és a kertet csinosítgatjuk. Ezzel együtt azonban nem szabad megfeledkeznünk otthonunk belső teréről sem, ugyanis lehűlés esetén vagy egy-egy kiadósabb nyári zápor idején még mindig a jó öreg nappalink lesz az,…

A tavaszi szél fehér szirmokat szitál köré. A teraszon már-már undorítóan boldog Ferenczi család. Négy generáció titkát fürkészem négy hete.

Zola mondta: „Azt hiszem egyértelműen kijelenthetjük, hogy életünk legviccesebb klipjét sikerült leforgatni."

Bár az ajándékozás elsősorban az ünnepekhez és a születésnapokhoz köthető, a céges ajándékok kivételes lehetőséget nyújtanak a vállalkozás növekedésére és a kollégák közötti kapcsolatok megszilárdítására. Egy jól megválasztott céges ajándék jó benyomást kelt a vállalkozásodról, de egy félresikerült ajándékkal a szándékoddal ellentétes hatást érhetsz el. Ajándékot minden esetben úgy adj, hogy ne várj viszonzást, különben…

Mindenki jár közösségbe, és ennek vannak hátrányai is bizonyos időszakokban. Télen, ősszel és még tavasszal is a járványok, influenzák, náthás megbetegedések emberről emberre terjednek. Ugyanakkor mégsem élhetünk a négy fal között, munkahelyünkre sokszor be kell mennünk ilyenkor is. Szerencsére a nagyobb irodaházak, bevásárlóközpontok légterének fertőtlenítésével csökkenthető a megbetegedések kockázata. A következő cikkben az UV-C lámpás…

Ha már az ápoláson gondolkozol, akkor bizonyára túl vagy azon a hosszadalmas és közel sem egyszerű procedúrán, amit a kanapévásárlás jelent. De még mielőtt fellélegeznél, hogy a csíny letudva, és most már csak élvezni kell a kényelmesen süppedős, rendkívül esztétikus új kanapéd előnyeit, halkan megjegyezzük, hogy ha nem ápolod rendszeresen és megfelelően, sokkal hamarabb el…

A déli partnak Balatonlelle az egyik legnépszerűbb városa. Aki ide ellátogat, egy állandó pezsgést, lüktetést fog érezni.

Manuel Vilas bár költőként indult, regényeivel vált népszerűvé. Legnagyobb közönségsikere a 2018-ban megjelent Odesa.

Az elektromos rollerek és kerékpárok az elmúlt években megreformálták a városi közlekedést. Gyakorlatilag már nem lehet úgy végigmenni az utcán, hogy ne látnánk pár darab ilyen közlekedési eszközt. Ez egyáltalán nem meglepő, mivel nagyon kényelmes velük elmenni A-ból B-be, költséghatékonyak, igazán élvezetes maga a vezetés is. Egyre több kiegészítő érhető el hozzájuk Ezért sem meglepő…

Ebben a cikkben megnézzük, hogy érdemes-e infrás hőmérőt, lázmérőt használni. Az utóbbi években talán nem is volt olyan ember, aki ne találkozott volna legalább egyszer ezekkel az eszközökkel. Ha pedig ennyien használják, akkor csak érdemes őket használni, nem igaz? Lássuk! Mi is az az infrás hőmérő, lázmérő? Az infrás hőmérővel gyakorlatilag már mindenki találkozott. Ha…

Többnyire hazugságokat gyártott arról, hogy amikor kettesben maradtunk, miféle gonoszságokat műveltem vele...

A makettezés egy alkotói, művészi folyamat, melynek elsődleges célja az öröm. Némi rutin és tapasztalat birtokában egyre könnyebb.