
Szabadka díszpolgára lett Dudás Károly író
Talán kicsit elsiették ezt a díjat, ugyanakkor talán el is késtek vele.

Talán kicsit elsiették ezt a díjat, ugyanakkor talán el is késtek vele.

A mozik idei vérszegény nyári forgalma a szerény filmeknek tudható be, amelyek nem fogták meg a közönséget.

Az 1964-ben megjelent könyvből végül kihagyott részben két új gyermekszereplő is feltűnik.

Mondta Fischer Ádám karmester a Zsidó Nyári Fesztivál vasárnap esti megnyitóján, a Dohány utcai zsinagógában.

Pertegazt a spanyol Diorként is emlegették.
A gitáros élete utolsó pillanatáig ragyogó ember volt, de kissé házsártos.

A pszichológusok a házasságok felbomlását egyebek mellett azzal magyarázzák, hogy az urbanizáció és a felgyorsult világ miatt az értékrend is megváltozott.

Olyan filmeket, archív felvételeket, híradókat, audiovizuális dokumentumokat láthat a közönség a BÉF-en, amelyek új perspektívából mutatják be Budapest környékeit.

A Kacsafutam nemcsak jótékonysági és családi esemény, hanem verseny is: az elmúlt hónapokban bárki vásárolhatott sorszámozott gumikacsát.

A sokak által minden idők legfélelmetesebb mozijának titulált alkotás világát az idén elhunyt svájci szürrealista képzőművész, H.R. Giger álmodta meg.

A neutrínók könnyen, keletkezésüktől számított 2 másodperc alatt kijutnak a Nap felszínéről, majd további 8 perc leforgása alatt a csaknem a fény sebességével száguldó részecskék elérik a Földet.

A veszprémi konferencián megfogalmazott elképzelések nyomán dolgoznak azon, hogyan lehetne ezt a bevételt más forrásból pótolni.

Az ugatásról eddig azt tartották, leginkább a kutya izgatottságát jelző, különösebb kommunikációs tartalommal nem rendelkező hangadási forma. De nem az.

Egy évtized szünet után készített új stúdióalbumot Billy Idol. A negyven éve a pályán lévő lázadó rocker énekes Kings & Queens of the Underground című anyaga október 20-án jön ki.

Esterházy Melinda hercegné személyében Burgenland tartomány kulturális életének egyik legnagyobb támogatóját tisztelhettük.

Az Anna Karenina felolvasásán az vehet részt, aki regisztrál a google plus-on, ezt már 373 ezren megtették. Többek között egy űrhajós is.

A német titkosszolgálat főnöke, valamint az amerikai CIA azonnal kiiktatná az üldözött csecsent.

A külföldi diákok egy része Magyarországon helyezkedik el.

Valószínűleg Scorsese készíti a sorozat bevezető epizódját az HBO számára.

A kötelező tárgyak mellett ráadásul széles a választható kurzusok száma is.

A jegyárak az elmúlt 12-13 évben megnégyszereződtek az Operaházban, további áremelés már nem lesz.

Mácsai Pál elmondta, mi várható az Örkényben a következő évadban.

A művészt hétfőn éjjel érte a halál.

Soha nem látott közönségsikerek, új színpadtechnika, egyetlen esőnap, rekord bevételek. Tarolt a Szegedi Szabadtéri Játékok.

Elképesztő bronzkori temetőre bukkantak Nógrád megyében.

A libanoni Adunis Ali Ahmad Sa'íd Asbar, művésznevén Adonis és a francia Yves Bonnefoy kapja idén a Janus Pannonius Költészeti Díjat, amelyet pénteken adnak át Pécsett.

A középkori magyarországi művészet elismert kutatójaként Mojzer Miklós tizenöt éven át, 1989 és 2004 között vezette a Szépművészeti Múzeumot.

Tíz éve súlyos családi tragédia érte: a Délkelet-Ázsián 2004 karácsonyán végigsöprő szökőárban meghalt leánya és 14 éves unokája, Jane Attenborough és Lucy Holland.

Retyezát 2014 néven induló búvár-expedíció a 17 méter mély Bukura nevű tóban az elmúlt tízezer év éghajlati változásairól kaphatunk képet.

A filmes seregszemle a Szarajevó Szíve-díjak kiosztásával és Woody Allen Káprázatos holdvilág című legújabb produkciójának vetítésével zárult szombaton.