+ Ajánló

Kevesebb kiállító lesz az idén a Frankfurti Könyvvásáron

könyvvásár

A könyvkiadás piacán zajló nemzetközi koncentráció révén az idén csökken a kiállítók száma a Frankfurti Könyvvásáron, a világ legnagyobb könyvszakmai rendezvényén.

Az október 8-án kezdődő könyvvásáron nagyjából 7000 kiállító mutatja be újdonságait, ami 3 %-os csökkenés az egy ével korábbihoz képest. A visszaesés a koncentráció eredménye, a folyamat jelentőségét mutatja, hogy már a legnagyobb kiadókat is elérte, hiszen tavaly egyesült a német Bertelsmann konszernhez tartotó Random House és a brit Persons Penguin Group nevű kiadója – amely a Penguin Books-kötetekről ismert –, és így Penguin Random House néven létrejött a világ legnagyobb könyvkiadó vállalata – mutatott rá keddi frankfurti sajtótájékoztatóján Jürgen Boos, a vásár igazgatója.

Ugyancsak fontos trend, hogy

a szakma súlypontja a Nyugatról, Európából és az Egyesült Államokból egyre inkább eltolódik a nagy feltörekvő országok, és mindenekelőtt Ázsia felé, ahol a középosztály erősödésével hatalmas az igény az oktatást, képzést szolgáló kiadványokra.

A vásár évről évre egyre nemzetközibb, a német kiállítók aránya az idén már csak 36 % lesz, míg a külföldiek aránya 64 százalék. Még a polgárháború sújtotta országok, Szíria, Irak és Afganisztán is külön nemzeti standdal jelenik meg, ugyanakkor Ukrajna részvétele egyelőre bizonytalan – mondta Katja Böhme, a vásár szóvivője.

A könyvszakma eddigi legmélyebb átalakulásának, a nyomtatott könyvek és a digitális kiadványok világának összeolvadásának jele, hogy számos kiállító – köztük sok ázsiai cég – nem is nyomtatott könyvekkel foglalkozik, hanem mobil eszközökön olvasható kiadványokkal vagy videojátékokkal, filmekkel.

Az átalakulást jelzi az is,

hogy vásár egyik fő szponzora – úgynevezett innovációs partnere – a szórakoztató elektronika iparágának egyik legnagyobb szereplője, egy dél-koreai cég, amely az utóbbi években leginkább okostelefonjairól és táblagépeiről ismert.

Az idei, 66. Frankfurti Könyvvásár díszvendége Finnország, amelynek irodalmát 60 szerző képviseli Frankfurtban. A vásárra 130 német nyelvű kötetet jelentetnek meg.

A Frankfurti Könyvvásár elsősorban szakmai rendezvény, a könyvkiadók és könyvterjesztők első számú üzleti találkozója, ugyanakkor olvasókat is vonz, százezres nagyságrendben. A látogatóknak több száz rendezvényt, író-olvasó találkozót szerveznek, többek között Ken Follett brit kalandregény- és krimiíróval, Thomas Piketty francia sztárközgazdásszal, az irodalmi Nobel-díjas német Herta Müllerrel és az egyik legnépszerűbb kortárs íróval, a brazil Paulo Coelhóval.

A fesztivált 1949 óta rendezi meg német könyvkiadók és könyvkereskedők egyesülete. A rendezvényre 1986 óta hívnak díszvendég országot, Magyarország eddig egyszer, 1999-ben, a közép-kelet európai államok közül elsőként töltötte be ezt a szerepet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top