+ Média

A szerbek a facebook-ot szidják a válás miatt

facebook

A pszichológusok a házasságok felbomlását egyebek mellett azzal magyarázzák, hogy az urbanizáció és a felgyorsult világ miatt az értékrend is megváltozott.

Tizenegy százalékkal nőtt a válások száma Szerbiában 2012 és 2013 között, amit sokan a “rohanó világ” okozta kihívásokkal magyaráznak, egyesek egyenesen a Facebookot teszik felelőssé kapcsolatuk felbomlásáért – számolt be a szerbiai statisztikai intézet adatait ismertetve a Vajdaság Ma című hírportál.

Eszerint tavaly Szerbiában 8170 házaspár vált el, a házasságok átlagos időtartama pedig 13,4 év volt. A statisztikák szerint a nők átlagosan 39 évesen, a férfiak pedig 43 évesen válnak el, az esetek több mint felében gyerekek is születtek a házasságból, akik többnyire az anyákhoz kerültek.

A pszichológusok a házasságok felbomlását egyebek mellett azzal magyarázzák, hogy az urbanizáció és a felgyorsult világ miatt az értékrend is megváltozott.

A házasságok könnyen köttetnek, és így könnyen véget is érnek. A klasszikus család évek óta válságban van, elvesztette szilárd alapjait és valódi jelentőségét is.

– állapította meg Zarko Trebjesanin pszichológus.

Ez az új típusú világ egyben technológiai fejlődéssel jár együtt, ami újabb lehetőségeket biztosít a félrelépésre, és éppen ez az egyik leggyakoribb oka a válásoknak. A válságba került párkapcsolatokért egyre többen teszik felelőssé a Facebookot, amely ideális hely az egykori szerelmekkel való kapcsolat felvételére, de új és izgalmas kapcsolatok kialakítására is.

Szerbiában egyelőre nem végeztek kifejezetten a közösségi oldalakra kiterjedő párkapcsolati felméréseket, a pszichológusok azonban azt mondják, egyre többször keresik fel őket olyan párok, akik az internetet hibáztatják kapcsolatuk megromlásáért.

 

6 hozzászólás

6 Comments

  1. Leroy szerint:

    Vállás!

    Gratu.

  2. Shanarey szerint:

    Netán korrigálni kellene azt az elírást, ami már a főcímben is el van rontva.

    A válás a helyes, nem pedig a vállás.

    Aki állandóan facebook-on lóg az meg is érdemli.

  3. koviren szerint:

    VÁLLÁS?? SZÉGYEN!!

    • Podmaniczky Szilárd Podmaniczky Szilárd szerint:

      Nem, ez nem szégyen, ezt elírásnak hívják. A szégyen az, ha azt mondod, kiugrasz a tizedikről, de amikor kiállsz az ablakba, a bukósisak hiányára hivatkozva meglépsz.

  4. Urbán-Szabó Béla szerint:

    Tipikus, valamit, valakit hibáztatni kell a válás miatt. És nincs abban a lakásban egy tükör?

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top