Paul Laffoley New York-i képzőművész munkái az univerzum végéről, az apokalipszisről, a végtelenről és az időről szólnak. A festő szerint vásárlóinak több, mint tíz évbe telik mire nagyjából megértik a falon függő Laffoley-képet.
A reggeli imát az internet világában az ébredés utáni, még a kávét is megelőző Facebook-görgetés, az éjjeli fohászt meg az utolsó utáni email-csekkolás váltotta fel.
Mindig a legbetegebb ötletekből lesznek a legnagyobb sikerek, azt hiszem. Hajnali fél hétkor morcos kávé-cigi kombó és hisztérikus mitvegyekfel napindító pillanatok helyett bulizni, jógázni, finomat reggelizni és mosolyogni is lehet a pesthajnal csapatával.
Kollár Árpád maga is gyűjti a gyerekek és a szülők reakcióit, örömmel olvasta az általam megkérdezett gyerekek szavait is. Szintén nagy örömmel és lelkesedéssel válaszolt a kötettel, a gyerekversekkel, a gyermekek lelki világával foglalkozó kérdéseimre is.
Amikor már minden (és semmi se) művészet, amikor már nem lehet új eszközökhoz nyúlni, amikor már a posztmodernnek is vége van, na akkor mit tegyen az, aki a velejéig festő?
Amit viszont igazán bántam, hogy a nagy kulturális különbségekre játszva a rendező szinte elfeledkezett arról, hogy a romantikus történetbe bizony romantika is kell.
2015-ben először Weiner Sennyey Tibor Pihik című verseskötetét olvastuk el. Fontosnak tartottuk, hogy beszélgessünk (is) a költővel, aki sok helyen hangoztatja, hogy üzenete van, amiről szívesen beszél. Weiner Sennyey Tibor szentendrei otthonában fogadott minket.
Ciprian Muresan posztkonceptuális román művész egyéni kiállításával indítja a 2015-ös évet a Ludwig Múzeum. Egyik leghíresebb munkáját, Kommunizmus sosem volt címűt a múzeum már meg is vásárolta gyűjteménye számára. A Ludwig 2015-ös évindító sajtótájékoztatóján jártunk.
Klasszikus is meg nem is, ki is szolgál, meg nem is, merész is meg nem is. Alföldi új darabját, a Julius Caesart a jut is, marad is – elv határozta meg a Vígszínházban.
A Nincstelenekben ábrázolt mélyszegénység olyan sajnálatos aktualitás, ami úgy fest sokáig aktuális marad: úgy érezhetjük, Borbély Szilárd nem csak a ma szegénységét rögzítette a könyvben, hanem az elkövetkező évek nyomorát is.
- mondanám, ha pár szóban kellene elmesélnem Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Nyúzzatok meg című előadását. Beszélnék még töredezettségről, öniróniáról, nyers, durva erotikáról is.
Az ősi japán legenda szerint, aki meghajtogat ezer origami-papírdarut, az kívánhat valamit az ezer évig élő darutól. Ez a hagyomány szolgáltatja a szimbolikus alapját az Ezer daru Budapestnek projektnek.
A legutóbbi január 2-i tüntetéssel kapcsolatban, a legtöbb helyről már azt halljuk (legyen szó akármilyen beállítottságú médium állásfoglalásáról), hogy a tüntetéseknek azért nincs értelme, mert nem fogalmaz meg egy egységes megoldást arra vonatkozóan, mi lesz, ha teljesülnek az imák, és lemond a kormány.
2015 legfrissebb verseskötetét minden bizonnyal Weiner Sennyey Tibor publikálta. A költő Pihik című válogatott és új verseit tartalmazó kötetében merítkeztünk meg először idén. (kritika)
John Singer Sargent 1884-es Madame X című festményét a 19. század legbotrányosabb alkotásaként tartják számon. De ki volt Madame X? És miért tartják őt az amerikai Mona Lisának?
Toplisták százai keringenek a neten, melyek összefoglalják az idei év kultúrtermését. A legjobb, legolvasottabb könyvek listái mindig érdekesek és tanulságosak, az év leglátványosabb filmjeinek tömörítése is hasonlóan sikeres vállalkozás. Összegyűjteni 2014 legizgalmasabb festményeit már összetettebb feladat, főleg ha a nemzetközi kortárs művészet halmazán belül gondolkodunk.
Nehéz dolgom van, ha emlékezésre kényszerülök. Rengeteg élményanyag gyűlt össze mióta kulturális újságíróként dolgozom. Tempó van, tempó! Egyik esemény, interjú, cikk követi a másikat. Az agyam hajlamos kidobálni a feleslegesnek ható ingereket, csakhogy nehéz dolga van; talán túl sokat láttam és tapasztaltam ebben az évben. Vannak azonban olyan események, amelyek végérvényesen belémragadtak, kitörölhetetlenek.
Bár lassan egész iparág fejlődik ki az újévi fogadalmakra is, Amy Cuddy a Harvard egyetem professzora, szociálpszichológus szerint a fogadalomtétel többet árt, mint használ.
A bbc.com összegyűjtötte azokat az írókat, színészeket, művészeket, akik 2014-ben hunytak el. Összeállításunkban most mi is megemlékezünk a nemzetközi és a magyar veszteségekről.
Az esetek többségében izgalmas színházi előadásra, tartalmas, vicces, érdekfeszítő könyvbemutatóra, formabontó képzőművészeti kiállításra járunk, ámulunk-bámulunk, beszélgetünk, tanulunk. Néha azonban becsúszik néhány kulturális esemény, amelyeket legszívesebben elfelejtenénk.
A 2014-es év bővelkedett izgalmasabbnál izgalmasabb tárlatokban. Képzettség, szakmai tudás hiányában sokszor éreztem kevésnek magam bizonyos munkák megítéléséhez, ugyanakkor arra is rájöttem, hogyan érdemes laikusként szemlélni, élvezni a kortárs magyar képzőművészetet.
Sokszor nehéz kibillenteni az interjúalanyt a szakmázásból, és a beszélgetésből alig lehet egy-egy izgalmasabb mondatot kiragadni. Megtapasztaltuk, hogy egy interjú akkor működik igazán, ha sikerül az interjúalany személyiségét, emberi lényegét megmutatni.
Többször láttam, hallottam már beszélni Krasznahorkait. Mindig úgy éreztem, lehetetlen igazán közel kerülni hozzá. Szendy Péter filozófusnak azonban sikerült.
Győrfi András festőművész ötven éves lett. Ötven éves korára író is lett, és pont megelégelte a kurátorok magasztaló szavaival bezengett kiállításmegnyitókat/kötetbemutatókat.
Koronczi Endre Ploubuter Park című kiállításán földön, buszmegállóban heverő, tengeren hánykolódó, szélfútta zacskókat nézegettünk, megvilágított fotókon – ne erre varj gombot!
Allen legújabb alkotása, a Káprázatos holdvilág még mindig nem tudta megrengetni a rendezőbe vetett hitemet.
Legfrissebb felháborodásom tárgya a humoristaként aposztrofált, irritáló, unszimpatikus és ostoba stand-up comedy-s, akin legszívesebben inkább sírnék.
Ha belepillantasz Kollár Árpád Milyen madár című gyerekvers kötetébe, bizony nem a gügyögős-gagyogós, süt a nap és dalolnak a cinkék-típusú rímes, dallamos kántálnivalót találod majd meg.
Levko Esztella tanult Angliában, Olaszországban, játszott Oroszországban és Lengyelországban is. Rengeteg tapasztalattal, de nem fogyó lelkesedéssel tért haza Magyarországra, hogy színházat csináljon.
Idén decemberben jelenik meg utoljára a huszonöt éves Holmi folyóirat. A Nyugat 33 évig működött, a Holmi nem is sokkal maradt alul. De mi lesz ezután? Sorra tűnnek majd el a nyomtatott irodalmi folyóiratok?
