+ Riport

Események, amelyekre nem kellett volna elmennem

Még mindig nem értjük Mókus Maxit, pedig meglestük a kampányirodájátMég mindig nem értjük Mókus Maxit, pedig meglestük a kampányirodáját

Az esetek többségében izgalmas színházi előadásra, tartalmas, vicces, érdekfeszítő könyvbemutatóra, formabontó képzőművészeti kiállításra járunk, ámulunk-bámulunk, beszélgetünk, tanulunk. Néha azonban becsúszik néhány kulturális esemény, amelyeket legszívesebben elfelejtenénk.

Színház, könyvbemutató, filmhét, kiállítás, performansz. Sokfelé járunk Librarius-logóval a fejünk fölött. Az esetek többségében izgalmas színházi előadásra, tartalmas, vicces, érdekfeszítő könyvbemutatóra, formabontó képzőművészeti kiállításra járunk, ámulunk-bámulunk, beszélgetünk, tanulunk. Néha azonban becsúszik néhány kulturális esemény, amelyeket legszívesebben elfelejtenénk.

1. Mókus Maxit polgármesternek! Mókus Maxi egy sajtreszelő testű papírmasé, akinek meglehetősen komoly politikai ambíciói vannak a nyolcadik kerületben. Kampánystábja, a hét vezéralak elmondása szerint, hatvanöt főből áll. Hogy mi a kampány célja? Nem tudom. Mi értelme van a sajtreszelő testű mókusnak? Nem tudom. A javarészt követhetetlen előadás lényegét pár szóban, de ezer szóban is épp oly lehetetlen lenne összefoglalni. Mondhatnánk, hogy kísérleti színházat, alternatív színházat láttunk bohém fiatalokkal. Mondhatnánk, hogy ez egy abszurd forma, melynek mélyrétegeiben azért tényleg komoly társadalmi felelősségvállalás bujkált, de egyik állítás mellett sem tudnék teljes mellszélességgel kiállni. Mókus Maxi rádiószínháza a 2014-es év legszürreálisabb eseménye volt számomra.

2. Ellátogattunk a Magyar Filmhétre is. Csalódtunk is benne, ahogy (nem) illik. Az alapjában véve igazán örvendetes dolog, hogy rakjuk kupacba az elmúlt évek magyar filmtermését, ömlesztve dokumentumot, tv-filmet, meg játékfilmeket, meg mindent, hogy hadd válasszon a nagyérdemű kedvére, hozza már be jó áron a lemaradását amit felszedett csúnya Hálivud meg a rengeteg egyéb nyugati filmremek miatt. De hogy ezt nem gondoljuk kellőképpen át, az azért enyhén szórakoztató volt.

3. A Magyar Filmhéten volt szerencsém megnézni az általam legborzasztóbbnak ítélt magyar filmet, az Aurát is. Elképesztően gagyi és abszurd történet, béna színészi játék, logikátlan forgatókönyv, klisék és kínos értelmetlenségek jellemezték a filmremeket. A film főszereplője négy tini Tokió, Peti, Ádám és Eszter egy puszta közepén ébrednek fel lerobbant autójukban. Bár számításaik szerint reggel van, mégis sötétség veszi őket körül, mintha nem kelt volna fel a Nap. Rövidesen rájönnek, hogy egy hatalmas, sötét “aura” borult rájuk, amely nem engedi át a fényt, és elzárja őket a külvilágtól.

4. A színházban sem érik minden alkalommal pozitív élmények az emberlányát. A Pisti a vérzivatarban című előadás premierjéről csak jókat hallottam, de a sokat ígérő Örkény-adaptáció életem egyik legnagyobb színházi csalódása volt. Az örkényi világ már önmagában zavart keltő és szürreális. Koncentrálni kellett ahhoz, hogy mindegyik Pistit megfeleltessem valamivel vagy valakivel. A rendezés a legkisebb segítséget sem adta meg: dolgozzon csak a néző. Ezen az előadáson azonban már azt éreztem mintha túlóráznék.

5. A könyvbemutató műfajában is sikeresen csalódtam 2014-ben. Tóth Krisztina Pillanatragasztó című novelláskötetének grandiózus bemutatóján jártunk a PIM-ben, és újra elszomorodtunk picit azon a tényen, hogy a mai könyvbemutatókból (mint kulturális eseményből) még mindig hiányzik valami.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top