+ Életmód

Bulizz hajnalban Budapesten!

pesthajnal

Mindig a legbetegebb ötletekből lesznek a legnagyobb sikerek, azt hiszem. Hajnali fél hétkor morcos kávé-cigi kombó és hisztérikus mitvegyekfel napindító pillanatok helyett bulizni, jógázni, finomat reggelizni és mosolyogni is lehet a pesthajnal csapatával.

Mindig a legbetegebb ötletekből lesznek a legnagyobb sikerek, azt hiszem. Hajnali fél hétkor morcos kávé-cigi kombó és hisztérikus mitvegyekfel napindító pillanatok helyett bulizni, jógázni, finomat reggelizni és mosolyogni is lehet a pesthajnal csapatával.

Fotó: pesthajnal.hu

Fotó: pesthajnal.hu

Táncold magad munkába! – szól a pesthajnal nevű buliközösség felhívása a Facebookon. Koránkelőként rögtön magaménak érzem a kezdeményezést, bár az ismeretségi körömben olyan vagyok ezzel a tulajdonsággal, mint a fehér holló. Meg sem próbálok hát barátokat toborozni magam köré, már csak azért sem, mert nehezen tudom elképzelni, hogy hajnali fél hétkor valóban narancslével és müzlivel bulizó fiatalokkal találkozom majd az Ankerben.

Pedig így volt: hatalmas tömeg fogadott ezen a szürreálisan eredeti, reggeli partin. Ötödik alkalommal rendezik meg a pesthajnalt, idén először január 28-án lehetett kipattanni az ágyból és bepattanni a buliba. Épp a jógaóra kellős közepére toppanok be, több tucatnyi láb emelkedik a magasba, gyertya-pózban. Becsekkolok: bemondom a nevem (hiszen előzetes regisztrációra van szükség, ami teljesen ingyenes), ledobom a kabátom a ruhatárban. Mindenki mosolyog és táncikol, a svédasztalhoz irányítanak. A kínálat és a kínálat látványa egészen lenyűgöző, van itt tésztakosárban sült, sajtos omlett, mangalica sonkával tekert tramezzini, camambertes croissant, grill gomolyás mini burger, biojoghurt müzlivel, áfonyás zabkása, csokis muffin és mindenféle friss gyümölcs.

pesthajnalfotósaját

Az asztalhoz odalépve az egyik szervezőt kérdezem a rendszerről. Megtudom, hogy az asztalról bármikor, bármennyit fogyaszthatok, az asztalon elhelyezett üvegpersely pedig a becsületkassza, oda annyit dobok, amennyit tudok, vagy szeretnék. Az italokat (kávét, teát, narancslevet) a pultnál lehet kérni és fizetni, alkoholt azonban nem lehet fogyasztani.

Kóstolok is mindenfélét becsülettel, iszom egy finom tejeskávét, a jógaórának lassan vége is van. A szőnyegeket, a zoknis tappancsokat a táncolók váltják, és tényleg vannak táncolók!

Furcsa látvány teljesen józan fiatalokat látni, akik a jóga után táncolnak és lufikkal játszanak; bár látná ezt sok a mai fiatalságra panaszkodó néni. A pesthajnal egyik szervezője, Sarkadi Fanni elmondta, hogy külföldi mintára indult el a kezdeményezés, de a külföldi előképhez képest a pesthajnal picit más irányba mozdult el. Külföldön lehetőség van alkoholt fogyasztani, más országokban az ilyen jellegű bulikra sokszor másnapos fiatalok érkeznek, akik folytatni akarják az előző nap elkezdett ivósorozatot. A pesthajnal igyekezett ezt a közeget kizárni, és inkább a munkába indulókat célozta meg közönségeként.

pesthajnalsajátfotó2

Fanni mesélt arról, hogy a pesthajnal iránti érdeklődés egyre nő. Az első bulit még a Kexben tartották, a második buli előregisztrációján azonban már látni lehetett, hogy ki fogják nőni a helyet, nagyobb térre lesz szükség. A második bulira 320 ember érkezett, azóta is több, mint kétszáz ember kelt korán, hogy a reggeli órákban bulizhasson.

A csapat tervezi, hogy a pesthajnal szellemiségét külföldön is népszerűsítik majd, a jobb idő pedig valószínűleg kizavarja majd a bulizókat a szabadba. A pesthajnal tehát folytatódik, havonta egy szerdán még a legelszántabb hétalvóknak is érdemes korán kelni: tornázni egy picit, finomakat enni, sokat mosolyogni és megváltani a világot már korán reggel.

pesthajnalsajátfotó1

Ha maradt még kérdésed, minden bizonnyal megtalálod a választ alább:

Mi is akkor az a pesthajnal?
Egy aktivizáló, kora reggeli táncos buli – józanul.
Kinek szól?
Mindenkinek, aki munka előtt szeretne feltöltődni, hogy energikusan tudjon teljesíteni a munkahelyén.
Mit lehet itt csinálni?
Táncolni, jógázni, masszíroztatni magad, mosolyogni, örülni, beszélgetni, enni, inni, egyszóval szórakozni. 
Mit nem lehet csinálni?
Morcosnak lenni, drogokat és alkoholt fogyasztani.
Miért éri meg?
Reggeli mellett bulizhatsz egy hatalmasat, és közben részesévé válsz a pesthajnal közösségének, így garantáltan jól indul a napod.
Mennyibe kerül?
A belépés ingyenes, a fogyasztás rajtad múlik. Ne felejts el regisztrálni!
Hol kell regisztrálni?
Mikor van?
Minden hónap utolsó szerdáján, reggel 6:30-9:30-ig. Igen, tudjuk, korán van, de pont ez benne a jó! 
Hol van?
A helyszín a regisztrációk számától is függ.
Mit érdemes magaddal hoznod?
Jókedvet, táncos lábat és esetleg váltóruhát.
Van ruhatár?
Természetesen igen, úgyhogy nem kell féltened a laptopodat sem!
A következő pesthajnal 2015. február 25-én szerdán lesz.
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top