+ Irodalom

Így búcsúztak a Holmi szerkesztői az olvasóktól

Idén decemberben jelenik meg utoljára a huszonöt éves Holmi folyóirat. A Nyugat 33 évig működött, a Holmi nem is sokkal maradt alul. De mi lesz ezután? Sorra tűnnek majd el a nyomtatott irodalmi folyóiratok?

Idén decemberben jelenik meg utoljára a huszonöt éves Holmi folyóirat. A legendás lap szerkesztősége úgy döntött, nem olvasnak több kéziratot, nem szerkesztenek többé éjt nappalá téve, nem vitáznak egymással a megjelenőkről, nem hallgatják többé a sértődött sirámokat a meg nem jelenőktől.

A folyóirat megszűnésének oka persze nem az, hogy a szerkesztők beleuntak volna a munkába, megelégelték volna a sok dilettáns versike és novellakezdemény olvasását, hiszen elmondhatják, aki valamit is számít a kortárs magyar irodalomban az publikált a Holmiban, többeket a Holmi indított el azon a bizonyos rögös úton.

Most 25 éve vagyunk. A kor minden jelentős írója írt nekünk. Ismertük az embereket. Öregek vagyunk, és ilyen módon Szabó Magdától Petriig vagy Orbán Ottótól Vas Istvánig mindenkivel kapcsolatban voltunk. Elég jó lap volt, azt hiszem. Talán a legelején voltunk a legjobbak. Egy felszabadult, lelkes korszak volt, amikor sok kiadatlan kéziratot hoztunk posztumusz. A közönség is jobban érdeklődött az irodalom iránt. Politikusabb is volt az irodalom, mint ma. Hatezres példányszámmal indultunk, ma ez elképzelhetetlen volna.

– mondta Réz Pál (a Holmi alapítója és főszerkesztője) Magyar Narancsnak a Holmi megszűnése kapcsán.

A megszűnés fő oka az, hogy Réz Pálnak az utóbbi években jelentősen romlott a látása, már nem volt akkora betűtípus, amellyel el tudta volna olvasni azt a rengeteg kéziratot, amit kezelnie kellett. Az utóbbi egy évben Réz Pál már csak névleges főszerkesztő volt, a helyét gyakorlatilag átvette Várady Szabolcs, aki a vers-rovat szerkesztője volt az alapítástól kezdve.

A Holmi sikerének fő záloga a főszerkesztő személye volt. Réz Pál mindenkit ismert az irodalmi életben, tekintélye volt, szerették, joggal remélhettük, hogy hozzá dőlni fognak a jobbnál jobb kéziratok. A lelkünk mélyén, azt hiszem, mind úgy gondoltuk, hogy a Holmi utolsó számát az ő emlékének szenteljük majd. Nem számoltunk vele, hogy egyszer csak bejelenti: megöregedett, elfáradt, alig lát: visszavonul.

– mondta a nol.hu-nak Várady Szabolcs.

holmi plakat

Fotó: Radnóti Színház

Radnóti Sándor, Várady Szabolcs, Závada Pál ülnek egymás mellett a Radnóti Színház színpadán, mellettük egy zongorára támaszkodva a házigazda Bálint András, színész, rendező, a Radnóti Színház igazgatója. Teltház van, a pótszékeken is ülnek, csak Réz Pál hiányzik. A Holmi alapítója nem tudott jelen lenni a szülinapi-búcsúesten, nem érezte jól magát, széke így üresen maradt.

Bálint András hangsúlyozta, hogy az este inkább szól majd a születésnapról, a múltidézésről, a nosztalgiáról, mint a folyóirat megszűnéséről, a búcsúzkodásról. A jelen lévő szerkesztők keserédes mosollyal meséltek arról, hogy a Holmit huszonöt éve Réz Pál Dunára néző lakásán szerkesztik, minden hétfőn 2 és 4 között. Ott születtek a döntések, zajlottak a viták, ott hallgatták Réz anekdotáit. A főszerkesztőt telefonon hívta fel Bálint András, kihangosítva szavait a nézőknek, így egy ideig ő is jelen lehetett az esten.

A Holmi-est tulajdonképpen egy két felvonásos nosztalgia-party volt, szünettel, vörösfügönnyel, felolvasásokkal, tapssal és sok-sok nevetéssel. A szerkesztők régi fotókat nézegettek a szerkesztőségi ülésekről, emblematikus sztorikról, aranyköpésekről meséltek, megidézték a már elhunyt szerkesztőket: Domokos Mátyást és Fodor Gézát. A visszaemlékezéseket Balla Zsófia, Kántor Péter, Kornis Mihály, Lator László, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Szabó T. Anna felolvasásai szakították meg; Baka István, Mándy Iván, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Petri György, Rakovszky Zsuzsa, Székely János, Tandori Dezső, Tóth Krisztina, Vajda Miklós műveit pedig a Radnóti Színház két színésze Szávai Viktória és Pál András adták elő.

A második felvonás már inkább a búcsú jegyében telt. A szerkesztők mindannyian egyetértettek abban, hogy Réz Pál nélkül nem kívánják folytatni a lapot. Bennem már a hír hallatán rögtön az a kérdés fogalmazódott meg, miért nem frissítenek a szerkesztők a lapon, vagy miért nem örökítik át a Holmit egy fiatalabb szerkesztőgárdának. A kérdéseimet Radnóti, Várady és Závada további kétségeket kizáróan válaszolták meg. Szó volt ugyanis arról, hogy egy fiatalabb csapatnak adják át a szerkesztőségi feladatokat, de az alkalmasnak tűnő fiatal költők, kritikusok végül merőben ellentétes eszmékkel indultak volna neki az új Holminak, mint a korábbi idősebb generáció, és egymást közt is voltak nézeteltérések, így ez a mentőmegoldás is meghiúsult. A szerkesztők hozzátették, azért sem volt könnyű új csapatot találni, mert a fizetés sem egészen versenyképes, sőt… Előfordult, hogy a szerkesztők alig, vagy nem egyáltalán nem kaptak fizetést a munkáért. Ilyen feltételek mellett a fiatalos lendület és lelkesedés, érthető módon, hamar alábbhagyna.

A szünetben az idősebbeket figyeltem. Rohantak megvenni – a nyomdafriss, boltokban még nem kapható – utolsó előtti, november havi Holmit, kincsként szorongatták; ez a majdnem utolsó. Szerzők és leghűségesebb olvasók ölelkeztek, poharaztak, lapozgatták, szagolgatták a még lapozható folyóiratot.

holmi-aron-fenykepez

A főszerkesztő születésnapján, Fotó: litera.hu

25 év. A Nyugat 33 évig működött, a Holmi nem sokkal maradt alul. De mi lesz ezután? Sorra tűnnek majd el a nyomtatott irodalmi folyóiratok?

Valószínűleg igen. Fájdalmas és szomorú, de így van. Ha fenn is marad néhány az elkövetkezendő tíz évben, az csakis a különböző támogatási rendszerek kénye-kedve szerint válhat szerencséssé, vagy szerencsétlenné; talán néhány folyóirat már csak becsületből se teszi le a lantot, fogcsikorgatva, számról-számra éppenhogycsak megjelennek. Aztán vége lesz, talán azért, mert véget kell érnie.

Az esten is elhangzott, hogy az orosz irodalmi hagyományom kívül a magyar irodalmi élet az egyetlen olyan, ami folyóirat-irodalomban gondolkodik. Ez a tendencia másutt nem érvényes. Magyarországon evidenica: először megmutatod az írásaidat néhány jobb körökben mozgó ismerősödnek, akire hivatkozva elküldöd néhány versedet, novelládat egy folyóirathoz. Ha szerencsétlen vagy, nincs ismerős, akkor egyszerűen csak kinézed az email címet (anno levelezése címet – de furcsa) és egy Word-fájlban (anno kéziratban) próbálod meggyőzni a szerkesztőket arról, hogy jó költő lesz majd belőled, olyan név, akire később büszkék lehetnek. Ha látnak benned fantáziát, közlik néhány írásodat, majd még néhányat, aztán ha már van elég, jöhet a kötet. Teljesen érthető, átlátható, szisztematikus rendszer. Mindenki tudja, hogy ez így működik, vagyis eddig így működött.

A Holmi megszűnése véleményem szerint túlmutat önmagán. Nem csupán arról van szó, hogy megszűnt az egyik legnevesebb irodalmi folyóirat, megszűnt egy fórum, egy kultikus szerkesztőség, egy szellemiség, de talán is el is kezdődött valami egészen új. Lehet ez az új az online folyóiratokban publikálás kizárólagossá válása, vagy az, hogy a kezdő költők, írók estek, események formájában igyekeznek majd meggyőzni a szakmát, hogy érdemes rájuk odafigyelni, az olvasókat meg arról, hogy érdemes megvenni azokat a borzasztóan drága könyveket.

Radnóti Sándor, Várady Szabolcs és Závada Pál azért nem beszélnének le senkit a folyóirat-indításról, csak azt tanácsolják, a lapindítók legyenek merészek, gazdagok és/vagy szemtelenül fiatalok.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top