Legfrissebb felháborodásom tárgya a humoristaként aposztrofált, irritáló, ostoba stand-up comedy-s, akin legszívesebben inkább sírnék.
A televíziót leggyakrabban azért kapcsolom be, hogy jól kiakadhassak valamin: igénytelen reality sorozaton, agyatlan, hatásvadász tehetségkutatón, mulatós műsoron. Egyik éjjel, elalváshoz készülődvén A Comedy Central bemutatja című stand-up comedy műsor csapta ki az álmot a szememből.
2008-ban indult nagy sikerrel a hazai, Hofi Géza, majd Fábry és Hajós András által bebetonzott kabaréhagyományt megújító Showder Klub az RTL Klubon. Korán „nagy nevek“ lettek a szakmában: Hadházi László, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Kovács András Péter, Dombóvári István, Aranyosi Péter, Bödőcs Tibor, Csenki Attila, Benk Dénes, Felméri Péter, Lorán Barnabás, Beliczai Balázs, Szupkay Viktor stb. A véget nem érő listából két humoristát emelnék ki: Kőhalmi Zoltánt és Bödőcs Tibort. A többieket, ahogy voltak, dobtam volna a kukába, felmerült bennem a kérdés, hogy ez a műsor miért nem kiszavazós?
Fotó: rtl.hu
Stand-uposnak azért borzasztó könnyű lenni, mert egészen kevés adottság kell ahhoz, hogy színpadra állj. Kell hozzá humor, az meg elég sok embernek van. Kell hozzá némi exhibicionizmus, ez sem ritka emberi tulajdonság, kell még némi magabiztosság, jó beszélőke és ennyi. Kész is a stand-upos! A 2008-ban induló stand-up-láz azonban rávilágított arra, mégis van egy titkos összetevő, egy szinte körülírhatatlan, megfejthetetlen valami, ami megkülönbözteti például Kőhalmit a többiektől. Ez a valami, szerény véleményem szerint, maga az ember. Kőhalmi Zoltán egy interjúban azt mondta:
Ez olyan, mint a csoportterápia. Amit kibeszélek magamból, és amin az emberek nevetnek, az nekem mind fájdalom.
Kőhalmi esetlensége, anti-macsósága, építészmérnöksége és a kis szomorúság a szemében az, amiért a humorista viccei igazán működnek. Kőhalmi karaktert formált magából, és csak a karaktereken lehet igazán jókat nevetni.
https://www.youtube.com/watch?v=JKRzT4PiTZ4
Hasonló szempontból érdekes Bödőcs Tibor, aki a szériában az intellektuális humort képviselte – és nem is volt könnyű dolga. Szövegeiben a közélet, a történelem, a kultúra, és alkoholmámorban úszó szülőfaluja Bucsuszentlászló történéseiből sző sűrű hálót, gyakran említve kedvenc íróját Hrabalt, illetve filmrendezőit Tarr Bélától Quentin Tarantinoig. Bödőcs szimpatikus figura, aki egyszerre tudja megjeleníteni a falusi pia-nihilt és a városi értelmiségi közegeket is. Közel öt év után Bödőcs ki is lépett a Dumaszínház társulatából, és egy évig tévés szereplést sem vállalt. Elmondása szerint szüksége volt az önállósodásra ahhoz, hogy továbbra is a minőségi humort tudja képviselni; ő volt az a humorista, aki nem volt hajlandó a végtelenül szánalmas bankos reklámokban szerepelni.
https://www.youtube.com/watch?v=tFqpKo3BLcI
A Showder Klubban aztán egyre többen lettek, egyre kevésbé születtek karakterek, míg végül a Cool Tv névre keresztelt bámulatosan együgyű csatorna ítélte halálra a műfajt véglegesen azzal, hogy napjában negyvenszer tűzte műsorára ugyanazokat a féladásokat. Kívülről tudta a fél ország Trabarna autóutánzásait, Kiss Ádám flegma beszólásait, és sajnos Bödőcs és Kőhalmi emblematikus mondatait is.
A mélyrepülés vége, a halál beállta pedig A Comedy Central bemutatja című műsor indulásával egyeztethető. Itt aztán teret, helyet, tapsoló nézőket kapott és kap mindenki, akiben a humor legkisebb csírája gyökerezik. Raklapostul hozzák Erdélyből az ízesen beszélő vicceskedőket, a nőket, a humorista csapatokat. A széria egyik legkritikusabb eleme a Három kismalac nevű együttes, banda, csapat, humorkórus. A trió 2006 elején alakult, amikor a Malacka és a tahó zenekar benevezett a Magyar Rádió Humorfesztiváljára, ám viszonylag hamar kiderült, hogy egy héttagú rockzenekar hülyén néz ki a Rádió Márványtermében.
Így a gitáros és a két énekes (név szerint: Galambos Zoltán, Burszán Vera és Borovitz Tamás) triót alakított, és elképesztő sikersorozatot produkálva a Humorfesztivál döntőjéig masírozott. Nem tudom, mi történhetett a Humorfesztiválon, mert a Három kismalacra sokfélét lehetne mondani, de azt, hogy vicces, azt nehezen. Íme a formáció egyik dala:
Kevés ennél idegesítőbb dolgot nevezett az emberiség viccesnek, persze mondhatnánk: a humor relatív. Lehet, hogy engem mély apátiába dönt minden egyes Három kismalac–produkció, a közönség mégis hahotázik, a térdét csapkodja, a szemét törölgeti. Talán velem van a baj. Vagy mégsem? Kiszúrok a közönségből egy srácot, szemüvegben és piros sapkában. Mintha láttam volna már valahol. Persze, hogy láttam, egy másik adásban, egy másik stand-upnál már bevágták a nevetését.
Egyik éjjel, a Három kismalac végigszenvedése után még gondoltam, kivárom a következő nevettetőt, hátha végleg elmegy a kedvem az alvástól. El is ment. Kun Zsolt bihardiószegi humorista tette próbára a tűrőképességemet. Nem vagyok egy vad feminista, sőt, de Kun Zsolt produkcióján nőként háborodtam fel. Persze nem egyedi eset, hogy egy férfiember a nőiséggel viccelődik. Megszokhattuk már a készülődésünk hosszára, a vásárlási szokásainkra, műszaki analfabetizmusunkra reflektáló poénokat; értelmesebb nők ezt aligha veszik magukra. Kun Zsolt maga is bevallotta, hogy a központi témája a nő; több riporter megjegyezte már (nem tudom, milyen riporterek, hol és miért kérdezgették őt), hogy drága humoristánknak lehet valami baja a nőkkel.
Az nem igaz, hogy bármiféle bajom lenne a nőkkel. Ez nem igaz. Vannak dolgok, amiben ők jobbak a férfiaknál. Például, hogy egyszerre több dologra is oda tudnak figyelni. Bár valószínűleg egyiket sem értik.
Egy másik remek poén:
Megkértem egy lányt, meséljen a női gondolkodásról. Azt mondta, jó, majd abba is maradt a beszélgetés.
Hát ilyen ma a kereskedelmi tévé humorkínálata; túlpörgött ez a műfaj is. A piros sapis srácot még negyvenszer bevágják, – tényleg nagyon szimpatikusan nevet – én meg mérgesen alszom el.
Persze az is lehet, hogy a te ízléseddel van komoly probléma.
Nem, a cikkírónak teljesen igaza van.
Szerintem meg ez egy totálisan szubjektív műfaj. Ami neked tetszik, másnak talán nem, és fordítva
„Kiszúrok a közönségből egy srácot, szemüvegben és piros sapkában. Mintha láttam volna már valahol. Persze, hogy láttam, egy másik adásban, egy másik stand-upnál már bevágták a nevetését.”
Mivel egy este vesznek fel 7-8 előadást, hmmm? Kedves cikkíró…
Kedves Énvagyokén,
lehet, hogy igazad van. Bár egy ismerős mesélt egy hasonló sztorit, ő részt vett ilyen forgatáson, majd teljesen más fellépőkhöz is bevágták az arcocskáját később. Ez amúgy tökre mellékes, csak vicces adaléknak szántam. Azt meg nem értem, miért gond, ha valaki a szubjektív véleményét írja le egy jegyzetben. Mindenki véleményét, ízlését nem tudom prezentálni, meg nem is akarom. Véleményhorizont a kategória neve.
Nagyjából egyet értek a cikkel, én is azt vettem észre, hogy a Stand up (Magyarországon) egyre szerényebb minőségű. A kezdetekkor szinte mindig néztem a Showder klub adásait, ma meg már akkor is továbbkapcsolok ha véletlen rátalálok a műsorra. Persze régebben is voltak béna előadások, de azt a jobbak között el lehetett viselni. Meg sok humoristának van 1-1 jó előadása ami ütős, de átlagban nem olyan jók, gondolom egy idő után kifogytak a kreativitásból. Azt említeném még meg, hogy a műfaj egyértelmű királyai mellett (Kőhalmi – Bödőcs) vannak még tehetséges szereplők akiket érdemes hallgatni, ilyenek szerintem Hadházi László, Felméri Péter, Kovács András Péter, Aranyosi Péter, … Persze ez szubjektív, azért mindenkinek picit más a humorérzéke.
Mindenesetre az észrevétel nagyon jogos, talán megoldás lenne, ha csinálnának egy jó műsort, ahol akár ritkábban vannak adások, de tehetséges humoristák szerepelnek jó előadásokkal.
Kedves Leila!
Szerintem a cikkeidben hangsúlyoznod kéne, hogy ez a saját véleményed, mert itt ahogy észrevettem elég sokan túl komolyan veszik. Bár ez lehet bók is, hogy annyira jól sikerülnek, hogy az embereket megmozgatja. 🙂 Mindenesetre ezzel a cikkeddel is egyetértek (a kultúrsznobos is nagyon tetszett). 🙂
Nagyon, nagyoon jó cikk lett! Minden elismerésem Benedek Leilának 🙂
Bödőcs és Kőhalmi valóban eredeti és emblematikus figurái a stand-up műfajnak, de ha végig belőlük állna egy műsor, az lehet, hogy tetszene egy-két divat-kultúrsznobnak, de a közönség nagyrésze gyorsan megunná. Az hogy humorérzéke mindenkinek van, erősen vitatható. Van ugyanis aktív és passzív humorérzék. Tehát lehet, hogy valaki érti a viccet, de magától kitalálni olyat nem tud. Az internetes mémalkotókat és szóviccfaragókat nem nevezném aktív humorérzékkel megáldott nevettetőknek!
A standuposok és másféle humoristák között vannak jók és kevésbé jók. Hogy kik melyik kategóriába tartoznak, azt a néző maga dönti el. Nem kevés felvételen van sikere a fent béka alá gyalázott Malackáéknak. Van ugyanis egy fura világuk, ami igenis szórakoztató, ha valaki képes elvonatkoztatni attól, hogy folyton csak a trendi, megszokott, celebszámba menő standuposokat várja. Persze ez is egy vélemény, mint a cikk írójáé.
Köszönet a cikkért. Jót tesz az ember lányának, ha másutt is hasonló gondolatokra lel, mint amit ő is megfogalmaz. Számomra is Kőhalmi és Bödőcs az etalon. Nem is lehet egy lapon említeni a többiekkel. Önálló, saját stílussal rendelkező egyéniségek. Nem egymást imitáló, erőltetett, megkülönböztethetetlen, primitív altesti poénokkal operáló figurák.
Pfff…. Ujsagiras, level -1000000. Ne haragudj, de ez a cikk… nagyon gáz.
Kedves LEILA!
Köszönöm, hogy külön megemlítettél, egyébként soha nem találtam volna rá a cikkedre. Most sem én találtam rá egyébként, csak egyik kollégám mutatta, hogy micsoda kidolgozott kritikát kaptam. Én szeretem a kritikát, mert mindig lehet belőle tanulni amennyiben valós érvekkel társul, de ez a cikk gyakorlatilag olyan, mint amikor az idős hölgyeknek bármilyen új módszert mutatnak magas vérnyomásra, ő azért sem hajlandó elfogadni mást csak az orvosi piócákat a nyakán, mert az a régi jól bevált módszer. A világ változik, igenis vannak új humoristák, és ha eleve negatívan állsz hozzájuk akkor kizárólag ehhez hasonló cikkeket fogsz írni. Azt mondod, hogy könnyű a stand up comedy? Nem gondolod, hogy akkor minden második ember ezzel foglalkozna? Nekem nagyon sokan mondják, hogy ezt ők is meg tudnák csinálni, aztán amikor azt mondom, hogy rendben, még segítek is ebben… a leggyakoribb válasz: „Áh, én nem tudnék kiállni annyi ember elé.” Akkor, hogy? Legyen playback? Ilyen cikket írni viszont tényleg könnyű(Nem alábecsülni akarom a munkád, de itt van idő többször megfontolni amit írsz.), ezt bárki megteheti. Nincs izgalom, nincs az a bizonyos itt és most pillanat amikor jól kell teljesítened. Neked van lehetőséged arra, hogy visszatörölj egy mondatot, amit esetleg rosszul fogalmaztál meg… de ahhoz hogy bejuss a tévébe már le kell tenned valamit az asztalra. A közönség 2000 ft-ot FIZETETT azért hogy ott legyen(kérlek ne beszélj olyan dolgokról amikről nem tudsz, nagyon könnyű osztani az észt csak, ha nullát osztasz bármivel akkor is nulla marad… Egy felvételen kb 10 fellépő van(a fizető közönség had ne 30 percért adjon 2000 Ft-ot), egy tévé adásban 3 fellépőt adnak le a műsoridő miatt … nos akkor lehet, hogy legalább 3-4 adásban ugyanaz a közönség lesz??) Három éve foglalkozom humorral, csak hogy választ kapj arra a kérdésre, hogy milyen riporterekkel beszélgetek. Amiért te most láttál először fellépni, az nem jelenti azt, hogy ez az első fellépésem volt. Mivel Erdély-i vagyok lehet, hogy jobban ismernek itt, mint Pesten és ha hiszed ha nem, létezik élet a képernyőn túl is 😉
Tudom, hogy néha sértő, vagy durva hangvételű az előadásom, amit vállalok is, de nekem nem az a dolgom, hogy finomkodjak. Én a véleményem mondom el, nem körül írva, nem a sorok közt elrejtve a mondanivalóm, hanem konkrétan, érthetően és egyenesen. Nem értesz velem egyet? Nem is kell. Nem mondtam, hogy igazam van, de véleményem lehet. Ahogy neked is. Az a bajod, hogy sértő volt a nőiességednek amit mondtam, bezzeg te tévébe bekerült humoristákról bármikor mondhatod azt, hogy senkik nem? Úgy, hogy fogalmad sincs milyen utat jártak be mire ideáig eljutottak!(Nem kerülsz be csak úgy a tévébe, mert van egy üres hely!) Mindez csak azért, mert nem azt a humort képviselik, amit szeretsz, szerintem azért még lehetnek jók a saját műfajukban/stílusukban! Lehet néha nyers a stílusom, de ha elvárod, hogy mindenki a Bödőcs humorát képviselje akkor miért kell a többi?? Ahhoz ott van Tibi. Értem én hogy neked az a humor jön be, de ha én Bödőcs stílusban humorizálnék, akkor azt a kritikát kapnám, hogy majmolom a Tibit és nem vagyok eredeti. Szóval, ha van rajtam sapka az a baj, ha nincs akkor az a baj. … Nézd meg az amerikai humoristákat, na az durva hangvétel, az etnikai poénok, amikor elmondják hogy a vallás egy nagy kamu, minden második szavuk trágár, stb… Ez neked durva?? … A humor olyan, mint a zene. Van akinek a rap, van akinek a rock, van akinek a house, és így tovább… zenék jönnek be. A rock zene kedvelői mindig utálni fogják a rapper-eket és fordítva. Civilizált emberek elfogadják, hogy vannak emberek, akik nem az ők elveikkel megegyező szemléletet képviselnek, az együgyű emberek pedig elkezdenek dobálni. Sokan politikai humor kedvelők, de kérdem én… csak azért, mert az emberek egy része szereti a politikát, már nekem is szeretnem kell? Én nem kívánok részt venni ebben, nem szeretem és tudom, ha politikáról beszélnék, meg kéne erőszakolnom magam a színpadon, mert egyszerűen nem érdekel, és csak kényszerből beszélnék róla… Ezért nem fog szeretni csak egy kis réteg? Hát vállalom… én „réteghumorista” vagyok … de akkor sem fogom megjátszani magam a színpadon. Tehát, ha neked Bödőcs a kedvenced (egyébként nekem is) akkor hallgasd őt, de ne akard elmagyarázni, hogy mennyire silány a humor azért, mert egyre színesebb a paletta. Valóban vannak gyengébb fellépők, de ez szintén ízlés kérdése, mert lehet akire én azt mondom, hogy gyenge az másnak a kedvence, és ebben pont ez a jó. Senki sem kényszerít, hogy rap zenét hallgass, ha megszállott rocker vagy.
Mindig azt mondták, hogy az ilyen kritikákkal ne foglalkozzak, mert csak feldühíti az embert, de engem nem kifejezetten zavar a kritika. Engem lehet utálni, lehet szeretni, levegőnek venni. Én bármelyiket el tudom viselni, de ha valamiről beszélek előtte mindig utána járok. Bármit hallottál az mind igaz. Igenis megkérdeztem lányokat, hogy miért járnak csoportosan mosdóba, igen megtörtén ez a beszélgetés a riporterrel, és így tovább… Minden szót vállalok, a felelősséget és a kritikát is, de akarj fizika tanár lenni, ha nem olvastál még fizika könyvet!
(Nem fogom visszaolvasni tehát, ha valakinek az okoz örömet, hogy a helyesírási hibákat elemzi az tartsa meg magának, mert nem érdekel. Nem irodalom versenyre jöttem, hanem véleményt nyilvánítani. Köszönöm!)
Nem tudom miért válaszoltam, mindig azt mondták, hogy ne foglalkozzam az ilyen kritikákkal, mert ilyenek mindig lesznek, de remélem, hogy te is kritikaként fogod fel és nem támadásként.
Üdv.
Kun Zsolt
Kedves Kun Zsolt,
ha kicsit megfordítod a dolgot, akkor azt veheted észre, hogy talán én sem gondolok minden sort véresen komolyan. Nem értek a stand-uphoz, nyilván nem néztem utána minden humorista gyerekkorának vagy életpályájának, a tiédnek speciel pont igen, mert sok időbe telt, mire megtaláltalak (a tévében ugyanis nem hallottam ki a neved, így szorgos guglizás után jutottam el hozzád). Nyilvánvalóan azt sem várom, hogy minden humorista olyan legyen, mint Bödőcs vagy Kőhalmi, az abszurd lenne, őket is csak példaként emeltem ki, nem akartam hosszasan elemezni minden általam látott humoristát, rajtuk kívül is van, aki mosolyt csalt az arcomra. Egyébként ha visszaolvasod a kommenteket itt és a fészbukon, sokan bőszen egyetértenek, mások elküldenek engem tudjukhová, ahogyan téged is egyesek szeretnek, mások nem. Ha megbántottalak a szavaimmal, túl élesen fogalmaztam, azt természetesen sajnálom, mert a célom nem az volt, hogy bárkit is személyesen megsértsek. (A leveledből arra következtetek, hogy mégis ez történt.) A kritika az kritika. Ha mondjuk egy humoristától jön, nyilván szívedre veszed, tőlem nem kell. Én egy tévénéző vagyok és kész, a másik házban ülő lehet, hogy könnyesre röhögte magát a szövegeden. Ha valaki könyvkritikát ír, elvárják, hogy képzett legyen, egy stand-up kritikához (vagy bármilyen a tévében futó műsor megítéléséhez) milyen egyetemet kellene elvégeznem, hogy adekvát legyen a véleményem? Amit rólad írtam, azt felezd meg, és lehet, hogy a felezett gondolatok legmélyén van valami, amiből lehet tanulni (de az is lehet, hogy nem).
Kedves Leila!
Bödőcs rendszeresen fellép azóta is a Dumaszínházban…javaslom azért legközelebb nézd meg a Dumaszínház honlapját.
Mindenki választását tiszteletben tartva mondom neked,attól hogy te szerencsésen megtaláltad a kedvenceidet,még korántsem biztos,hogy másokat akikeket nem kedvelsz /nem értesz/ a kukába kéne dobni….
Amúgy meg minden műsor kiszavazós,vagy még sosem próbáltad használni a távirányítód? 😀
Kedves Dombóvári István,
tudom, hogy azóta fellép, de a egyszer már kivált (a minőségi romlás miatt – ha jól tudom, és jól tájékozódtam a neten) – ezen volt a hangsúly. Mivel érdemben nem szólt hozzá semmihez, ezért csak arra reagálnék, hogy természetesen tudom és szoktam használni a távirányítót. Nem tudom, mennyire éri kritika a humoristákat (mondjuk írásban). Nem hiszem, hogy gyakran. Írókat-költőket, színészeket gyakran, az én szavaimnál jóval élesebben. Meg kell szokni, és nem mentség az, hogy el lehet kapcsolni – kapcsojjáelhanemtecccik. Ez nem érv. Az Ön figyelmébe is ajánlanám a kommenteket itt és a fészbúkon (a megosztások száma is egyetértést jelez). Ha egyedül lennék a véleményemmel, akkor lehetne hőbörögni. Sarkítok persze, sőt még iróniát is alkalmaztam, nem vagyok stand-up történész, nem láttam minden adást, nem voltam felvételen, és akkor már nem írhatok véleményt?
De,természetesen bárki írhat véleményt a dolgok pontos ismerete nélkül,kizárólag a neten olvasottak alapján…csak nekem az nem igazán adekvát.
Nem mentségként szánom a „kilehetkapcsolni” fegyvertényt,csak az „eztkapjukaképünkbe” sem teljesen igaz. Tibi nem attól jó hogy akart sóderezni többet és kikerült az aljas népbutító média bűvköréből,saját döntése volt,ahogyan sokan mások is kimaradnak 1-1 szezonból. Az meg hogy kivált egy időre a színházból,számít ha már sok éve vissza is jött,feltehetően nem a minőségromlás miatt…
Ja és hogy mennyi kritika ér minket? Nem hiszem,hogy ebben lemaradnánk másoktól. De nagyon kevés a konstruktív. Mert ugye én azt sem mondtatom hogy kapcsolj el,csinálj jobbat,vagy hogy mondd meg te hogyan szeretnéd. A magyar vendég nem mondja el a szakácsnak hogy szerinte mi hiányzik az ételből,hiszen azt hogy nekem mi jó,azt magának jobban kéne tudni.
Amerikát is számon kérték rajtunk rengetegen. Megcsináltuk az amcsi roastot magyarosan. Nem győzött mindenki felháborodni. Hofi politikai összekacsintását is hiányolják sokan. Ha megcsináljuk,akkor meg tömegével jön a köpködés és az ellenköpködés.
Nem panaszkodom,a kritikát is elvárom és meg is kapom.
Csak annyit akartam mondani,hogy nem olyan könnyű már ez,mint amilyennek látszik…
Leila kedves, abban mondjuk tévedsz (sajnos elég nagyot), hogy stand-uposnak borzasztó könnyű lenni. Egy jó stand-uposnak egyszerre kell pszihiáternek, szociológusnak, esztétának, prófétának és udvari bolondnak lennie. Ebből a szempontból a magyar stand-up csak megnevezésében egyezik amerikai rokonával, a műfaj nagy klasszikusaival (Richard Pryor, Bill Hicks, George Carlin, Dave Chappelle, Lous CK) még tévedésből sem lehet egy lapon említeni. Új gondolatok helyett régi viccekre húz turkálós ruhát, a személyes események átfogó és kritikus kiterjesztése, valamint a mindenkit érintő tanulságok levonása helyett megmarad a kocsmaasztali sztorizás szintjén. Amikor pedig helyenként megpróbál provokatív, inkorrekt és elgondolkodtató lenni, akkor dől leglátványosabban a saját dugájába, metsző gúny helyett csak oltovári surmóságra képes. De ne legyek túlzottan lehangoló, szóljak a dolgok pozitív oldaláról is: legalább a közönség jó. A Sas-kabarék meg a Boncz-féle fanóták “humorán” felnőtt hallgató/nézőközönség önfeledten elröhécsel azon, hogy valaki nyílt színpadon kiereszt a szájából egy faszt vagy egy szart, és boldog. Igen, persze, tudom, kunzsolt (aki nem irodalom versenyre jött és nem érdeklik a helyesírási hibák, szóval remélhetőleg ez sem fogja érdekelni) is megírta a kommentjében, hogy az amerikai humoristák minden második szava trágár. Csakhogy ott nem az a vicces, hogy valaki azt mondja, hogy cunt, ott két fuck között a legkritikusabb gondolatokat tolják az ember arcába.
Hofi halála óta csak egy sötét sarokba vonulva, csöndben, katatón pózban zokogva beszélhetünk magyar stand-up comedyről. A futószalagon készülő stand-uposok 99 százaléka kábé ugyanazt a minőséget képviseli, mint a tehetségkutatónak titulált “versenyek” harmadik helyezettjei, csak sajnos nehezebben akarnak feledésbe merülni.
Hofi egy zseni volt, ez tény és vitathatatlan, de nem rég került napvilágra egy hangfelvétel, amiben arról beszél, hogy 10 fellépéséből 9-en a magyar közönség csendben ül, majd előadás végén megjegyzik neki, hogy ez nem ért egy fillért sem. (Nem én találtam ki, rá lehet keresni neten) Abban az időben nem úgy működött a televíziózás mint most, de Ő is ugyanúgy küzdött a közönséggel, mint mi, csak akkor még nem volt ennyire látványos. Egy dolgot nagyon elfelejtünk: a magyar ember nem amerikai! Teljesen más a mentalitása egy magyar embernek, mint egy amerikai embernek. Hogyan kezdődik egy amerikai show?? Ahogy megjelenik a humorista a közönség sikít, üvölt, tapsol, őrjöng, rocksztárként ünneplik. Mi van nálunk? Egy kis taps, ami jobb esetben kitart addig, amíg a fellépő kézbe veszi a mikrofont. Mikor megérkezel azt látod, hogy emberek felhúzott szemöldökkel ülnek karba tett kézzel és látszik rajtuk, hogy azt gondolják: „Na lássam mitől vagy te olyan nagy szám. Fizettem érted, úgyhogy nekem vicces legyél!!” Tehát már úgy kezdődik, hogy bizonyítani kell, meg kell őket győzni arról , hogy érdemes volt eljönniük… Az amerikai közönségnél inkább azt látod, hogy: „Jajj de jó, végre kezdődik, már mióta vágytam egy kis kikapcsolódásra!” Sokkal nyitottabb a humorra az amerikai közönség, mint a miénk és ezt nekünk humoristáknak tiszteletben kell tartanunk. Persze lehetünk mi hősök a színpadon, de az minket nem vigasztal, ha felhúzott szemöldökű emberek fancsali arcát kell néznünk egy órán keresztül, miközben mi kiadjuk magunkból válogatás nélkül a gondolatainkat, mert mi olyan bátrak vagyunk. lehet az ember bátor a színpadon, de csak ésszel. A sokat említett amerikai humoristák (akik egyébként zseniálisak), ha ugyanazzal az előadással amiket láttatok, magyar közönség előtt léptek volna fel, hát… lehet, hogy meg is dobálták volna őket. Mert mi ebben vagyunk jók, hogy megjegyezzük magunknak, hogy „Volt egy pár poén, de az az arrogancia és azok az ocsmány témák… micsoda egy bunkó és közhelyes alak. És én ezért fizettem…” Fogjuk már fel, hogy Magyarország nem Amerika! Bill Hicks-t még a saját közönsége is megverte, akik ismerték őt… nálunk ki is végezték volna. Én eleve a kritikusokra úgy tekintek, mint azokra az emberekre, akik építkezéseseken megállnak bámészkodni és a munkásoknak osztják az észt. Én sosem venném a bátorságot, hogy elmagyarázzam egy kőművesnek, hogyan rakja a csempét, mert nem értek hozzá! Jah, hogy ez CSAK egy kritika?? Hát az én előadásom pedig CSAK egy fellépés, egy előadás ami már sok színpadon járt(bármennyire is hihetetlen)… sok tapsot és gratulációt kapott. De nyilván ők nem értenek hozzá, hiszen nem kritikusok, csak egyszerű emberek, akik még tudnak nevetni.
Ez a hozzászólás már egy fokkal szimpatikusabb, kedves Zsolt, örülök is, hogy visszatértél. A baj csak az, hogy ha nincs szükség kritikára, kritikusokra (bár én annak sem tartom magam), akik csak bámulják azokat, akik értenek valamihez, abban az esetben nincs is miről beszélni. Pedig jó régóta így működik. Az előadó, az író a költő vállalja azt, hogy kritika tárgya lesz, még azt is, hogy a kritika nem minden esetben igazságos (mert lehet, hogy egy másik produkciód sokkal jobban megérintett volna, mint amit azon a bizonyos éjjelen elkaptam). Sőt, a kritika – szerintem! – soha nem igazságos. Főleg azért mert a kritikusnak nem dolga az, hogy MINDENT tudjon, hogy mondjuk egy író esetében az író minden könyvét olvassa, egy színész, rendező esetében minden előadását lássa stb. Ez abszurd elvárás, és nincs is értelme. A kritikus is egyszerű ember, egyszerű néző – ebben az esetben csak a tévét kell bekapcsolnia -, akinek van véleménye, ami vagy simogatja az egódat, vagy nem. Miért zavar, ha ez esetben pont nem simogat? Amit a magyar humorfogyasztásról írsz (felvont szemöldök, karbatett kéz), belátom. Igazad is lehet ebben, pontosan ezért is van marha nehéz dolgotok, persze. Érdekes is volt erről olvasni, hogy milyen neked ott fent állni, fancsali arcokat nézegetve. DE, ezt vállaltad, ez a hivatásod, ezt akarod csinálni. Vállalod a fancsali arcokat, a buta félkritikus csajszikat.
Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam. Azt akartam kifejezni, hogy látszólag könnyű, mert humor és némi magabiztosság kell hozzá, mégis kell még valami, amitől a stand-upos jó. Ezt úgy fogalmaztam meg, hogy kell hozzá valami emberi. Ebbe beletartozik az, amit Trollhunter is ír, hogy „egy jó stand-uposnak egyszerre kell pszihiáternek, szociológusnak, esztétának, prófétának és udvari bolondnak lennie”, de közben karakterré is kell válnia. Ezért nem is sikerül sokaknak, mert látszólag könnyű, aztán lassacskán kiderül, hogy van különbség egy asztaltársaság előtt elsütött poén és a színpadon benyögött szexista, nekemisvanstílusom, a stílusommegazhogyanőkhülyék-típusú megnyilvánulások között. Pont arra szerettem volna rávilágítani, hogy ez egy borzasztóan nehéz műfaj, ezért sem lehet tucatjával kitermelni a stand-uposokat.
pfff looool trolololo
Kedves Leila!
Szinte teljesen egyetértek. Nyilván szubjektív, kinek melyik fellépő tetszett meg leginkább az irreálisan széles felhozatalból, ám valóban érdektelenné, súlytalanná vált a hazai stand-up, legalábbis a TV-ben. A comedy central-os arcok előadását én is képtelen vagyok pár percnél tovább elviselni, annyira görcsös próbálkozásokkal bombázzák a nézőket, egyszerűen nekem kínos, hogy mindezt humor néven próbálják feltüntetni. Kőhalmit, Bödőcs Tibort én is nagyon szerettem, mellettük Beliczait, a többieket sosem kedveltem igazán. A fellépők túlnyomó része ma már ugyanazzal a hangsúllyal, különösebb sajátosságok nélkül, egymást ismételve próbálnak érvényesülni, egyiket a másikra cserélhetném, ugyanazt kapom. Tömegcikk lett a stand-up, elvesztette egykori varázsát, erőltetett poénok erőltetett gazdái vonulnak fel sorban a szórakoztatás zászlaját lengetve, közben bankok bábjaként fárasztanak vérciki szövegükkel, melyet nyilván szájukba rágtak, mintha maguk sem hinnék el, hogy mindezt ki kell mondaniuk. Nyilván sok a kötöttség, a csatorna diktál, TV-ben jóval könnyebb széles közönséghez eljutni, mindez a minőség, a hitelesség rovására megy. Az itthoni új stand-up egyfajta szubkultúrával bírt indulásakor, s még utána is jó darabig, de a rohamosan bővülő humoristaraktár egyenes vonzata lett a túlzott népszerűség, a magától értetődő „viccesség”, a közönség gombnyomásra nevet a vérszegény poénokon, közben fejemet fogom, minek nézem én ezt?!? Persze nem általánosítok, néhány figura olykor valóban villant némi eredetiséget, de az igazi egyéniség, lélek sajnos ritka vendég a TV-s szerepléseken.
Ajánlom figyelmetekbe a Stand-Up Tragedyt:
https://www.facebook.com/puzseres.godri?fref=ts
Fárasztó vagy és tudatlan, mint a legtöbb kritikus. Az általad leírt nevek százezreket bírtak nevetésre, de majd jössz te a nagy semmiből egy senkiként aki szart sem tett le az asztalra és majd Te aztán megmondod. Imádom az önjelölt kritikusokat. Jobban röhögök rajtuk néha mint a humoristákon.
Mi más lehet egy kritikus, ha nem önjelölt, Te igen kedves vendég? : D
Ez egy tök jó írás, az pedig szánalmas, hogy egyesek azzal próbálnak védekezni, hogy ez az egész végtelenül szubjektív, csak gondoljunk bele egy példába, az is végtelenül szubjektív, hogy kinek mi a finom kaja, ha valaki a szart szereti, és azt eszi két pofára, akkor azt eszi, de attól még szart eszik, a szar szar marad, a gyenge humor pedig gyenge humor, csak valaki szeretni fogja, valaki nem, ez igényesség kérdése.
A cikk tök jó, évek óta pontosan ezt gondolom, sajnos ez a kicsi ország – Erdély ide vagy oda – nem képes ennyi tehetséges humorista kitermelésére, mint ahogy énekesekére sem. A nagy számok törvénye alapján bennem is egyre többször merült fel a kérdés – amikor még szerettem a Showder Klubot, és képes voltam a koránkelés ellenére is későig fennmaradni, hogy megnézzem -, hogy „ez meg mit tett azért, hogy tv-műsorba kerüljön?”. Néhányukat élőben is volt szerencsém látni, hallani, a műsort viszont évek óta nem nézem, ha véletlen tv-közelbe kerülök, és elkapok egy-egy „poént” egy új „tehetségtől”, azonnal elkapcsolok.
Való igaz, hogy a humor is szubjektív műfaj, van, aki egy böfögésen is képes fetrengve röhögni, ugyanakkor egy tarr bélás poént valószínűleg nem is ért. De azért a kettő színvonalbeli eltérése mellett ne menjünk már el szó nélkül…
Az amerikai, eredeti stand up Magyarországon nyilván nem működne, de szerintem ez nem is kell, hogy cél legyen. Nálunk más hagyománya van ennek, más az ingerküszöb, ezért kellenek azok az igazi egyéniségek, tehetségek, akik megteremtik vagy folytatják, formálják a saját, ebbéli stílusunkat. Az altesti poénok és az öncélú káromkodás azt hiszem, kevésbé járulnak ehhez hozzá. Biztos vagyok benne, hogy bizonyos közegekben egy ilyen produkciónak is lehet egészen nagy sikere, de talán az országos ismertséget nem érdemli meg. Mondom ezt úgy, hogy évek óta nem kísérem figyelemmel a műsort, viszont már évekkel ezelőtt is ez volt a véleményem. A tömegtermelés eredménye.
2015 június 15. éjjel próbáltam valamit keresni a TV-n ….Humorosnak szánt műsor ment a comedy central cimű szennycsatornán….Mélységesen felháborított amit hallottam…..
A humorista szerint „tájszólásban kell előadni a mesét, mert akkor lehet tudni, hogy aki mondja egy büdös nagy paraszt”…eddig az idézet……..
Mélységesen egyetértenék egy kiskunsági , zalai vagy hevesi paraszt gyerekkel, aki fülig beleverné a pesti aszfaltba a műsor szerkesztőjét íróját és előadóját.
Az ilyen tetvektől meg kellene vonni a csatorna használati engedélyét….
Ez a műfaj nagyon nem könnyű! Ha könnyű lenne akkor nem lenne ekkora senki felháborodása csak ignorálná a silányabbakat mert annyi jó produkció lenne…
A „megpróbálok én is vicces lenni” jellegű új fellépők gyakran nem értik hogy ami egszer működött az máskor miért hasal el. Pont azért mert ez rohadt nehéz dolog. Amikor pl a legszebb emberek arcaiból raknak össze új arcot akkor az eredmény gyakran átlagos vagy ronda lesz. Pont azért mert nem minden működik mindennel, és ha ráadásul nem is sikerül ugyanúgy előkészíteni, vagy a közönség ítéletet hozott akkor a legjobb poén is szar lesz.
A karba tett kezekről és a felhúzott szemöldökökről meg csak annyit hogy: a magyar humort lezüllesztették… A Szeszélyes évszakok utósilánysága a sima Szeszélyes volt amin már alig lehetett nevetni akárcsak a később heti gyártású gagyi Gálvölgyin, akinek a neve egykor garancia volt a humorra de aztán a futószalag megölte. A humor lassan növő növény, nem lehet gyakran leszüretelni mert csak zöld szárak maradnak gyümölcs híján…
Erre tett rá pár lapáttal a kereskedelmi tévék olyan műsorai mint pl a Bajor show ahol Bajor imre azt hitte magáról hogy ő annyira vicces…
Eszembe jutnak gyerekkorom egyes menő viccei, amik ma silányak és értem hogy milyen szar mechanika alapján működtek de ma már csak nem is mosolygok a legtöbbön. Viszont az is igaz hogy van olyan Benny Hill a nyolcvanas évekből amin ma is szakadni lehet és egy 1936 os színházi élet ajándékkönyv Hacsek és Sajó poénjain is lehet nevetni ha nagyjából vágod a 30 as évek politikáját.
A humornak szerintem két ütős formája létezik ha már segítség kell Zsoltnak. Az egyik pl az amit a Haláli Fegyver vagy a Dumb és Dumber képvisel. A meglepő poénok, amiken elsőre úgy röhögsz hogy lefordulsz a székről de másodjára a hatás a töredéke mert már ismered a csattanót. Ezzel szemben az eljátszott, elszínészkedett humor mindig üt mert ott hiába ismered az egészet, az előadásmód maga a vicces. Ez kicsit kisebbet üt de hosszútávú befektetés és mindig imádnivaló. Pl Fekete vipera, A hét elgyötört törpe, vagy Hofi klasszikusa arról hogyan teljesítették a 14 malacos tervet… Ezért is tudom bármikor élvezettel hallgatni órákig Badár Sándort például akkor is ha alig mond poént.
A futószalag azt okozta hogy sok fellépő kellett és minden jöttment futtatott lett. Amikor a nagy nevek rájöttek hogy sokkal több pénz van abban hogy sok előadás alatt adják el a műsort az embereknek, minthogy egyszer adják el gombokért a tévének és onnantól már használt lesz a termék, akkor kiléptek. Eltűntek. Maradtak azok akiket a tévé hajlandó volt megfizetni de az átlagember nem. Na ezért ülnek ott az emberek karba tett kézzel és felhúzott szemöldökkel mert azt gondolják h megint átverik őket. Az amerikaiak rocksztárok? Ja itt is vannak rocksztárok csak ahhoz le is kéne tenni a teljesítményt az asztalra…
Amúgy emlékeim szerint a Malacka és a tahó Ska-t játszott és nem rock-ot, és más volt a felállás is. A három kismalac nevű szégyentelenkedés a nyomába se ér az eredeti zenekarnak. Az olyan silányságok pedig mint a szaros dal, nemhogy nem viccesek de az emberi kultúra legmélyebb pöcegödrét jelképezik és semmi keresnivalójuk közönség előtt.
Az pedig faszság hogy aki szereti a rap et az utálja a rock ot… Én mindkettőt nagyon szeretem és mindkettőben vannak jók és szarok is.
Amúgy Bödőcsnek kicsit a fejébe szállhatott a siker vagy csak nem érti a visszajelzéseket mert a fárasztó ripacskodást már nagyon gyakran túltolta.
A humor betegségéről pedig nagyon jó képet fest a Comedy Central a Kovács András Péter és Jankovics Péter szereplésével készült viccesnek szánt megúszós jelenetek amikor strandon játszottak úszómestert vagy taxisofőrt. Biztos van aki most közbekiabálna hogy „nemmerazokkurvajók” de az mégiscsak a munka nélküli silányság iskolapéldái…
Jankovics amúgy egy külön tragédia mert nagyon egyedi karakterű ember úgy megjelenésében. Kellemes a hangja és a beszéde is minden tekintetben és a mimikája, stílusa mind kiváló alapanyag lenne bármilyen produkció elkészítéséhet, akár filmforgatáshoz is de neki nincs humora. Nem vicces, leszámítva egy-egy gyengébb pillanatot amikor sikerült viccesnek lennie véletlenből.
Amúgy Kőhalmi az aki jó minőségben ki van dolgozva és minden adottsága megvan hozzá. Amikor elmondja hogy milyen az amikor nem találja a szemüvegét az talán milliméterre pontosan be van állítva.
A szubjektivitásról meg csak annyit hogy minden stílusnak vannak kiválóságai és alávalóságai, és amikor azt próbálja valaki ecsetelni hogy vannak akik azokon is nevetnek akkor az elhazudja a minőség hiányát. Az nem mentség hogy vannak aki nevetne Brutin vagy a Szomszéd néni produkciós irodán, mert tudjuk hogy a többség az max mosolyog vagy unja. Nekik is lehetnek persze jó dobásaik és viccesebb jeleneteik de azért az nagyon nem ugyanaz mint amikor valaki a teljes előadása alatt hozza a szintet. A Gauss eloszlási görbe mindenre érvényes. Vannak emberek akik szerint a Ferrari egy fostalicska és olyanok is akik szerint Palvin Barbi rusnya de ők az eloszlási görbe szélsőségei és hazug legyártani belőlük a „mindenkinek más tetszik” szlogent és igazolást…