John Singer Sargent 1884-es Madame X című festményét a 19. század legbotrányosabb alkotásaként tartják számon. De ki volt Madame X? És miért tartják őt az amerikai Mona Lisának?
Arca a távolba mered, ajkai zárva, kecses orra alig észrevehetően lefelé irányul. A jobb keze az asztalon pihen, míg a bal keze, ujján karikagyűrűvel, egy legyezőt szorongatva szoknyáját emeli. A haja felkötve, benne pici gyémánt tiara, de a tiarán és a gyűrűn kívül más ékszert nem visel. Bőre fehéren világít…
Fotó: bobdiven.com
Fotó: wikimedia.org
Ugyan mi olyan botrányos ebben a festményben? – kérdezhetnénk. Sargent portréja azért okozott akkora botrányt első kiállítása idején, mert a kép egy férjes asszony vonzerejét hangsúlyozza. John Singer Sargent Madame X című festményét ma a New York-i Metropolitan Múzeumban nézhetjük meg. A kép korábban a párizsi Szalon idézőjeles éke volt, de máig is egyszerre vonzza és taszítja a galériába járókat. A titokzatos anonimitás, a kifürkészhetetlen arckifejezés olyan misztikus hangulatot ad a képnek, hogy Madame X-et az amerikai Mona Lisaként emlegették. Csakhogy Madame X rejtélyét nem elveszett történelmi források generálták. Madame X tiszavirág életű sztárocska, mondhatni celeb volt a tizenkilencedik századi Párizsban.
Madame X Virginie Amélie Avegno néven született, kreol szülők gyermekeként New Orleans-ban. Apja az 1862-es Shiloh-i csatában halt meg. 1866-ban öccse is elhunyt; pangásos láz végzett vele. A megözvegyült anya 1867-ben úgy döntött, lányával Párizsba menekül a polgárháború elől. Az asszony azonban nem csak a háború elől menekült; azért is ment Párizsba, hogy tehetős férjet vadásszon a lányának. Célját hamar elérte. A költözés után nem sokkal, lánya hozzáment a nála kétszer idősebb bankárhoz, Pierre Gautreau-hoz.
Amélie nem volt egy tradicionális szépség, mégis mindenkit rabul ejtett vékony ajkaival és hófehér bőrével. Sargent egyik életrajzírója szerint Amélie nem csak végtelen mennyiségű púderrel érte el az áhított sápadtságot; arzént fogyasztott, hogy a szer kifakítsa bőrét. (Az arzén akkoriban nem volt olyan mérgező anyag, mint manapság.) Minden művész meg akarta őt örökíteni, a festők olajfestékbe, a szobrászok márványba akarták önteni a szépségét. És bár Amélie egyre ismertebb volt – főként a művész körökben – folyamatosan azzal küzdött, hogy egyre feljebb és feljebb juthasson a társadalmi ranglétrán. Ahogy manapság a celebekről, úgy pletykáltak a szalonokban Madame X-ről is: elsősorban kreol bőrén élcelődtek.
Tanulmányrajz Madame X-hez, Fotó: wikiart.org
Amélie huszas évei végén ismerkedett meg a szintén amerikai festővel John Singer Sargent-el. Sargent volt az első művész, aki lefesthette a lányt. Feljegyzések szerint Sargent alkotta meg a végül botrányt kavaró kompozíciót is: ő választotta a ruhát, a tiarát, ő kérte, hogy maradjon a lányon a gyűrűje is. Sargent tisztában volt vele, hogy egy férjes asszony erotizálása nagy port fog kavarni a párizsi Szalonban.
A párizsi Salon, vagy magyarosan Szalon a kortárs festőművészek munkáit bemutató kiállítás. Franciaországban jött létre a 17. század közepe táján. A 18-19. században, de még a 20. században, sőt ma is a kortárs festőművészek alkotásainak értékelésében nagy szerepe van a párizsi hivatalos művészeti kiállításoknak.
A párizsi Salonban egyébként Munkácsy Mihály is nagy sikert aratott 1869-ben Siralomház, 1876-ban pedig a Műterem c. festményével.
Munkácsy Mihály, Siralomház, Fotó: mek.oszk
A 19. század közepétől rendszeresen kiváló festőművészek, köztük Gustave Courbet, Édouard Manet műveit utasította vissza a Salon zsűrije, ezért 1863-ban létrehozták a visszautasítottak szalonját (Salon des Refusés). A közvélemény nyomására III. Napóleon elrendelte, hogy a visszautasított műveket a hivatalos Salon közelében, magában a de l’Industrie-ben állítsák ki. (Wikipédia)
Abban a korban, ahol a párizsi Szalon visszautasítja Manet Le Déjeuner sur l’herbe és az Olympia című festményét is, mit is várhatott Sargent a Madame X fogadtatásától?
Manet, Olympia, Fotó: ibiblio.org
Soha előtte nem kapott olyan éles kritikákat Sargent, mint az Amélie-ről készült portréja kapcsán. A kritikusok Madame X bőrszínét a holttestek bőréhez hasonlították, egyes ítészek a mű egészét förtelemnek nevezték. A New York Times kritikája azt fogalmazta meg, hogy Sargent alulmúlta önmagát, és Madame X képe előbb hat karikatúrának, mint valódi portrénak. A kritikák tehát Amélie külsejét is kifigurázták. Amélie anyja igyekezett eltávolítani a Szalonból a lányáról készült portrét, de a megvásárlására nem volt elegendő pénze. Madame X igyekezett visszakerülni a társaságba, de egyik pillanatról a másikra már csak a középosztály escort lányaként tartották számon. 1898-ban Antonio de la Gandara készített róla egy még provokatívabb portrét, de ez már szinte teljesen hidegen hagyta a közvéleményt.
Antonio de la Gandara festménye, Fotó: jssgallery.org
Egy kissé romantikus művészettörténeti írás szerint Madame X különköltözött a férjétől, és idős éveit magányosan töltötte. Otthonában letakarta az összes tükröt, és csak éjjel ment ki az utcára.
Sargent egy évvel Amélie halála után adta el a képet végérvényesen a Metropolitannek. Megkérte a múzeum kurátorait, hogy az asszony neve helyett Madame X legyen a kép címe. Madame X rejtélyét persze nem övezhette akkora misztikum, mint Mona Lisáét. A Madame X cím nem tudta elfedni Amélie kissé tragikus élettörténetét.
Amélie portréja nyomán nemrég Nicole Kidman pózolt a Vogue-nak hasonló fekete ruhában, haját hátratűzve…
Fotó: Vogue
