Gulyás Gábor: A Játssz bizalommal! című fehérsakk-készletekről korábban sokat gondolkodtam. Összesen huszonegy különböző verzióban készítette el Yoko Ono ezt a munkát.
Megnyílt A nagy könyvlopás című kiállítás, mely a Budapesten megrendezett 1959-es francia könyvkiállítást idézi meg, ahol a látogatók a kötetek nagy részét...
Három különleges programmal érkezik az FMC Rómába, olyan nagypresztízsű helyszínekre, mint a Szent Péter Bazilika magyar kápolnája és a Palazzo Falconieri, azaz...
Gulyás Gábor főkurátor szerint az Art Capital beérett, mint brand. A Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója a Gerlóczy Kávéházban megrendezett sajtóeseményen értékelte a...
Május 25-én elindult az Art Capital, Közép-Kelet-Európa legnagyobb képzőművészeti fesztiválja, melynek negyedik alkalommal is Szentendre ad otthont. Az esemény sajtónapján jártunk.
Idén Ön volt a POSZT egyik válogatója. A benyomásait több interjúban is elmondta már, úgyhogy inkább azt kérdezném: ezek az intenzív színházi...
Rögtönzött sajtóeseményen mutatták be Nagy Kriszta Kortárs festőművész vagyok című elhíresült köztéri plakátjának mai parafrázisát, ám a művész azonnal cenzúrázta is az...
A 2019-es Art Capitalon a Szentendre utcáin található vetítőfülkékben betekinthetünk Raszkolnyikov vagy Tatjána álmába, a Barcsay Múzeum udvarán létrehoznak egy Álomfejtő Központot....
A kis múzeumok karakterizálják ezt a várost. Ha valaki meg akarja ismerni a modern magyar művészetet, akkor Vajda Lajostól kezdve Czóbel Bélán...
Több mint két évnyi szakmai előkészítés után 2018. november 10-én nyílik meg a szentendrei Ferenczy Múzeumban a Világok között – Vajda Lajos...
Ez a döntés a korszak egyik legfontosabb gesztusa volt: a szabadság valóságos perspektívájának megteremtése a pártállami diktatúrában.
Sárosdi Lilla színművész bejelentése, amely szerint Marton László, a Vígszínház igazgatója zaklatta őt, többféle reflexiót kiváltott, itt most Gulyás Gábor álláspontját olvashatjátok.
...miképpen tudunk virtuálisan perspektívát váltani, miképpen tudunk időlegesen belekerülni egy másik világba – történetesen egy műalkotás világába? Ez a művészi hatáskeltés alapkérdése,...
Hát nem azért vannak a képek a múzeumban, hogy valamit, amit mindannyian ismerünk, pontosan olyannak ábrázolja, amilyennek ismerjük? Nem azért járunk kiállításokra,...
Matisse volt az, aki döntő hatással lett jövő fejlődésemre. 1906 őszén hatodmagammal megnyitottuk az első Matisse-iskolát a rue de Sévres-ben, egy volt...
Szentendre – sokak számára – a művészetek városa. Gulyás Gábort, a Ferenczy Múzeum igazgatóját nem csak a jelenlegi helyzetről, de a tervekről...
Újságíróként szerzett bevételeimből nem tudtam kicsengetni 44 milliót Czóbel rekordáron elkelt Ringelspiel című festményéért, de legalább megnézhetem. A márciusig Szentendrén megtekinthető festményről...
Az augusztus végén kezdődő Art Capital felvezetéseként csütörtökön mutatták be a közönségnek Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész dunai installációját.
Pillanatnyilag el sem tudok képzelni ennyi kulcsot. Ez sok? hogyan számoltátok meg? Van rá valami spéci kulcsszámolási technika - kérdeztük Gulyás Gábort,...
Összességében mintegy száz Csontváry-műről tudunk. Egy részük lappang, ezek közül néhányról tudjuk, hogy hadizsákmányként kikerültek a Szovjetunióba… - mondja Gulyás Gábor a...
A Csontváry-kiállítás szakmai megnyitóján köszöntőt mondott L. Simon László miniszterhelyettes, Keserü Ilona Kossuth-díjas képzőművész és Gulyás Gábor kurátor. Gulyás Gábor szerint L....
Bemutatjuk azt az épületet, ahol a Csontváry-festményekkel találkozik majd a közönség. Az épületbejárást a kiállítás kurátora, Gulyás Gábor vezeti.
Hétfőn és kedden már becsomagolták a kisebb képeket. Nem véletlen a fegyveres őrizet, a képeket ugyanis 6 milliárd forintra biztosították.
A megszépült Pajor-kúria épületében otthonra lelő Ferenczy Múzeum és intézményei vezetését június elsejével Gulyás Gábor vette át, aki korábban egyebek mellett a...