x

Csontváry azt vizionálta, hogy lesz egy saját múzeuma

Csontváry2

Összességében mintegy száz Csontváry-műről tudunk. Egy részük lappang, ezek közül néhányról tudjuk, hogy hadizsákmányként kikerültek a Szovjetunióba…

Július 5-én, több évnyi előkészítés után megnyílt az elmúlt évtizedek legátfogóbb Csontváry-életműkiállítása, amely a budai várban, a Honvéd Főparancsnokság épületében kapott helyet. A magányos cédrus – Csontváry géniusza című tárlat kurátorával, Gulyás Gáborral beszélgettünk kulisszatitkokról, a festőművész hazai és nemzetközi megítéléséről és a titokzatos lappangó képek sorsáról.

Hogyan zajlott, mennyi időt vett igénybe a művek egybegyűjtése és installálása?

A művek a Magyar Nemzeti Galéria mellett többek között a pécsi Janus Pannonius Múzeumból, a miskolci Herman Ottó Múzeumból, a szolnoki Damjanich János Múzeumból, a debreceni Déri Múzeumból, a Losonci Múzeumból és műgyűjtőktől érkeztek. Mielőtt elindultak a gyűjtőhelyükről, az eredeti helyszínen a restaurátorok állapotfelmérést végeztek rajtuk. A kicsomagolást követően ez ismét megtörtént, utána pedig rögtön felkerültek a falra, azonnal installáltuk őket. Nem nagyon volt arra lehetőségünk – mint például egy kortárs kiállítás esetében –, hogy ide-oda mozgassuk ezeket a rendkívül értékes műveket, egyből a végső helyükre kellett kerülniük.

Ehhez bizonyára nagyon erős és pontos rendezői koncepcióra volt szüksége.

Igen, milliméterre pontosan tudni kellett, mi hová kerüljön. Először a kisebb, majd a nagyobb méretű képeket installáltuk, amelyek elhelyezése több szempontból is bonyolultabb volt. Egyrészt a súlyuk miatt, hiszen vannak több száz kilós festmények, amelyek esetében másféle felfogatást kellett alkalmazni, nem lehetett egyszerűen egy kampóra akasztani. Másrészt, hogy biztosan ne érje őket sérülés – leggyakoribb ilyenkor a festékpergés –, indulás előtt a restaurátorok a műveket egy speciális technikával konzerválták, s ez némileg meghosszabbította a velük való munkát. Bár az utaztatás közbeni rázkódás veszélye gyakorlatilag ki volt zárva, hiszen légrugós autóval érkeztek, minden esetre felkészültünk. A művek felhelyezésével párhuzamosan érkeztek a fali táblák. Miután applikáltuk a feliratokat, a műcédulákat, a világításon kezdtünk el dolgozni, a különböző installációs elemek, beépített pultok, világítótáblák beüzemelésén, illetve hangpróbát is tartottunk. A két legnagyobb méretű képet úgy tudtuk behozni az épületbe, hogy utólag kellett falat építeni mögéjük, s amíg ezek nem készültek el, klímaládákban tároltuk őket. Így a Baalbek és a Mária kútjának installálása volt a befejező elem, ez tette fel a pontot az i-re.

Min múlik, hogy bizonyos képek jól működnek együtt, kiegészítve, kontextusba helyezve egymást? Milyen koncepció alapján rendezte őket?

A kiállítás tematikus egységekből épül fel, ennek alapján kurátori felelősség és döntés kérdése, hogy mi az, ami egymás mellé kerülhet. A két szinten összesen 17 termet járhat be a látogató. A tematikus egységek kapcsolódásának van egyfajta narratívája, ami némiképp a kronológiához is igazodik. Az életmű mintegy 16 év alatt jött létre, és mivel egy-egy tematikusan leírható rész nem ritkán egy-egy időszakhoz kapcsolódik, a különböző termekben hasonló korszakban született műveket láthatnak a látogatók. Olyan témák köré szerveződik a kiállítás, amelyek Csontváry életében fontosak voltak: például a tájfestészet, a világító napszínek használata, a napút-téma, a művészi megszállottság, a romokhoz kapcsolódóan a történeti idők művészi megjelenítése. Ez a „füzér” egyfajta képet ad az életműről, ha a látogató végigmegy a termeken. Egy kamaratárlat, a Mai cédrusok keretében olyan kortárs művészek – konkrétan: Bukta Imre, Csurka Eszter, feLugossy László, Galambos Áron, Ilona Keserü Ilona, Kis Róka Szabolcs, Szűcs Attila – Csontváry-parafrázisait mutatjuk be, akik témaválasztásukkal, színhasználatukkal vagy szellemiségükkel reflektálnak a mesterre. A tárlathoz készült katalógusban igyekeztem közérthetően foglalkozni a kiállításon sorra vett témákkal.

Egy Csontváry-életműkiállítás esetében hány műről beszélhetünk?

Összességében mintegy száz Csontváry-műről tudunk. Egy részük lappang, ezek közül néhányról tudjuk, hogy hadizsákmányként kikerültek a Szovjetunióba, mások különböző magángyűjteményekben lehetnek. Most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezen a kiállításon az összes főmű szerepel.

Ezek szerint a tárlat fő különlegessége, hogy ezeket együtt, egy helyen láthatja a közönség?

Igen. Csontváry-kiállítás nincs túl gyakran, holott egy nagy nemzeti festőnkről beszélünk, akit időről időre ki kellene állítani. Sajnos generációk nőnek fel anélkül, hogy találkozhatnának a műveivel önálló nagy kiállításon. Nagyon jó, hogy Pécsett van egy önálló Csontváry-múzeum, a Magyar Nemzeti Galériában is hangsúlyosan szerepelnek a művei, ahogyan néhány vidéki múzeumban is, de nyilván egészen más élményt ad, amikor az ember egyszerre nézi meg őket.

Vissza tudja idézni első találkozását Csontváryval? Mi az, ami megfogta?

Nem tudnám pontosan megmondani, melyik művét láttam először. Talán a Magányos cédrus reprodukcióját az irodalomtankönyv borítóján. Korán elvarázsolt, még kamaszkoromban – és azóta sem ereszt.

Térjünk vissza néhány szó erejéig a lappangó képekhez. A kiállítás honlapján kiemelt helyet kap a felhívás, miszerint várják az eddig meg nem talált műveket. Érkeztek megkeresések?

Sok jelentkező van, de olyan művek egyelőre nem kerültek hozzánk, amelyek biztosra vehetően eredeti Csontváry-munkák lennének. A beazonosításkor rendkívül óvatosnak kell lennünk, hihetetlenül nagy a tét. Az életmű iránt érzett felelősség is óvatosságra, szigorúságra, alaposságra int, de bízom benne, hogy a kiállításnak köszönhetően előkerül majd néhány elveszett mű.

Milyen vizsgálatokon esik át egy festmény, amelyről a gazdája azt állítja, hogy márpedig eredeti Csontváry?

Az első és legfontosabb a stíluskritikai elemzés. Egy frissen behozott képet össze kell vetnünk azokkal a művekkel, amelyek vele egy időben keletkeztek, megnézni az ecsetvonások, a színhasználat jellegét, feltárni a speciálisan rá jellemző vonásokat. Utána anyagvizsgálat következik, amelynek során meg lehet nézni például a festék és a vászon korát. Több szakmai visszacsatolás és konszenzus kell ahhoz, hogy egy mű ilyen módon bekerüljön a kánonba.

Ha már szóba került a szakmai konszenzus: Csontváry megítélése mennyire egységes, akár a hazai, akár a nemzetközi művészeti szcénában?

Nehéz olyan kérdést mondani, amiben Magyarországon konszenzus lenne, Csontváry esetében sem beszélhetünk teljes egyetértésről. Körülötte mindig is voltak értelmezésbeli csatározások, de a jelenlegi, néhány évtizedes periódus a századelőhöz vagy a két világháború közötti korszakhoz képest nagyon kiegyensúlyozott. Az azonban látszik, hogy a külföldiek nem igazán tudnak mit kezdeni vele. Nem lehet egyértelműen beilleszteni egyetlen stílusirányzatba sem, mert teljesen különálló paradigma, nehéz megfelelően értelmezni.

Lehet-e arra számítani, hogy ez a nagyszabású kiállítás esetleg változást eredményez?

Örülnék, ha így történne. Csakhogy ahhoz, hogy valami elinduljon, nem elég kitenni a falra néhány képet és várni, hogy mindenki leboruljon Csontváry nagysága előtt. Olyan világban élünk, ahol mindent fel kell építeni, elő kell készíteni. Ez a művészetben sem működhet másként.

Hogyan élték túl a képek a huszadik század viharait? Úgy tudom, viszonylag sokáig egyben maradt az életmű.

Csontváry, bár kapott erre vonatkozó ajánlatot, nem adta el a képeit. Gerlóczy Gedeon, az életmű megmentője és összefogója szintén nagyon vigyázott rájuk, próbálta őket egyben tartani. Jónéhány magángyűjteményben lévő darab, amelyet tulajdonosuk a Magyar Nemzeti Bank trezorjaiban helyezett el, hadizsákmányként külföldre került a II. világháború idején. És kerültek elő „új”, korábban nem ismert képek is, némelyik kifejezetten kalandos úton. Csontváry egyébként azt vizionálta, hogy lesz valamikor egy múzeuma, ahol az egész életművét kiállítják. Meg is tervezte az épületet, a rajza szerepel a kiállításon.

Ennyire nárcisztikus volt?

Igen. Élete vége felé a pszichózis is elhatalmasodott rajta, de hogy őrült lett volna, azt nem lehet egyértelműen kijelenteni. Az aktív alkotói korszakában ennek mindenesetre nem látszik nyoma. Annyi bizonyos, hogy utolsó öt évében, nagyjából az első világháború ideje alatt valóban nehéz időszakon ment keresztül. Végül magányosan halt meg, úgy, ahogyan élt. Nem alapított családot, arról sem tudni, hogy volt-e komolyabb kapcsolata.

Annak ellenére, hogy életútja ennyire homályos, Önben milyen kép él Csontváryról?

Egy kitartó és ambiciózus ember képe. Ezek együttállásával érte el mindazt, amit elért. Előbb döntötte el, hogy festőművész lesz, mint hogy rajzolni tudott volna – tulajdonképpen egész életében egy programot valósított meg, és mindent elért, amit kitűzött maga elé. Nagy munkabírású és elkötelezett ember volt, annak ellenére, hogy életében igazi elismerés sosem övezte. Semmi nem rendítette meg a hitében, tökéletesen biztos volt önnön zsenialitásában. Reputációja 1919-es halála után kezdett el nőni, nem sokkal később már könyvet írtak róla. Lassanként pedig egyfajta kultusz alakult ki körülötte, a 30-as években már szép számmal hamisították is, ami a siker csalhatatlan jele.

Dömötör Nikolett



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!