+ Képzőművészet

Gépfegyveres őrök védik a Csontváry-képeket

csontváry

Hétfőn és kedden már becsomagolták a kisebb képeket. Nem véletlen a fegyveres őrizet, a képeket ugyanis 6 milliárd forintra biztosították.

  • csontváry
  • csontváry

Teljes menetfelszerelésben, golyóálló mellényben, gépfegyverrel jelentek meg a Készenléti Rendőrség tagjai Pécsett a Csontváry Múzeum előtt – írja a pecsma.hu.

Megkérdeztük a kiállítás kurátorát, Gulyás Gábort, mennyire bevett szokás, hogy gépfegyveres őrök jelenlétében szállítják a festményeket:

Értéktől függ. Ilyen nagy érték esetében ez az általános gyakorlat, többnyire a biztosító is kéri. Ebben az esetben a legnagyobb kölcsönző MNG még azt is előírta, hogy a kiállítótérben mindig legyen fegyveres őr…

Hétfőn és kedden már becsomagolták a kisebb képeket. Nem véletlen a fegyveres őrizet, a képeket ugyanis 6 milliárd forintra biztosították. A pecsma.hu értesülései szerint:

Ez még csak az első felvonása a szállításnak, hiszen két nagyméretű kép – a Baalbek és a Mária kútja Názáretben – miatt  az épület egyik ablakát is  ki kell majd szedni a helyéről, s a felette lévő áthidalót kell megbontani. Ezeket az alkotásokat egy külön erre a célra kialakított, speciális kamionnal viszik majd a budai kiállítási helyszínre – szintén fegyveres őrök kíséretében. Az útvonalat biztonsági okokból titkosították.

Korábban beszámoltunk arról, hogy civilek tüntettek a Csontváry-múzeum előtt, ők úgy gondolják, a képeknek ebben a múzeumban a helyük. A június közepén tartott sajtótájékoztatón pedig azt is megtudtuk, hogy kamerákat helyeznek el a festményeket szállító ládákban.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top