+ Képzőművészet

Poszthumán víziók, halott Csipkerózsika és valóra vált álmok az idei Art Capitalon

Május 25-én elindult az Art Capital, Közép-Kelet-Európa legnagyobb képzőművészeti fesztiválja, melynek negyedik alkalommal is Szentendre ad otthont. Az esemény sajtónapján jártunk.

fotó: Deim Balázs

Május 25-én szombaton elindult az Art Capital, Közép-Kelet-Európa legnagyobb képzőművészeti fesztiválja Szentendrén. A fesztiválon – melyek fő témája ezúttal az álom – 18 új kiállítás és 52 program várja a látogatókat szeptember 1-ig. Az esemény sajtónapját május 24-én tartották, ahol a szervezők és a kurátorok az Art Capital valamennyi produkcióját bemutatták az újságíróknak, miközben az utolsó simításokat végezték a tárlatokon.

Gulyás Gábor, a fesztivál főkurátora elmondta, hogy a programok közül az egyik legnagyobb vállalkozás a Sardar Tagirovsky által rendezett Madách Imre: Az ember tragédiája előadás lesz. Madách szövegét az újonnan létrejött, független Laboratorium Animae Műhely társulat teljes egészében, rövidítések nélkül viszi színre.

Az Art Capital szervezői megkérdeztek egy Madách-szakértőt, aki szerint még sosem fordult elő, hogy valaha egyetlen előadásban, rövidítések nélkül hangzott volna el a mű eredeti szövege – de Gulyás Gábor hozzátette, hogy nem csupán ettől lesz izgalmas a darab, hanem a produkció esztétikai nívójától.

A MűvészetMalom középső szárnyában kapott helyet Nagy Kriszta Csipke Rózsika halott című helyszínspecifikus kiállítása, mely már elkészülte előtt bevonult a köztudatba: a tárlathoz kapcsolódóan a művész elkészítette a Kortárs festőművész vagyok című köztéri plakátjának mai parafrázisát. Azonban az  Önszabályozó Reklám Testület (ORT) Etikai Ad Hoc Bizottsága egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy az alkotás közzététele sértené a Magyar Reklámetikai Kódexet. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Nagy Kriszta május 2-án a Szövetség utcában egy rögtönzött perfromanszon piros spray-vel fújta le saját plakátját.

Csipkerózsika nem csak az álom témája miatt érdekes az Art Capitalon, ez a pszichoanalitikusok által legtöbbet elemzett mese. A tűszúrás a nővé érés szimbolikus megjelenítése. Az installáció, a műrózsák rögzítése egy heroikus munka eredménye. 

– mondta Gulyás Gábor. Nagy Kriszta a tárlathoz videoklipeket is készített, valamint megtekinthető a már említett plakát is, melynek cenzúrázott változata a Szövetség utcában még mindig látható.

fotó: Deim Balázs

Eva Schlegel un-limited című tárlata utazásra, repülésre invitálja a látogatókat, az egyik térinstallációban a művész által megálmodott mozgóképek egy repülőgép mozgásba lendülő rotorjain elevenednek meg. Ezen kívül a művész fotósorozata is megtekinthető: a pornográf fotográfiákat újraértelmező lakk-képek az érzékiségből eredő lebegés állapotát idézik meg.

A Ferenczy Múzeumban látható a Magyar szürrealizmus tárlat. A kiállítás bemutatja, hogy bár Magyarországon nem szerveződött önálló szürrealista-csoport, az irányzat nem pusztán létezett a magyar képzőművészetben, érdemben mégis hozzájárult a szürrealizmus nemzetközi sikeréhez.

fotó: Várkonyi Zsolt

Anyag és test –  Mérgező antropocentrizmus címmel nyílt meg az orosz képzőművész Dimitrij Kavarga kiállítása a MűvészetMalom déli szárnyában. Kavarga a poszthumán művészet ismert alakja műveiben azokat a jelenségeket próbálja azonosítani, melyek az emberiségtől függetlenek.

Dimitrij Kavarga tárlata – fotó: Deim Balázs

Monumentális, ugyanakkor részletgazdag, polimer anyagokból, esetenként 3D nyomtatással készült szobrai, reliefjei mellett főként kinetikus, mozgó szerkezeteket és interaktív installációkat készít, mozgóképekkel, hangfelvételekkel egészítve ki azokat.

fotó: Deim Balázs

Az Art Capital idei témájához kapcsolódva május 24-én, 25-én és 26-án a Fő téren álom tematikájú filmeket vetítenek, az érdeklődők olyan alkotásokat tekinthetnek meg ingyen, mint a Testről és lélekről, a Ruben Brandt, a gyűjtő, a Liza, a rókatündér, a Lajkó – Cigány az űrben, a Hannibál tanár úr, az Eredet vagy épp az Alice Csodaországban.

fotó: Deim Balázs

A Szentendre utcáin elhelyezett 12 egyszemélyes vetítőfülkében a világirodalom fontos szereplői egy-egy színész előadásában híres álmokat mesélnek el.

fotó: Deim Balázs

Az Art Capital teljes programját itt találod.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top