
Nyilvános székfoglaló beszéd az Esterházy-drámákról
A székfoglaló előadás nyilvános, ingyenes és regisztráció sem szükséges hozzá.
A székfoglaló előadás nyilvános, ingyenes és regisztráció sem szükséges hozzá.
Hát itt és így emlékezünk meg Esterházy Péterről, délután háromkor, a háttérben duruzsolással és más színpadok műsorainak hangfoszlányaival, nehezen beállítható és időnként begerjedő mikrofonnal. Annyira élő ez az egész - Hacsek Zsófia riportja.
Esterházy Péter munkássága is témája lesz a szombaton kezdődő Isztambuli Nemzetközi Könyvvásárnak, amelyen Magyarország ötödik alkalommal vesz részt.
Hogy ő maga mennyi jót hozott nekünk, erről szól ez a film.
A forradalom 60. évfordulójának előestéjén, a LEGYEN KÖZTÁRSASÁG! fesztiválon Esterházy Péterről is megemlékeztek. Závada Pál és Radnóti Sándor előadását hangfelvételen rögzítettük.
Bezerédi Zoltán pénteken este a Spicc Stúdióban Esterházy Péter Harmonia caelestis és A Kékszakállú herceg csodálatos élete című szövegeiből összeállított műsorát mutatta be. A színművészt arra kértük egy villáminterjúban, mondja el nekünk milyen kötődése van/volt az íróhoz, miért ezeket a szövegeket választotta, és hogyan éli meg ezt a világot, ami EP nélkül forog tovább.
Esterházy Péter-búcsúesttel nyitotta új szezonját a Hadik Irodalmi Szalon. Az estről videóösszefoglalót készített a Hadik stábja.
Péter nemcsak a vér, hanem a lélek és a szellem arisztokratája is volt.
– Mi lesz a jövővel, mi lesz 2016-ban? – kérdezi Esterházy Péter főszereplője a 2011-ben megjelent Hallelujában. – Talán most először nincsen mit mondanunk a jövőről – hangzik a válasz.
Sok egyéb mellett látássérültek számára akadálymentesített előadásként tekinthető meg Frankenstein terv. De lesz utcaszínház is a Trafó teraszán.
A rajongók Esterházy Péter, Somló Tamás, Psota Irén, Szipál Márton arcképével ellátott pólókat vehetnek. A kezdeményezést nem fogadta mindenki kitörő lelkesedéssel.
A céh Esterházy Pétert most harmadszor díjazta: 2007-ben a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, 2011-ben az Én vagyok a Te című darabja lett az évad legjobb magyar drámája.