Túl sokan, túl sokat kussolunk!

amnesty_MG_2887

Emberijogi írófelkelés

Elérheti-e egy novella, hogy főszereplője, a fiatal nigériai kiszabaduljon a börtönből? Nem, de mégis.

Az Amnesty International és a Libri vállalkozása több szempontból formabontó: felkértek tíz írót, írjanak egy-egy konkrét esetről novellát: olyan emberekről, akiket valamilyen szempontból üldöznek, miközben jogaikért küzdenek, a kormány ellen tüntetnek, vagy börtönbe kerültek ártatlanul, mert szimplán diktatúrában élnek. (Az írások a neten is olvashatók) És zsúfolásig megtelt kedd este a Katona József Színház terme, az ember elcsodálkozik, hogy irodalmi rendezvényre ennyien kíváncsiak, sőt fizetnek érte, pedig „csak” színészek és írók olvasnak fel, utóbbiak Till Attilával beszélgetnek, és van jó kis élő muzsika is a Gourmandtól, ami a kétórás műsort fellazítja. Persze meglehet, az érdeklődés a magyarországi Amnesty 25. szülinapjának szólt, innen gratulálunk most mi is! Hisz kiderült, a levélírásos akciónak – amikor egy adott kormányzatnak küldik el a tiltakozásokat egy-egy konkrét esetben – olykor konkrét a hatása, a minap szabadult ki a bebörtönzött nigériai fiú, Moses Akatugba, aki három mobil ellopásáért jogtalanul halálra ítéltek. (Az ilyen akciók részleteit lásd itt)

amnesty international

Feltételezzük, hogy mint minden emberjogvédő (stb.) szervezet, az Amnesty sem dúskál a javakban, de az megüti a fülemet, amikor Jeney Orsolya igazgató itt elmondja, az ötletet, hogy írók írjanak novellákat a témában (vö. Sztálin: írók, írjatok remekműveket!), a Young & Rubicam-tól kapták. Nem mintha velük bajunk lenne, de a gigacég tanácsai biztosan nem olcsók, ráadásul az ötlet sem túl eredeti, jópáran vagyunk, akiket ha megkérdeznek, ingyen ajánljuk ugyanezt. Még ha tudjuk is, a szépirodalomnak mérhető közvetlen hatása nincs is. A rezsimek, ideológiák viszont előszeretettel üldöznek, börtönöznek be tollforgatókat – a szó fegyver; nem hideg, de éles –, Dosztojevszkijtől kezdve a cellákat megtöltő 56-os íróinkon át Salman Rushdie-ig, hogy Kínában vagy Iránban meg hányuk raboskodik vagy fogják be erőszakkal a szájukat, arról meg alig van információnk.

amnesty international

A másik közismerten bajos dolog, hogy az adott témára, sőt, konkrét esetre megírt művek többnyire íróasztal-szagúak, erőltetettek. Esszében még csak-csak sikerülhet, de novellában igen ritkán. Mi sem jellemzőbb, hogy az esten felolvasottak közül a legütősebb az volt, amely nem szerepel a kötetben, csak éppen most jelenik meg a könyvhétre a kiadó gondozásában (Forgách András A koronatanú c. novellájáról van szó, egy mai, kafkai történetről).

amnesty international

Az írók most akkor teljesítettek jobban, amikor a műsorvezetővel társalogtak – műfajilag ez többnyire működik, főleg, ha előbbi kissé a naivat adja, utóbbi meg szellemes és hiteles a beszélő pozíciója miatt. Bár Kiss Tibor Noét ki kell emelnünk, műve is működött (egy norvég tengeralattjáró-kapitányról írt, aki nyugdíjas katonatisztként felvállalja transzneműségét, ti. hogy férfinek született, de nő akar lenni), meg ő maga is a beszélgetés során. Hisz ő is felvállalja ezen identitását – női ruhában, sminkben jelent meg itt is –, és így hitelesen tudott beszélni a problémákról. Naná, hogy ő kapta a legnagyobb tapsot.

amnesty international

Persze ettől ez még nem lesz esztétikai értelemben irodalom, ráadásul az írónak a fantáziáját és a nyelvet kell működtetnie, attól, hogy a börtönben megkínozzák, még nem lesz jó író. A nagy kérdés ráadásul, hogy az írói szerephez hozzátartozik-e az ún. társadalmi aktivitás, uram bocsá, a politizálás. A diktatúrában úgy tűnik, fontos, legalábbis a hatóságnak, ha az író politizál, mert megfigyelik, tiltják stb., a demokráciában meg kiderül, a franc se kíváncsi rá. És milyen ügyekbe vonja be magát? Mindenhez sem nem érthet, sem nem érdekelheti, arra 1 élet kevés.

amnesty international

A valódi demokráciákban egy-egy író megszólalása azért ütni tud. Még nálunk is van rá példa, mondjuk Esterházy Péter. Jellemző, hogy az est legszellemesebb mondata is tőle származott, igaz, Vámos Miklós idézésében. Kár, hogy a mi íróink némelyike viszont még egy ilyen estet is az önprezentációra használ fel. Nem mintha kötelezően a témáról kellene beszélnie, és erre épp Vámos fellépése volt egyben jó és rossz példa is. Például igen hülyén hangzik, ha magát „ilyen rangú író”-nak nevezi, viszont kétségei valósak: hetente kérik fel hasonló akciózásra, amire ritkán marad ideje, ereje. És azt sem hiszi, hogy különösebben hatásos lehetne az ügyben, az ő dolga mégiscsak a regényírás. Amikor a kádári diktatúráról szól, ismét csak suta, megint magáról beszél, mert a maoista ellenzékiséget ma senki sem tenné ki az ablakba, vagy csak önkritikával. Ráadásul épp az ő pályája példa arra, hogy valaki karrierje során átélhette a három T politikájának minden részét: a tiltottat, a tűrtet, a támogatottat is. Abból persze születhet jó dolog, ha szerepzavarba kerül – és szól is kétségeiről: minden kényelmet megadó dolgozószobájából hogyan írhat a kínai rabról? Aztán meg letudja egy flekken, két Churchill-idézettel. Amikor meg lejön a színpadról, rögvest, az est közepén távozik. Ami a maradó művészeknek meg a közönségnek kissé megalázó, mert a fontos ember, a rangos író, lám, elmegy dolga végeztével, mi meg maradunk. Megmondta a magáét, örüljünk neki.

Jó, lehet, fontos dolga volt, ezt nem tudhatjuk. Könyvhét van, rendezvény rendezvény hátán. Vagyis hát az író mégis fontos. Ahogy ez az esemény, akció, novelláskötet is, bár azokat, akik eljöttek, akik elolvassák a 10 igaz történetet, aligha kell felvilágosítani arról, mi folyik a világban vagy akár nálunk. Jut is eszembe, feltűnő, hogy a tíz eset közt egy magyar sem akadt. Pedig itt is kasztliztak már be ártatlanokat, folyamatosan megalázzák az embereket munkahelyükön (lásd a közmunkásokat), verik a nőket, a rasszizmus csúcsra jár, akárcsak a homofóbia. Bőven van mi ellen, vagy éppen valakik mellett kiállni.

Úgyhogy végül épp Vámos Miklóst idézzük, mert ebben is igaza van: az a baj Magyarországon, hogy van Amnesty International, de nincs Amnesty National.

Túl sokan kussolnak, túl sokat kussolunk. Már csak emiatt is érdemes belelapozni a kötetbe.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!