Esterházy nagyot alakított a Dumaszínházban

péter esterházy, writer

A Margó Irodalmi Fesztiválon öt Aegon-díjas írót látott vendégül a Dumaszínház színpada. Péterfy Gergely, Esterházy Péter, Spiró György, Barnás Ferenc és Csaplár Vilmos küzdöttek a furcsa helyzettel, na meg a kínos csenddel.

Engem dobtak először az oroszlánok közé.

– kezdi az idei Aegon-díjas, Péterfy Gergely.

Az volt az est feladata, hogy meséljenek annak a regénynek a keletkezéséről, amellyel Aegon-díjat nyertek, és persze minden történetnek igaznak kell lennie. Egyszerűnek tűnhet a feladat, ám mégsem az, állítólag a színfalak mögött rettenően izgul mindenki.

Péterfy egy igazi bölcsész életmódot vázol fel a közönség előtt, tudniillik, az egyetem alatt egy rosszul megvilágított cselédszobában lakott.

Főleg kocsmába jártam a barátaimmal.

– meséli, hiszen elmondása alapján hanyagolta az egyetemi órákat, mivel mindig reggel jött haza és dél körül kelt csak ki az ágyból. Péterfy regényének, a Kitömött barbárnak a keletkezéstörténete, ugyanis a halogatás története. Péterfy mindig szerette volna megírni ezt a regényt, ám sokáig nem került rá sor.

Sokszor elhatároztam, hogy meg kéne írnom most már tényleg, Angelo Soliman történetét. Amikor egyetemen tanítottam, kitaláltam, hogy nem járok be ezért órát tartani. Hónapokig nem vették észre, hogy nem megyek be. Egyszer csak felhívott a dékán, megkérdezte, hogy tartok-e órákat. Mondtam, hogy persze. Mire azt válaszolta, hogy jó, mert nem látott már régen a kocsmában.

– vicceskedik Péterfy, a hely szelleme megköveteli ezeket a sztorikat a Dumaszínházban. Nevetnek is sokan, bár én elég szürreálisnak érzem, hogy egy írót arra köteleznek, hogy bohóckodva népszerűsítse munkáját.

Péterfy „stílusosan” azzal fejezi be a mondandóját, hogy a fele sem volt igaz, annak, amit mondott.

Barnás Ferenc kezdetben eléggé küzd a szavakkal, hebeg-habog, ami rettenően tetszik a közönségnek, szinte perverz kéjjel figyelik a jelenlévők, hogy hogyan szenvednek ezek a szereptévesztett emberek a színpadon.

Mi volt előtte, mi volt közben? Sok minden volt előtte, sok minden volt közben.

– kezdi Barnás a saját történetét. Mesél kicsit erről-arról, elmélázik az igaz és a valódi kapcsolatán, majd rájön, hogy nem tudja lezárni gondolatmenetét, amelynek hangot is ad, és teljes a siker, sírva vihognak fel a hátam mögött.

Az este közepe fele járunk, amikor Esterházy jelenik meg a színpadon. Mindenki feszülten figyeli, hogy mit fog mondani. De nem mond semmit. Hosszú percekig ül és hallgat. Oké, gondolom, ez a nagy performansz, hogy 15 percig némán fog ülni a széken, mert ő megteheti és senki sem lesz emiatt csalódott. A pincérek rettentően élvezik a helyzetet, a sarokban kuncognak és várják, hogy meddig megy a csendkirály. Végül Esterházy nem nyomja végig a 15 perc hallgatást, halkan elkezdi mondani, hogy ugyan ez volt a terve, de még sem tűnt olyan jó ötletnek.

Nagyon nehéz csendben lenni. Önök most nagyon fegyelmezettek voltak. Azt hiszem egy perccel hamarabb hagytam abba, mint kellett volna. A hallgatásom nem érte el a kínosságot.

– analizálja hallgatását Esterházy. Néhány, közönséget megnevettető történettel később az író végre rátér arra, hogy mennyire furcsa helyzet is az, amelyben most ők vannak. Nem érti, hogy miért mondott végül igent erre a felkérésre.

Tudniillik az egyáltalán nem magától értődő, hogy egy író tudjon beszélni, miközben egyre inkább van igény rá, mert a könyv az kevés. Nem nekem kevés, önöknek kevés. Ezért szeretik látni, hogy itt szenvednek az írók.

– mondja Esterházy, amivel akár viccel, akár nem, mélyen egyet tudok érteni.

Sajnos még nincs vége az estének, van hátra még két beszélni kényszerülő író: Csaplár Vilmos és Spiró György.

Nem elég, hogy a regényről kell beszélni, még igazat is kell mondani, ami azért nehéz, mert nem lehet tudni, hogy mi az igazság.

– mondja Csaplár, aki elmondása szerint úgy dolgozik, mint az evolúció: nem tudja előre, hogy mi lesz a munkájából, de az biztos, hogy ami nem életképes, az nem marad meg.

Az a helyzet, hogy én sose akartam regényt írni, mert hosszú és nehéz, és az ember úgy is csak a párbeszédeket olvassák el.

– mondja ezt már Spiró, aki végül azért adta regényírásra a fejét, hogy őt is komolyan vegyék.

Nincs jelentősége annak, hogy igazak voltak-e ezek a történetek vagy sem, inkább az az érdekes, hogy miért van szükség ilyen jellegű eseményekre. Noha teltház volt a Dumaszínházban, én még sem gondolom, hogy egy írónak jópofáskodnia kellene ahhoz, hogy fogyjon a könyve és népszerűsítse az olvasást.



1 hozzászólás

Írd le a véleményed!
  1. Szabó Jánosné

    Ellentétben Spiró György véleményével én úgy gondolom, mai világunkban ilyen formában is szükséges írók és műveik népszerüsítése. Tudom,hogy akik az Ő műveiket olvassák tudják mi az érték,de talán többeket inspirál jó könyvek elolvasására az ilyen rendezvény is.


Új hozzászólás