
Tovább dúl az internetadó-költészet
Stiller Kriszta Weöres-átirata után most egy újabb kortárs költőnket is megihlette a netadó múzsája.

Stiller Kriszta Weöres-átirata után most egy újabb kortárs költőnket is megihlette a netadó múzsája.

A 97 évesen elhunyt, magyar állampolgársággal is rendelkező neves orosz színházi szakember több magyar színésszel is dolgozott.

A nacionalista politikus arra kérte a médiafelügyeleti hatóság elnökét, hogy vegye fel tiltólistájára azokat a fejezeteket, amelyek a nyugati álláspontot tükrözik a tavaszi krími eseményekről.

Egy első világháborús szibériai fogolytáborban előadott Csárdáskirálynőről szóló, magyar koprodukcióval készülő filmben szerepel Gerard Depardieu.

A költők és írók tartják életben a nyelvet és a kultúrát, mondta Barack Obama Tallinban tartott beszédében. Meg vagyunk szólítva.

Először fordul elő a történelemben, hogy egy ország polgárai európai zászlót tartanak a kezükben, miközben golyók végeznek velük. Ha Európa semmiféle szolidaritást nem mutat irántuk, az azt jelenti, hogy a francia forradalom öröksége, a szabadság és a testvériség már semmit sem jelent számára.

Az Európai Filmakadémia gyűjtést indított Szencov jogsegélyezésének és fiatal gyermekeinek támogatására.

Mi történik akkor, ha összetapasztjuk bizarr fantazmagóriánkat és az átlagemberből kontár rajzokat kisajtoló Microsoft Paint-et?

A pólókat bevállalta: Kovács Gábor filmproducer, a mesterfodrász Kocka, a slammerek: Simon Márton és Pion István is.

Mesecsónak 1 zseton, hullámvasút 2. Mennyi lehet a tevegelés? Megnéztük, mit kínál a Vidámpark az egyesülés után.

„Döbbenten és mély szomorúsággal néztem, ahogyan az orosz nép képviselői – az önök parlamentje – felállva ünnepli ezt az agressziós cselekedetet."

Koby botrányossá vált pólókollekciója kifejezi: Több felelős politikust! Kevesebb eltüntetett 240 milliót! És ne legyünk birkák!

Értékvesztett értékek a Ludwig Múzeum Átmenet és átmenet című kiállításán.
A könyvhöz képest kis hazánkban komoly diktatúra-deficit mutatkozik, ráadásul a fékekből és ellensúlyokból is van még egy rakással…
Itt megnézheted a filmet. Álarc, börtön, bírósági dráma.
"Nincs abban semmi hősies, amit írtam. Ha Putyin gazdasági ügyeiről írtam volna, annak valószínűleg lettek volna kockázatai."
A Pussy Riot tagja azt is kifogásolta, hogy a kötelező varrodai munka napi 16-17 órás, a normát pedig állandóan emelik.A bebörtönzöttek rendőröknek varrnak egyenruhát. Míg korábban naponta 100 darabot kellett elkészíteniük, jelenleg 150 darab a norma. Tolokonnyikova ezért júliusban 23 rubelt( körülbelül 150 forintot) kapott.
Mi köti össze Zámbó Jimmy-t, Orbán Viktort, Putyint, Marilyn Monroe-t, Aczél Györgyöt és Cicciolinát? Széles az asszociációk sugárútja, ám most arról mesélnénk, hogy vasárnap óta mindegyikük képmása a szegedi Kass Galéria falait díszíti. DrMáriás társadalomsebész képei a 23. Thealter alkalmából érkeztek Szegedre. A mestert a megnyitó után provokáltuk.
A kenőpénzre utazó rendőr, a narkomán egyetemi tanár és a kaukázusi illetőségű rabló segít tájékozódni az orosz nyelv rejtelmeiben. (Kegyes Csilla írása)
A kitüntetettek között van John Perkins amerikai aktivista, az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai című könyv szerzője.
Név nélkül nyilatkoztak az orosz punkegyüttes szabadlábon lévő tagjai a Novaja Gazeta című független napilapnak. (Kegyes Csilla tudósítása)
Az akcióhoz EV Crowe színműíró kezdeményezésére csatlakozott a színház.
Két éven át ment a levelezgetés, időpontok kitűzése, egyeztetés, lemondás, aztán újra felvettük a fonalat. Hogy lenne egyszer Ljudmila Ulickaja a Pécsi Íróprogram vendége. Aztán eljött ez a nap is. 2011. szeptember 7-én, szerdán a Liszt Ferihegy 2B érkezési oldalán, majdnem fél órával a moszkvai járat leszállása után nyílt a foncsorozott ajtó, és kilépett rajta…