
Megtámadták Forgách András Facebook-oldalát új könyve miatt
Ezt a hírt maga az író jelentette be Facebook-oldalán. Élő kötet nem marad című új könyvében Forgách András édesanyja III/I-es beszervezéséről ír.

Ezt a hírt maga az író jelentette be Facebook-oldalán. Élő kötet nem marad című új könyvében Forgách András édesanyja III/I-es beszervezéséről ír.

Életének 76. évében, hétfőn elhunyt Papócsi László, az állatorvos-tudomány kandidátusa, egyetemi tanár, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát volt vezérigazgatója, egykori mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes - közölte a család szombaton az MTI-vel.

Seregi Zoltánt nevezte ki csütörtöki ülésén a békéscsabai közgyűlés a Békéscsabai Jókai Színház igazgatójának.

A fenntartó KLIK elhanyagolja az iskolákat (…) A tankerületi vezetőkkel az egyik legnagyobb baj azonban, hogy sok esetben félelmet keltenek. Vélhetően az eddig eredménytelen reformokat csak így lehet végrehajtani. Az igazgatók pedig – féltve saját posztjukat – igazodnak, végrehajtanak.

Tarantino westernjét Magyarországon januárban mutatják be a mozik, de egy az előzetesnél hosszabb részlet erejéig már betekintést nyerhetünk a filmbe.

Szántó György Tiborral legutóbb tavaly ősszel készítettünk interjút: akkor a Helikon Kiadó Kurt Vonnegut-életműkiadásról kérdeztük a sorozat szerkesztőjét és számos kötet fordítóját. Most egy vadonatúj kötet kapcsán kerestük meg őt, ugyanis nemrég megjelent a Vonnegut szónoklatait tartalmazó Mi szép, ha nem ez? című kötet.

Szabó Balázs Bandája a Facebookon közölte, hogy egy random utcában fedezték fel az elcsórt járgányt.

Bár még több mint egy hét van hátra az észak-amerikai premierig, sajtóbeszámolók szerint a legelkötelezettebb Star Wars-rajongók a hagyományokat ápolva már sorakoznak a Star Wars: Az ébredő Erőt bemutató mozik előtt.

Többéves szervező és tudományos munkát követően, 1992 januárjában Szabó Zoltán végezte el az első sikeres magyarországi szívátültetést.

Jeddi Árpád Levente egy december 4-ei bejegyzésében tudatta ismerőseivel, hogy felmondták a munkaviszonyát, és úton van Magyarország felé.

Ady páratlan éleslátása több mint egy évszázad távlatából még lenyűgözőbb, mint a maga korában lehetett. Amellett, hogy publicistaként naprakészen, tényszerűen dokumentálta az eseményeket, a legapróbb részletektől kezdve az általánosan levonható tanulságokig mindent észrevett. Száz évre előre.

A beszédes nevű COLD WALL című projektben három művész – Gróf Ferenc, Volodymyr Kuznetsov, Vladan Jeremić – fogalmazza meg, mit gondol az elmúlt hónapok menekültügyi kérdéseiről.

Idén egészségügyi állapota miatt le kellett mondania a koncertjeit, még egy méheltávolításon is átesett. Legutóbb öngyilkosságot kísérelt meg.

A hírt az énekes menedzsere, Tom Vitorino erősítette meg csütörtök éjjel az Instagramon, miután elsőként Dave Navarro, a Jane's Addiction gitárosa írt róla posztot a Twitteren.

1938-ban ő dolgozta ki az első antiszemita törvényeket, bár ennél még határozottabb intézkedéseket sürgetett a zsidókérdés megoldására.

Ezek még nem a főműsoros őrületek, csak egy kis kedvcsináló, hogy mi vár ránk 2016. augusztus 10. és 17. között a Hajógyárin. Videókkal együtt mutatjuk, kik jönnek jövőre a Szigetre.

Hosszas betegség után meghalt Rékasy Ildikó költő, a Magyar Írószövetségi tagja volt.

A lány először a fekete fiúknak üzent, majd különböző etnikumok egymás után vágtak vissza a rasszista bejegyzésért.

Sinead O'Connor énekes zeneszerző már napok óta sokkolta rajongóit a közösségi portálon. Vasárnap esti üzenetében öngyilkosságot jelentett be.

A Beast nevű fehér puli eddig is óriási népszerűségnek örvendett, a róla készült legújabb fotóval pedig Mark Zuckerberg valósággal megőrjítette a közösségi oldalt.

A groteszk áll a középpontban a Müpa összművészeti sorozata, a Bábel-est december 3-i rendezvényén a Fesztivál Színházban. A zenészeket a Tudósok és a Zuboly képviseli, a táncot a Radioballet duó, az irodalmat Garaczi László, a házigazda Galla Miklós.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint fel kéne újítani az 1848–1947 között hivatalban lévő miniszterelnökök sírhelyét.

El Kazovszkij: Ha valamilyen misztikus módon rám szállna a hit, (…) akkor én repülnék és tényleg szabad madár lennék. (…) Egy hívő a máglyahalált is átélheti, minden pokoli fájdalom ellenére, mert biztos lehet benne, hogy elszáll a lelke, hogy van hova elszállnia.

Hörcher Gábor alkotása nem véletlenül nyeri egyik díjat a másik után. A Drifter pazar játékfilmként elevenedik meg a vásznon, pedig egy dokumentumfilmről beszélünk, nem is akármilyenről. Kritika.

A rendőrség megkérte a belga főváros lakóit, ne posztoljanak semmit a közösségi médiában a rendőri mozgásokról, hogy a terroristák ne tudják, mi készül éppen ellenük.

A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állítja össze, aki korábban már volt tagja a kisvárdai fesztivál zsűrijének.

A Made in France rendezője Nicolas Boukhrief, a főszerepet Malik Zidi alakítja. A film poszterén az Eiffel-tornyot úgy ábrázolták mint egy támadó fegyvert.

Miért dönt úgy egy rendező, hogy színpadra állít egy szamarat? Igaz, hogy az a jó színház, ami a közönséget működteti? Mit jelent az, hogy részvételi színház? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre igyekszik választ adni november 16. és 21. között a MU Színház, ahol idén is megrendezik az OPEN Fesztivált. A rendezvényen itt lesz a belga…

Képzeljd el, ahogy egy diák bemegy az iskolába, véleményt mond egy versről, majd a tankerületi igazgató kirúgja emiatt! A következő történet nem kitaláció, Szegeden történt a Horthy-korszakban, és Ady a jófiú benne.

Az én szabadságom az elfogadásban és az önazonosságomban rejlik. Amikor tisztában vagyok saját magammal, akkor szabad vagyok a döntéseimben, a tehetségemben, a középszerűségemben, a korlátaimban, az erényeimben és a hibáimban. Ha valaki ezt fenyegeti, akkor török-zúzok - meséli Radnay Csilla, aki Belvárosi Színházban futó Hair produkcióban játssza Sheilát.