x

Megváltozik a kisvárdai színházi fesztivál koncepciója

varszinhaz-600×400

A jövő évtől megváltoztatják a magyar színházak kisvárdai fesztiváljának programját, kevesebb produkciót hívnak az észak-szabolcsi városba, ugyanakkor több lesz a bemutató jellegű előadás.

Nyakó Béla, a rendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója az elmondta: 2016-ban június 17. és 25. között rendezik meg a fesztivált, amelynek szervezése már megkezdődött.

A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állítja össze, aki korábban már volt tagja a kisvárdai színházi fesztivál zsűrijének és a 2014/2015-ös évad Pécsi Országos Színházi Találkozójának (POSZT) egyik válogatójaként jól ismeri a határon túli magyar teátrumok műsorkínálatát.

A szervezők és a válogatók elképzelése szerint erősíteni szeretnék a kilenc napos rendezvény fesztiváljellegét. A korábbi éveknél kevesebb, csupán tizenegy plusz egy produkciót hívnak meg a jövő nyári Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiváljára.

A plusz egy előadásra az a színház lesz jogosult, amely vállalja, hogy a következő, 2016/2017. évi szezon első bemutatóját Kisvárdán tartja.

A fesztivál versenyprogramjában több díszbemutató jellegű, értékállónak bizonyult előadást, valamint magas művészi színvonalat képviselő, de kifejezetten közönségbarát darabot szeretnének látni.

A fesztiválmenedzsment azt is tervezi, hogy előadással tiszteleg Tompa Gábor 25 éves kolozsvári színigazgatói munkássága előtt. A világhírű erdélyi magyar színházi rendező 1957. augusztus 8-án született Marosvásárhelyen. Irányítása alatt a Kolozsvári Állami Magyar Színház Európa-hírű színházi műhellyé vált, 2008 óta tagja az Európai Színházi Uniónak is. A kolozsvári színház számos nemzetközi, anyaországi és romániai elismerésben részesült, olyan alkotókat vonzott, akiknek köszönhetően a kulturális intézményt a szaksajtó mára az egyik legjobb magyar színháztársulatként tartja számon.

Szabó József “Ódzsa”, a nagyváradi hajdani legendás színházrendező könyvet ír Tompa Gábor pályájáról, s a kötetet szeretnék a kisvárdai fesztiválon bemutatni.

A jövő évi fesztiválra teljesen felújítják a kisvárdai művészetek házának épületét, méltó helyet teremtve a versenyprogram előadásainak és a szakmai fórumoknak.

 



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!