palya bea keresési eredmények

Az art deco kiemelkedő magyar építésze a Műcsarnokban, akit félreértett a 20. század

Az art deco kiemelkedő magyar építésze a Műcsarnokban, akit félreértett a 20. század

Sajót sokoldalú tehetséggel áldotta meg a sors, sportolt, a műszaki tudományokhoz és a művészetekhez is vonzódott. Útja Debrecenből, ahol 1896-ban született és ifjúkorát töltötte, a Műegyetemre vezetett – közben, mintegy mellékesen, részt vett az első világháborúban is, több kitüntetést szerezve - írja Sajó István építészről Kovács-Cohner Róbert.

Szentendrén lesz egy teli bevásárlókocsi, amiből bárki vehet

Szentendrén lesz egy teli bevásárlókocsi, amiből bárki vehet

Fontos volt az is számunkra, hogy azok is érzékeljék ezt az installácót, akik megállnak a liget mellett autóval a piros lámpánál; a járókelőknek pedig kedvük legyen odamenni, közelről megnézni, hogy mi van abban a bevásárlókocsiban. Annak örülnék a legjobban, ha ez a kosár gyakran kiürülne és gyakran újra kellene töltenünk.

A női nemi szerv nagy témái A tiltott résben – Az Élet és Irodalom 2017/12. számából

A női nemi szerv nagy témái A tiltott résben – Az Élet és Irodalom 2017/12. számából

A tiltott rés voltaképpen sokfelé elkalandozó nagyesszé, amely három nagy ciklusában, a ciklusokon belül nagyobb, és ezeken belül is kis, másfél-három oldalas, külön címekkel ellátott fejezetekre osztott szövegében szabályosan végighalad a női nemi szervhez kötődő megannyi nagy témán, a csiklótól az örömszerzésen át az intimhigiéniáig, az önkielégítéstől a fogamzásgátláson át a gyermekszülésig. - írja Csuhai…

2017. március 24. /
, ,
A megújulásra való képesség mérce lehet – beszélgetés Boross Martin rendezővel

A megújulásra való képesség mérce lehet – beszélgetés Boross Martin rendezővel

Sötét magyar jövőkép 2021-ből, túszejtés élő egyenes adásban és politikai propaganda – a Trafó és a STEREO Akt közös produkciója egy utópia-rémmese, ami arra a kérdésre keresi a választ, hogy létezik-e boldog tudatlanság.  A Boross Martin – Thury Gábor alkotópáros által jegyzett Emlékek Klinikája március 24-én harmadik alkalommal kerül bemutatásra a Trafóban.  Boross Martin színházi dramaturg…

Novák Ferenc: mindig vannak, akik tülekednek

Novák Ferenc: mindig vannak, akik tülekednek

A jelenlegi magyar politika kitűzött egy ideológiát, ami egy kicsit túlpörgetett nemzeti identitásról szól. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy előadás végén a közönség magától feláll egy hatalmas műsor után, és elkezdi énekelni a Székely himnuszt – mondta Novák Tata.