
A legfrissebb pályázatok – 2016. március 10.
A lista négyféle álláslehetőséget kínál, ezenfelül ösztöndíjakat festőművészeknek, más műfajokban pedig különböző európai országokba. Fotós, filmes és írói pályázatból 19 van a listában.

A lista négyféle álláslehetőséget kínál, ezenfelül ösztöndíjakat festőművészeknek, más műfajokban pedig különböző európai országokba. Fotós, filmes és írói pályázatból 19 van a listában.

Egy nap szokásunkhoz híven elégedetten heverésztünk a nappaliban: hagytam, hadd simogassa Kira a bundámat, én pedig cserébe doromboltam neki egy kicsit. Felőlem akár örökké így maradhatott volna minden. De nem így történt!

– …itt állok én, a tartalékos tiszt, járadékos és bonviván, itt állok bevert képpel a leszart angol tweednadrágomban, és játszom a győztes németet, aki nyugodtan szarhat, ahova csak akar – gondolja Szczepan Twardoch hőse. Az igazi kérdés, hogy hős-e!

A rendező szerint alkotása Bernard-Henri Levy Európa Szálló (Hotel Europe) című színdarabjából merítette a film alapötletét. Történetben látjuk a történelmeket, nem tévedés, a térség történelmeit, attól függően, hogy szerb, horvát, vagy éppen bosnyák résztvevő interpretálja - Ferber Katalin jelenti a 66. Berlináléról.

Alkotóházi ösztöndíjakat találsz Ausztriába és Lengyelországba, pályázhatsz többek között műteremlakásra, Rejtő Jenő Szőke ciklonjának grafikai megvalósítására, az Évszakok kísérőfilmjére és az Amerikai Nap megrendezésére.

Jövő hónapban, március 11-én lesz éppen öt éve, hogy Japán egyik legnagyobb földrengése és szökőárja pusztított, majd néhány órán belül négy atomreaktor égett, leolvadt, súlyosan megsérült - Ferber Katalin írása az Üdvözlet Fukusimából című, a Berlinálén bemutatótt filmről

A fesztivál egyre több vendéget vonz. Emiatt egyre több jegyárusító pénztár nyílik, múlt héten például egy átalakított autószalonba mentem jegyeket venni a Kurfürsterdammra - Ferber Katalin berlini beszámolója.

Egy ismeretlen nőtől érkezett szerelmes levél forgatja fel a főhős, Jean-Luc Champollion galériatulajdonos életét Barreau új regényében. Olvass bele!

A könyv első részének fenti igen vázlatos kivonatolása egyértelműen jelzi: tulajdonképpen szentimentális a regény első feléből kihüvelyezhető történet. Hogy mégsem véljük annak magát a művet, az annak köszönhető, hogy Bartis Attila egy nagyon jól megkonstruált narrációs technikával ellenpontozza története elégikumát - írja Domján Edit Bartis Attila A vége című regényéről.

A színház társulata szerdán játssza el a darabot a menekülttáborban, ahol négyezer menekült vár az angliai beutazási lehetőségre.

Vida Orsolya íróként és dramaturgként tevékenykedett a Wartburgban, ami januárban megnyerte a Kustendorf filmfesztivál fődíját. Hogy működik a közös munka a rendezővel? Milyen érzés volt találkozni Emir Kusturicával? Mikor láthatja a magyar nagyközönség a Wartburgot? Interjú.

A kifejezéssel a német beszélők közössége áttöri a köztük és a Németországba menekülő emberek közötti nyelvi határt, és jelzi nyitottságát a világra.

A február 21-ig tartó fesztiválra két magyar alkotást hívtak meg, Bucsi Réka LOVE című animációs filmje a rövidfilmes versenyprogramban debütál, Fliegauf Bence Liliom ösvény című játékfilmjének világpremierjét pedig a Forum nevű szekcióban tartják.

Mintegy 1200 maskarás űzi el a telet az idei busójáráson, amely február 4-én veszi kezdetét Mohácson. Az idén első alkalommal mobiltelefonra letölthető alkalmazás is segíti majd a Duna-parti város a hatnapos rendezvénysorozatán résztvevő látogatók tájékozódását.

Az előadás már rekordot döntött, hiszen ez az első olyan magyar zenés játék, amely ugyanazon a játszóhelyen, ugyanabban a rendezésben túllépte az ezres előadásszámot.

A jelöléseket Xavier Giannolinak a Marguerite - A tökéletlen hang című filmje és Arnaud Desplechintól a Trois souvenirs de ma jeunesse című film vezeti.

Január 27-én, a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon tartják Andrzej Wolf Irena Sendler története című filmjének világpremierjét. A bemutató fő helyszíne az Európa Tanács strasbourgi székhelye, de világszerte – egy időben – kétszáz iskolában, főként a nevét viselő negyven intézményben is levetítik a Világ Igaza címmel kitüntetett bátor lengyel ápolónőről szóló filmet.

– Újvidék esetében például eltűnt a likvidáltak listája, a dokumentumok átnézésével azonban az áldozatok jó részét azonosítani lehetne. Előkerültek például olyan bejelentések iratai, amelyekben a feleségek elmondják, mi történt a férjükkel – mondta a történész.

Az On The Spot: 9 hónap alatt a Föld körül arra keresi a választ négy kontinensen, hogyan születnek az emberek a világ legkülönbözőbb kultúráiban és közösségeiben. A műsor rendezői elhatározták, hogy felkérnek ismert embereket, meséljék el a kamerába 1-2 percben: mit tudnak a saját születésükről.

A berlini Német Történeti Múzeum (DHM) lágerben vagy gettóban készült rajzokat és festményeket mutat be a német fővárosban.

Az álnév alatt alkotó és személyazonosságát titkoló művész mostanában többször foglalkozott a menekülttémával alkotásaiban.

– A pályázat történetében először hoztak létre kategóriát egy aktuális eseménysorozatra reagálva, a menekültválság témájában beérkezett fotók és sorozatok azonban igazolták a döntés helyességét - mondta Szigeti Tamás.

Messziről jött ember címmel előszilveszteri bulit rendezett a litera.hu, ezen olvasta fel Szerbhorváth György Menekülni: jó című írását, amelyben egy Friderikusz Sándorral folytatott telefonbeszélgetést is megidézett.

Nádas Péter író első fényemléke egy bombatámadás volt, és annak is pontosan utánajárt, mi történt azon a napon, amikor megszületett. A tények ismeretében nem csodálkozik, hogy a világ elutasítása alapélményei közé tartozik.

Turay Balázs fotográfus az úgynevezett menekültválság idején végigfényképezte a nyarat, és önkéntesként segítette a menedékkérőket. A képeiből rendezett, Szegeden látható kiállítás kapcsán eddigi pályájáról, az állam, a civil szféra és a fotósszakma képviselőnek társadalmi felelősségéről beszélgettünk. Balázst – velünk egyetemben – az foglalkoztatja: vajon néhány év távlatából úgy tekintünk-e majd vissza 2015 nyarára, mint olyan…

A Szomszédok egy szórakoztató családi bohózatnak indult, ami egészen más színezetet nyert az aktuálpolitikai és társadalmi események fényében.

Törőcsik Mari: Nagyon nehéz nemet mondanom bármilyen felkérésre, hiszen az életem a színpad, a közönség. Egészen biztos vagyok benne, hogy engem a munka tart életben.

Több statisztika is igazolja, hogy karácsonykor a legjobban fogyó árucikk a könyv. A Líra Könyv több tematikában megvizsgálta, milyen könyveket kedveltünk december hónapban. A listán keresztül a könyvek is elérhetők.

A híres riporternő, Demcsák Zsuzsa és a fotográfus, Bali Sándor hiteles példaképek nyomába eredtek. Kezük nyomán nem sztárpletyka-könyv született, hanem minőségi válogatás: 30 híres magyar személyiség mesél élete küzdelmeiről és az útról, amely a "szegénylegénységből a királyságba", az ismeretlenségből az ismertségbe vezette őket.

Nagy Viktor Oszkár Hivatal című tévéfilmje Európa egyik legfontosabb televíziós fesztiválja, a FIPA (Festival International de Programmes Audiovisuels) nemzetközi filmes programjának dráma szekciójában versenyez.