+ Életmód

Feldmár András: Meggyászoltam, hogy így fogadott ez a világ

Feldmár András

Az On The Spot: 9 hónap alatt a Föld körül arra keresi a választ négy kontinensen, hogyan születnek az emberek a világ legkülönbözőbb kultúráiban és közösségeiben. A műsor rendezői elhatározták, hogy felkérnek ismert embereket, meséljék el a kamerába 1-2 percben: mit tudnak a saját születésükről.

– Rövid fogóval húztak ki, a homlokomat szorították, ami azt jelenti, hogy az első érintkezésem a világgal fémmel történt és nem emberi kézzel – meséli Feldmár András az On the spot Így születtem én című videósorozatában.

Hogy erre szükség volt-e vagy sem, soha nem fogjuk tudni. Azok a szülészek, akikkel jó barátságban vagyok, azt mondják, nem volt rá szükség. Ez csak a férfi orvosoknak a buzgósága, hogy nekik segíteni kell

– mondja Feldmár.

Körülbelül 5 éves koromtól 40 éves koromig, rengeteget szenvedtem fejfájásokkal. Akkor múltak el a fejfájásaim, amikor emocionálisan vissza tudtam menni erre a születési pillanatra. És feloldottam, meggyászoltam, hogy így kellett világra jönnöm, így fogadott ez a világ

– teszi hozzá.

Az On The Spot: 9 hónap alatt a Föld körül (következő adás február 8-án 22:25-kor a Duna TV-n) arra keresi a választ négy kontinensen, hogyan születnek az emberek a világ legkülönbözőbb kultúráiban és közösségeiben. Többek között forgattunk gázai kórházban pár nappal a háború után, békés születésházban a mexikói hegyekben, szír menekülttáborban a jordán határon, törzsi kunyhóban Etiópiában…

– írja Cseke Eszter és S. Takács András
.

“Rengeteget tanultunk szülésről, születésről, az élet legfontosabb pillanatáról, és felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon mi hogyan születtünk. Miközben a forgatási élményeinkről beszélgettünk az itthoniakkal, szembesültünk vele, hogy nagyon sok ember nem tudja, hogyan született. Pedig a születésünk történetén keresztül esetleg saját magunkat is jobban megismerhetjük. Ezért elhatároztuk, hogy felkérünk ismert embereket, meséljék el a kamerába 1-2 percben: mit tudnak a saját születésükről.

A születés talán az egyetlen olyan pillanat az életben, amikor minden ember egyenlő. Így aztán fontosnak tartjuk, hogy a megszólaló hírességek a lehető legszélesebb spektrumról érkezzenek, a felkért szereplők között van köztársasági elnök és rocksztár is. 

Így születtek…”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top