magyar színház keresési eredmények

Elhunyt Dukász Péter színművész

Elhunyt Dukász Péter színművész

A temesvári közönség első ízben Peter Usztinov: Az ismeretlen katona és felesége című előadásában ismerhette meg, a 71696-os szerepében, de emlékeztes alakítást nyújtott a Tóték Őrnagyaként, és Spiró György Prah című darabjának Férfi karakterében is.

2015. május 10. /
, ,
Ők vállalták a POSZT zsűrijét

Ők vállalták a POSZT zsűrijét

Kétféle megítélés alá esik a POSZT színházi körökben: van, aki részt vesz rajta, és van, aki tüntetőleg bojkottálja. De van egy harmadik is, aki szerepel a programban, de nem küldi versenybe az előadását. A nevető harmadik csak a közönséggel foglalkozik - a szerk.

2015. május 9. /
, ,