+ Színház

Vigyázat, az előadást felnőttek csak gyerekkísérettel látogathatják!

Harisnyás Pippi

A jótékonysági eseményt a színházi világnap alkalmából rendezik, a meghívott gyerekek pedig a Belügyminisztérium szervezésében, valamint gyermekotthonokból érkeznek.

Hátrányos helyzetű gyermekeket lát vendégül a Pesti Magyar Színház legújabb bemutatójuk, a Harisnyás Pippi főpróbáján március 27-én.

A jótékonysági eseményt a színházi világnap alkalmából rendezik, a meghívott gyerekek pedig a Belügyminisztérium szervezésében, valamint gyermekotthonokból érkeznek.

Pippinek nagyon fontos üzenete van a szabadságról, arról, amivel mi felnőttek sokkal kevésbé merünk élni, mint a gyerekek. Pippitől azonban elleshetjük a derűlátást és az optimizmust is, hiszen ő minden nehéz, szomorú vagy rossz történést a jó oldaláról képes látni, és azt jóra változtatni

– mondta a darab Jászai-díjas rendezője, Novák Eszter.

A kissé neveletlen, szabad szellemű Harisnyás Pippi maga is árva gyermek, aki néha égben lévő édesanyjával beszélget, egy tengeri viharban eltűnt édesapját pedig hazavárja. A kislány még sincs teljesen egyedül: vele kalandozik egy pöttyös ló és Nilsson úr, a majom is.

A főszereplő Soltész Bözse, ezzel a darabbal tér vissza két gyermeke születése után a színpadra. A mű két legismertebb szereplője pedig a Liza, a rókatündér című film főszereplője Bede-Fazekas Szabolcs és Benkő Nóra egykori műsorvezető.

A darab ajánlója:

Harisnyás Pippi különös ismertetőjelei: vörös copfos, szeplős, felemás harisnyát és kétszer nagyobb cipőt visel, mint a lába. Rakoncátlan és eleven, de mindig helyén az esze és a szíve. A barátaiért bármit megtenne. Járt már a világon mindenütt, de még sohasem járt iskolába, pedig majdnem tízéves. Ő a világ legerősebb kislánya. Egyedül él otthonában, a Villekulla villában. Mégsem egészen egyedül: vele él pöttyös lova és Nilsson úr, a majom. Aki szeretne megismerkedni evvel a különleges kis emberrel, annak nyitva áll a háza, és a Magyar Színház nézőtere.

Premier: 2015. március 28. 16:00 óra

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top