+ Irodalom

Őze Áron adta át a Csukás István-díjakat

Csukás István-díj

A Csukás István-díjat 2014 augusztusában alapították, a kitüntetést egy meghívásos pályázat keretében ítélik oda.

Három pályamű kapott Csukás István-díjat; az Őze Áron által alapított elismeréseket a Pesti Magyar Színház korábbi igazgatója, a pályázatokat elbíráló kuratórium tagja adta át a budapesti Mesemúzeumban tartott ünnepségen szombaton, a költészet napján.

Az elismerést Dóka Péter A sajtkirály, Gődény Balázs Mesélj mesét! és Mikó Csaba Kövérkirály című műve érdemelte ki.

A Csukás István-díjat 2014 augusztusában alapították, a kitüntetést egy meghívásos pályázat keretében ítélik oda. Az első meghirdetett pályázatra 33 pályamű érkezett, amelyből 31 felelt meg teljesen a kiírásnak – mondta el Őze Áron, a Pesti Magyar Színház korábbi igazgatója a díjátadón.

Hozzáfűzte, hogy a nyertes pályaműveket a kuratórium a magyarországi színházaknak kiajánlja, s javaslatot tesz azok nagyszínpadi, vagy kamaraszínházi bemutatására. A díjat odaítélő kuratórium tagja volt Balázs Ágnes, Berg Judit, Böszörményi Gyula, Jeney Zoltán, Perczel Enikő, Göttinger Pál, valamint Őze Áron.

Őze Áron emlékeztetett: azzal a céllal alapította a díjat, hogy a gyermekszínházi terület szakmai konzultációját elősegítse, megismerje a lokális, nívós műhelyek munkáját, valamint hogy ezeket a helyeket bemutassa és beemelje az országos körforgásba.

Csukás István író, kuratóriumi elnök a rendezvényen azt hangsúlyozta, hogy a gyermekirodalom felfutó ágára, a gyermeknek írt színdarabokra szeretnék felhívni a figyelmet:

ajtót, ablakot nyitni rá, hogy kapjon fényt és napsütést, reflektorfényt.

Az alkotó azt is hozzátette, hogy korábban minden jelentős szerző írt a magyar gyerekeknek műveket. A szocialista-realista korszakban pedig a jelentős nagy írók a gyerekirodalomban találtak menedéket, tehát minden nagy alkotó írt a gyerekeknek: Vörösmartytól kezdve Petőfin át Móricz Zsigmondig, Tamási Árontól Nemes Nagy Ágnesen és Tersánszky Józsi Jenőn át Mándy Ivánig. “Magas tehát a mérce” – emelte ki, hozzátéve: “a hegycsúcsra jó felnézni és felmászni”. Véleménye szerint mindez az írót is inspirálja és kötelezi, hogy komolyan vegye a műfajt.

A gyerekirodalom – az irodalmi közvéleménnyel ellentétben – nem elhanyagolt része a felnőtt irodalomnak, hanem egyenrangú vele

– mondta Csukás István.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top