A 13 részes Cigánymesék című sorozatot a kecskeméti rajzfilmstúdió egyik alapító tagja, Horváth Mária rendező indította útjára.
Az idei Könyvfesztiválra jelenik meg Böszörményi Gyula, volt kollégánk utolsó regénye, A hullaházi skandallum.
Nem tudjuk, nem tudhatjuk felmérni, hogy Böszörményi Gyula író mekkora emberi lábnyomot hagyott erkölcsi tisztaságával.
Böszörményi Gyula írót 2022. június 29-én érte a halál, búcsúztatása házuk udvarán lesz, erről az író felesége tájékoztatott:
Böszörményi Gyula író a kezdetektől fogva a Librarius munkatársa volt, a nehéz időkben is kiállt a lap mellett.
Böszörményi Gyula író több más sikeres regénysorozat szerzője volt, köztük az Ambrózy báró eseteinek. 57 éves volt.
A napokban jelent meg Böszörményi Gyula A Barnum-rejtély című regénye a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Az olvasók által türelmetlenül várt új Ambrózy-kötet kapcsán...
Újra csak azt kérdem, mi lehet az Ambrózy-sorozat manapság szokatlan sikere? Tippjeim persze vannak.
Böszörményi Gyula belülről ismeri/ismerte a testi és/vagy szellemi fogyatékosokat ellátó intézményrendszert. Ijesztően erős irodalmi alapanyag.
Olyan nosztalgia lengi körül, főleg manapság, ami csak a szép ruhákat, a fényes bálokat, a gyertyafényes romantikát, a délceg katonatiszteket és a...
A Csukás István-díjat 2014 augusztusában alapították, a kitüntetést egy meghívásos pályázat keretében ítélik oda.
A szavazásra feltett könyvek között szerepel munkatársunk, Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című könyve is, melynek borítóját Magocsa-Horváth Évi tervezte.
Például földhöz tudom vágni magam nagy nyilvánosság előtt - figyelmezteti jó előre szüleit a Kos jegyében született kisbaba.
Böszörményi Gyula magáévá tette a kormány új irányelvét, miszerint költözzenek a minisztériumok vidékre, így a Lúzer Rádió most Kehidáról jelentkezik!
November 8-án igazán mesés nap virradt Tiszakécskére (tudják, akik bédugták az orrukat a városi könyvtárba – a többieknek meg fityisz), mivel biz’...
A Librarius szerzőjének, Böszörményi Gyulának ma mutatják be legújabb zenés mesejátékát a Magyar Színházban. Ebből az alkalomból Lőrincz Viktória készített vele interjút.
„Ameddig nem értjük meg, hogy Európa a miénk, mert mi teremtettük, addig nem leszünk európaiak.” – [Böszörményi Gyula interjúja]