+ Vers

Hogy érzik magukat a gyerekeink?

gyerekek

A gyerekek tekintete tükör, melyben az általunk, felnőttek által köréjük teremtett világot élesebben, tisztábban láthatjuk, mint saját előítéletektől, felszedett maníroktól, félelmektől és önös/önző érdekektől homályos szemünkkel.

A gyerekek tekintete tükör, melyben az általunk, felnőttek által köréjük teremtett világot élesebben, tisztábban láthatjuk, mint saját előítéletektől, felszedett maníroktól, félelmektől és önös/önző érdekektől homályos szemünkkel.

A Pesti Magyar Színházban április 11-ét, a költészet napját 7-14 éves gyerekek számára kiírt verspályázattal ünnepelték. 39 pályamű érkezett. Jó magam Balázs Ágnessel és Berg Judittal együtt azon szerencsések közé tartoztam, akik zsűrizhették a verseket.

Eddig a hír, s most hadd legyek önző mód személyes. Be kell vallanom, a gyerekek verseit, verspróbálkozásait olvasva egyre nőtt bennem a szorongás és a szégyen. A líra az a műfaj, amiben az alkotó ember a legőszintébb, jelen esetben pedig gyerekekről van szó, akik még a felnőtt költőknél is nyitottabban tárják elénk legbensőbb gondolataikat. S ha ez így van, akkor a verseik által azt is megpillanthatjuk, milyen a mai magyar valóság, ami jelenleg a gyerekeinket körülveszi. Nézzünk hát bele ebbe a tiszta, torzításmentes tükörbe, és gondolkodjunk el mindazon, amin kell!

 

Mészáros Botond (14 éves)

A világ helyett

 

Kimúlt minden szikra jóság,

A Hold s csillag elfordult

E gőgös, gyilkos világtól,

Sóhajból elege volt.

 

S kik űzték el menny-kapunkat?

Átok rátok, szenny kezek!

Kik higgadt’ irtjátok egymást,

… de hát mi vagyunk ezek.

 

Elhantoltuk földi létünk,

Él’tünk magányba hamvadt,

Önmagunk rabjává lettünk,

Míg cellánk elménk maradt.

 

A világból tengert szőttünk,

Rózsalánc’it hű’n leheltük,

S most, hogy megdagadt a medre,

Kínzó Nap elé vetettük.

 

Keselyűkké lettünk saját

Sírjainkat megágyazva,

Önmagunk kínján fejlődtünk,

Mindent, mi szent, meggyalázva!

 

Sírjainkon nyílik, s hervad

Is a gondolat bimbaja.

Sarjaink ajkát taposva

Égetnénk azt, mindhiába.

 

Fagyos minden: halott a táj,

Jeges szellő suttog átkot.

Kívül csend van, sehol egy szörny,

Mert azt magadban találod…

 

Szücs Boglárka (14 éves)

Oroszlán

 

Oroszlán, mily dicső, szabad,

Melle büszkeségtől dagad.

Tappancsa a porban látszik,

Két kölyke mellette játszik.

 

Mi lesz már veled oroszlán?!

Miért nem csüngsz a vad torkán?

Hol van a vadság, az erő?

Miért nem vagy oly vakmerő?!

 

Gyerünk! Szaggasd szét a szívet,

Akár remény az életet!

Majd hagyd magára a dögöt,

Mert nincs hozzá semmi közöd.

 

Nem vagy te király, sem herceg,

Ezt a nevet nem érdemled!

Csak egy kis csúszómászó vagy,

Aki mindig mindent elhagy.

 

Hagyj el engem is, oroszlán!

Már lecsúsztál a ranglétrán!

Nem vagy már szabad, se büszke,

Hagyj engem békén örökre!

 

Szigetvári Zsófia Petra (12 éves)

Az éhező

 

Csatorna szélén kuporgok,

Kezemben konzervdobozok.

Fázom.

Áttetsző bőröm világít,

A maró éhség elszédít.

Merengek.

A szél gyengéd dallamot leng,

Halkan, fájdalmasan cseng.

Elalszom.

Álmodok egy szebb világról,

Főtt étellel teli tálról.

Mosolygok.

Tudós vagyok, bölcs kutató,

Csillagokat megtaláló.                                  

Játszom.

Felkeres a fagyos halál,

Olykor kér egy forró teát.

Tanulok.

Minden betű egy fellegvár,

Jelentésük megoldást vár.

Kutatok.

Megrészegít az ismeret,

Azt hiszem, mindenki szeret.

Kiáltok.

Miért ilyen velem a sors?

Nem vagyok más, csak egy kis korcs?

Üvöltök.

A járókelők lenéznek,

Belém rúgnak és röhögnek.

Felugrok.

A jó isten se erre néz,

Nincsen dunyha, se törökméz.

Kidobnak.

Hallgass el, te gyatra gyerek!

Gyomromban öklök döngenek.

Sírok.

Nem takar be puha paplan,

Testem izzó, égő katlan.

Szédülök.

Álmodok egy szebb világról,

Újabb, igaz megváltásról.

Csendülök.

Oldalak: 1 2 3

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top