"Az emberiség közös morális alapjait éneklik meg, ez bármelyik korban érvényes lehet" - mondja Alireza Ghorbani, aki ebből hoz el nekünk egy...
Vers- és esszéíró pályázatot hirdet 16-25 éves fiatalok részére Elcsendesülés címmel, a költészet napja tiszteletére a Vértes Agorája és az Új Forrás...
A Spirit Színház új videósorozatában a színház művészei adják elő kedvenc versüket. Elsőként Voith Ági szavalta el Szabó Lőrinc Sivatagban című versét.
Miként kerül Lewis Carroll hőse, Alice egy avantgárd performansz középpontjába? Mit keres, mit talál Kódországban, a XXI. században? Ladik Katalin performansza október...
Azt gondolják, hogy a vers messze van. Távolra helyezik, olyan magasra, hogy csak sámlival lehet elérni. Pedig itt van közel – mondja...
Párisba beszökött az ősz - mégis mintha nyár lenne. Új Ady-feldolgozás!
A hetven éves költő hét év után jelentkezett új verseskötettel. Ideje volt, mert Nádasdy Ádám verseinek, mint megszólalásainak általában: tétje van. Hazánkban,...
Ezt imádni fogod, ha te is találkoztál már dallal, amit széltében-hosszában nyomott a rádió, s aztán meg úgy beleült a füledbe, hogy...
…ócskavasat akart adni, nem tehetett róla, hogy ezüst, sőt időnként sárga, csillogó, lágy fémes elem gurult ki a kezéből, maga sem tudta,...
Annyira gazdagok vagyunk, hogy gond nélkül elfelejthetjük legizgalmasabb költőinket? Ki hallott Bakucz Józsefről, és ki hallotta őt szavalni?
…akkor még Hack Győzőnek hívták, s nem csodálkozhatunk, hogy ő maga felvásárolta és elégette első, Ragyogó szívvel, remete daccal című verses kötet...
Elsőkötetes, fiatal költővel – esetünkben Szabó Márton Istvánnal – azért jó beszélgetni, mert még nincs telítve az irodalmi élethez tartozó konyhakész válaszokkal....
A Kalandor Kiadó kritikaíró pályázatot hirdet a 18−20 éves korosztály számára. A pályázat témája: Király Gábor Öröknaptár című verseskötete. A pályázók egyéni...
Petri György fájó és betölthetetlen hiányt hagyott maga után, amikor 2000 nyarán elhunyt. Versei – ha ilyesmi lehetséges – aktuálisabbak, mint életében....
A Költészet Napja József Attila és Márai Sándor születésnapja, mégis, más napokon viszonylag ritkán esik meg, hogy együtt emlegessük őket.
Ma van a Versünnep Fesztivál döntője, a zsűri döntése alapján tizennyolc előadás versenyezhet este a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.
A költészet világnapján rengeteg cukrászdában verssel lehet fizetni a kávéért. Mutatjuk hol!
Újra megjelent a Túl a Maszat-hegyen, Varró Dániel verses meseregénye. A könyv mellé most CD-t is választhatnak a friss olvasók, vagy a...
Hetven éves lett Bereményi Géza, akinek verseit most a Magvető rendezte kötetbe. A Versek című kötetben találhatóak új versek, de olyanok is,...
Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító vehette át a Kölcsey Társaság által alapított Kölcsey-emlékplakettet a magyar kultúra napjának alkalmából...
Ilyen az, ha egy zenetörténész tollat ragad, és megírja 2016 egyik legviccesebb újévi köszöntőjét, amit azután egy Kossuth-díjas színész ad elő.
Weiner Sennyey Tibor Kölcsey Ferenc Himnuszát értelmezte át. A cikkben közölt részletből kiderül, miért könyörög a XXI. századi poéta.
Régi költők aktuális verseit idézzük látleletként, vagy keressük meg mellé a mai hangokat is? Mondja még valaki, hogy a közéleti költészetnek leáldozott!
Veress Tamás képzőművész és grafikus egy kis híján halálos autóbaleset után jelentkezett első verseskötetével.
Aukción bocsátják áruba verseiket a FÉLonline.hu szerzői: az online folyóirat idén is megrendezi népszerű Versaukcióját november 19-én a Vallai Kertben.
Az Oxfordi Egyetem vásárolta meg Percy Bysshe Shelley egy közelmúltban újrafelfedezett röpiratát, amely az angol romantikus költő egy versét is tartalmazza.
Dolák-Saly Róbert új könyvvel jelentkezik: ezúttal kutyákról és macskákról írott verseit rendezte kötetbe. Csányi Vilmos szerint a szerző egyenesen képzett etológus.
El nem múló fájdalom, szorongás és gyász egy 72 oldalas, sötét színű kiskönyvbe zárva. Hogy mi is ez pontosan? Závada Péter második,...