+ Interjú

A mai művészet az alkímiával rokon – interjú Ladik Katalinnal

ladik katalin trafó alice

Miként kerül Lewis Carroll hőse, Alice egy avantgárd performansz középpontjába? Mit keres, mit talál Kódországban, a XXI. században? Ladik Katalin performansza október 24-én a Trafóban.

Carroll Alice Csodaországban, Alice Tükörországban meséinek, James Joyce szövegeinek motívumai, valamint Ladik Katalin versei és hangkölteményei értelmezik a kódok világát. A vászonra és az emberi testre vetített kódok, vizuális költeményeket alkotnak, melyeket partitúraként szolgálnak a performansz folyamán. A kódok valójában torz teremtmények, melyeket felett nincs hatalmunk! Van-e kiút a fogyasztói társadalom kódokkal telerajzolt világából, a kódok labirintusából? Van-e kiút önnön kódlabirintusunkból? – kérdezi Alice, és keresi a választ a performanszban Ladik Katalin október 24-én a Trafóban.

A XIX. században élt Lewis Carroll népszerűsége és sikere töretlen a XXI. században, elképesztően sok műfajban megszámlálhatatlanul sok alkotást inspirál. Téged miért foglalkoztat az Alice Csodaországban (1865) és az Alice Tükörországban (1872)?

– Magamat ismertem fel, azt, ami én vagyok. A rácsodálkozást. Egészen kisgyermekkorom óta kíváncsian fürkészem a világot, odafigyelek a dolgok árnyékára is. A tükör országa és a megsokszorozódás pedig különösen izgalmas számomra. Szinte minden általam művelt műfajban feltűnik a tükör, a költészettől, a hangművészeten keresztül a vizuális művészetekig. Az, ahogy valami sokszorozódik – vagy, ahogy valamit sokszorosítunk –, mindig változással/torzulással jár, valami új jön létre és valami elveszik. Ezek a gondolatok ma sem hagynak békén, s ha már Alice, akkor ott a macska, akiből egy ponton csak a száj, a mosoly marad meg… Lewis Carroll olyan látnok volt, akihez foghatót nem nagyon ismerünk abból a korból! Műveiben benne van mindaz, ami egy mai alkotót (is) érdekel. A Carroll által használt motívumok – például a lépések a sakkban, vagy a virágok átfestése, … – mindegyike olyasmi, ami a mai művészeket is foglakoztatja. Carroll abból a forrásból merített, amelyekhez mi is igyekszünk visszanyúlni. A szavak és a hangok mágiáját is benne rejlik ezekben a történetekben, olyan dolgok, amikre a felnőtteknek is fogékonynak kellene lennie. Alice történetei nincsenek távol a gyermeki fantáziától, és attól, ami engem motivál.

Jó esetben egy egészséges lelkű felnőttől sem lehet messze mindez.

– A mai művészet az alkímia rokona. Hiszen az alkimisták, mint minden művész, a bölcsek kövét, az Igazságot keresték. Ilyenformán a költők az alkimisták legközelebbi rokonai, hiszen szavak viszonyának építésével új gondolatot/képet, új minőséget hoznak létre. Két szó egyszerű összekapcsolása olyasmit teremthet, ami korábban nem volt.

Ha már szóba került az „összekötés”, hogyan került az Alice Kódországban szövegébe James Joyce?

– Oda kívánkozott. Elég a Finnegans Wake-re, vagy az Ulysses-re gondolni. Hihetetlenül gazdag forrás, amit én nagy szabadsággal – van úgy, hogy csak egy-egy szó erejéig – használhatok. És még ezekhez kapcsolódnak a saját szövegeim.

Mikortól foglalkoztat aktívan Alice?

– Először az Alice verseket írtam [a következő oldalon elolvashatsz ezek közül néhányat – szerk.], aztán jött az Alice című performance, amit 1980-ban adtam először elő. Az „még csak” egy nagy rácsodálkozás volt a rácsodálkozásra, de már sok motívum megvolt, amit a Kódországban is használok. Már abban is benne volt a japán kabuki-színházra emlékeztető életre keltése a tárgyaknak. A nyolcvanas években, azt az Alice-t csak néhányszor adtam elő, s közben az előadás változott-fejlődött, s eljutott egy olyan pontig, ahol már nekem volt túl sok. Túlzsúfolt. Akkor néhány évre félreraktam ezt a témát, és kezdett körvonalazódni a Kódország, mint „helyszín”. Ez persze hozott egy új koncepciót, ami kerekjátékszerűen körülölelte az egészet.

Mit lehet ebből spoilerezés nélkül elárulni?

– Egy tipikus idős asszony az, aki a szatyrával elindul Kódországba, és elkezd megfiatalodni. Közben a testére és a háta mögé vetülnek a kódok, és a jelek életre kelnek az egyre fiatalodó, Alice-szé alakuló asszony játékában. Mintha ő lenne a kódok leolvasója. Az Alice-szé átlényegülő nő – szemben Lewis Carroll elképzelésével – nem tud többet kijönni a kódok világából. Talán egy következő performanszból majd kiderül a folytatás is…

Alicja w krainie kodów (Alice Kódországban) – Muzeum Sztuki w Łodzi, 2012

Az Alice Kódországban nyilván hordoz valamiféle dekódolható üzenetet. Mennyire fontos, hogy egy performansznak legyen üzenete?

– Számomra nagyon fontos, ráadásul el sem tudom képzelni, hogy másként legyen. Üzenete van egy versnek, egy képnek, egy mozdulatnak, vagy akár a mozdulatlanságnak. Ebben a konkrét esetben ráadásul a testi jelenlétemmel vállalom a kiszolgáltatottságot. A Malevics Fekete négyzetnek is van üzenete, ahogy Duchamp piszoárja is üzenetet hordoz…

Nekem úgy tűnik, sokkal többet lépsz fel külföldön, mint itthon? Köze van ennek a közönség befogadóképességéhez, az üzenet átadhatóságához?

– Azt hiszem, a magyar közönség – ebben a nagyra nyílt világban – azt érzi, hogy nagy a dömping. Ezért nagyon sok olyan műfaj van, amivel már csak bizonyos rétegeket lehet elérni. Ezek az alkotások nem tömegfogyasztásra készülnek, nem is lehet ilyen céljuk. A performansz ma szűk közönségnek szól, és ez nem is baj. A hetvenes években, amikor tiltott volt, sokkal több emberhez el lehetett jutni. Most, hogy több dolgot szabad és a választék is nagy, egy-egy alkotás kisebb hullámokat vet. Ezzel együtt is érzékelem, hogy külföldön nagyobb a fogadókészség, talán azért, mert nem szűnt meg a közép-kelet európai avantgárd iránti kíváncsiság. Ma is érdekli őket, hogy mi zajlott a vasfüggöny mögött, és mi történik azóta.

Nem érzed úgy néha, hogy a hetvenes évekből ismerős világ kezd visszaszivárogni?

– De. Néha tényleg van ilyen érzésem, talán konkrétan az esztétikához még nem nyúltak hozzá. Ráadásul, ha valaminek nincs nagyon konkrét politikai üzenete, akkor számukra érdektelen. Így volt ez az egykori Jugoszláviában is. Nem írták elő, hogy mit csináljunk, csak arra ügyeltek, hogy mit ne. Szerencsére a performansz ma olyan rétegművészet, amire nekik nem kell költeniük, és nem is hoz annyit, amennyiért lehajolnának…

A következő oldalon – ahogy ígértük – verseket találsz. Lapozz!

 

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top