Szirtes Edina Mókus: Elcsodálkoznak, hogy jé, így is tud szólni a hegedű és a vers

Mókus

Azt gondolják, hogy a vers messze van. Távolra helyezik, olyan magasra, hogy csak sámlival lehet elérni. Pedig itt van közel.

Szirtes Edina Mókus zeneszerző, hegedűművész, énekes az idén is fellép a Zsidó Művészeti Napokon. Keresztes Tamással közös Ölelő koncertje (május 14-e 19.30, Budapest Jazz Club, 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7.) kapcsán beszélgettünk.

  • Ahogy a Jiddise Máme a széltől is megóvja gyermekét, ahogy csecsemőkorától élete végéig tartaná karjaiban, hogy semmi baja ne essék, hogy mindene meglegyen, így szeretnénk mi is az emberi szíveket ölelni, hogy senkinek, semmi baja ne essen, hogy vigasztaljunk, bátorítsunk… Ehhez a legjobb társ a versekben rejlő sok szép gondolat.  A verseket, amelyeket eléneklünk, érző és gondolkodó géniuszok hagyták maguk után, és a mai napig rácsodálkozunk igazságukra, örökérvényűségükre  és vigasztaló hatásukra. Radnóti Miklós, József Attila és  Szép Ernő versei mellett  szeretnénk erre a koncertre olyan szövegeket is elénekelni, amelyeket az édesanyák hagytak ránk, vagy az ő varázslatos lényükről szól, vagy őket ünneplik. Ez alkalomból új hangszerelésben hallható majd Presser Gábor Mama című dala is.

Szirtes Edina Mókus

– A tavaly ősszel debütált ormánsági Bőköz Fesztiválon te voltál Márta István alapító közvetlen munkatársa. Hogyan jött létre ez a szakmai kapcsolat?

– Fantasztikus érzés volt, hogy egy ilyen aktív művész egyszer csak azt mondta: gyere! Összeültünk, csak ötletelünk, ő örült annak, amiket mondtam, és utána rám bízta, hogy találjam ki a gálaműsorokat. Több színpad is volt, mindenhol rengeteg fellépő, és azt szerette volna, hogy ne csak kövessék egymást az egyes koncertek, hanem legyen valami közös produkció is. Három-négy muzsikustársaság lépett fel egy nap egy színpadon, és minden napra írtam valami olyat a zenekaroknak, ami egy próbával – lévén, hogy aznap találkoztak először – megvalósulhatott. Nagyon izgalmas, kreativitásra buzdító gondolat volt, mert minden nap született valami, ami csak ott és csak úgy, együtt jöhetett létre. Egy fesztivál a fellépő művészegyéniségeken kívül attól lesz különleges, hogy van benne még egy pici csavar. Például az, ha arra az alkalomra együtt csinálnak valamit. De sok helyen nincs erre mód, mert tizenöt perc az átállás, még le sem pakolt az egyik zenekar, a másiknak már fel kell pakolnia. A Bőközben a Muzsikás együttesnek, Szalonna és bandájának, egy rezesbandának, még sok-sok muzsikusnak és nekem sikerült létrehoznunk valamit. Ráadásul egy pici faluban, az Isten háta mögött történt, ahol nagyon örültek nekünk. Bepillanthattunk az emberek életébe, közel kerülhettünk hozzájuk, és mindezt a kultúra jegyében.

– Olyan lehetett, mint a kapolcsi fesztivál a kezdet kezdetén.  

– Aki Kapolcson is ott volt az elején, pontosan ezt mondta. Ott is így kezdődött.

Szirtes Edina Mókus, Keresztes Tamás

– A Zsidó Művészeti Napok Ölelő koncertjének anyagát milyen szempontok alapján állítottad össze?

Amikor Vadas Vera, a Zsimü igazgatója mondta, hogy a fesztivál mottója a Jiddise Máme lesz, akkor Natalie David-Weill A zsidó anyák soha nem halnak meg című könyve ugrott be. Woody Allen, Freud, Einstein édesanyja csak a gyerekeiért élt, és arra gondoltam, hogy Radnóti Miklós, József Attila és Szép Ernő versei mellett olyan szövegeket is adnék Keresztes Tamásnak, amelyekben ők beszélnek a fiaikról, illetve amelyek az ő varázslatos lényükről szólnak.

– Csak fiakról beszélnek az anyák, lányokról nem? Miért?

Jogos kérdés, erre nem is gondoltam. Talán majd csinálunk egy második rész is. (Nevet.)

Szirtes Edina Mókus

– Szoros kapcsolatod van az irodalommal. Régi keletű? Gyerekkorodból hozod?

–  Biztos onnan ered, hogy édesanyám, aki drámapedagógus bábos, nagyon sokat mesélt. A mai napig úgy alszom el, hogy hangos könyvet vagy hangjátékot hallgatok. Tinédzserkoromban volt egy időszak, amikor zene volt az altatóm, de most már emberi történetek, vagyis mesék. A versek mindig nagyon fontosak voltak nekem. Egy-egy versben gyönyörű gondolatok vannak igazul kimondva. Vannak fantasztikus dalszövegírók, de egyszerűbb volt rátalálnom egy versre és elénekelnem, mint keresni egy szövegírót, aki direkt nekem ír. Müller Péter Sziámi írt egy párat, de rajta kívül nem volt példa arra, hogy valakivel együtt ötleteltünk volna. Lehet, hogy ez miattam várat még magára, mert megragadtam a kis elefántcsonttornyomban a versekkel. Nem is jut eszembe, hogy szövegírót keressek, mert olvasom a gyönyörű verseket, és azokat akarom elénekelni. Pedig nagyon izgalmas lenne egy kortárs szerzővel megalkotni egy gondolatvilágot a zene mellé.

– A megzenésített versek, illetve a zenés-verses műsorok nem csak egy szűk közönségréteget vonzanak?

– Nem. Ez pont olyan, mint amikor a komolyzenéről azt hiszik, hogy túl igényes vagy emelkedett, eltávolodott az emberektől. Nem igaz. Egy csomóan azt mondják, hogy nem szeretik a hegedűt. Nyilván azért nem, mert kezdőként még a legtehetségesebbeknél is szörnyűek lehetnek az első hangok. Akkor is, ha valaki már nem kezdő, de nem gyakorol egy-két hétig. Viszont amikor egy kiforrott művészt hall játszani az ember, elcsodálkozik, hogy jé, így is tud szólni a hegedű. A vers is tud úgy szólni, csak valahogy azt gondolják, hogy messze van. Távolra helyezik, olyan magasra, hogy csak sámlival lehet elérni. Pedig itt van közel. A kulturális eseményeken, például a Zsimün, mindig azt tapasztalom, hogy megérinti az embereket. Szerencsére a szervezők is igénylik a verseket, tehát mindig van hol elékelnünk őket.

– Az Ölelő koncerten a vonósötösöddel zenélsz. Ez új formáció?

– Egy éve koncertezünk, elég sok műsort csináltunk színházaknak megrendelésre, például francia kortárs költők verseiből. Ha megadatna egy olyan kortárs költővel vagy szövegíróval dolgozni, aki kifejezetten erre a formációra írna, lenne kedvem lemezt is készíteni. De egyelőre más dolgaim vannak. Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnikájából készül egy mesemusical az Operettszínházban, amelynek én vagyok a zeneszerzője, Závada Péter írta a dalszövegeket. Erre a bemutatóra készülünk nagyon, aztán ha minden igaz, Háy Jánossal és Horváth Csabával csinálunk a fehérvári színházban egy zenés előadást. Szintén musicalszerű, de nem szeretem ezt a szót, talán folkopera vagy etnodaljáték lesz a megnevezése. Kimondottan azt szeretnénk, ha nem amerikai mintára készült musical születne, hanem a magyar népzenéből táplálkozó, de modern hangzású darab. Írtam korábban Vidróczki variációk címmel egy háromtételes etnoszimfonikus művet, innen jött az ötlet, hogy egy egész estés darabot kellene alkotni a betyárballadákból. A Hagyományok Házában egy szekrényre való gyűjtés van csak Vidróczkiról. Háy János ír egy drámát belőle, én pedig olyan zenét szeretnék csinálni, ami szakmailag kifogástalan és előremutató. Ha világszínvonalon játszó népzenészekre és zseniális könnyűzenészekre írunk egy ilyen ihletésű művet, akkor bízom benne, hogy ez a két muzsikustársadalom kézen fogja egymást, és egy határtalan, világzenének mondható, de tagadhatatlanul Kelet-Közép-Európából származó, eredeti színházi műfaj születik. Horváth Csaba rendezi majd az előadást.

(A képek forrása: facebook.com.)



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!