
Markó Béla: Kovács András Ferenc a versei által tényleg itt marad közöttünk
Kovács András Ferenc szelíd volt, kedves, de kérlelhetetlenül igényes szerkesztő, majd főszerkesztő, aki "nagyon tudott magyarul".

Kovács András Ferenc szelíd volt, kedves, de kérlelhetetlenül igényes szerkesztő, majd főszerkesztő, aki "nagyon tudott magyarul".

Gobbi Hilda 1987-ben hozta létre végrendeletében az Aase-díjat az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplőinek.

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a Közönségdíjat pénteken este a Müpában.

Mátray László-Gyula színházi munkássága számos felejthetetlen alakítást, finom érzékkel összeállított irodalmi műsort és rendezést ölel fel.

A Szilágyi Mária által vezetett fesztivál európai drámaírás és színház új, Magyarországon talán ismeretlen vagy sosem látott útjait.

Prima Primissima díjat kaphat Csákányi Eszter, Pitti Katalin, Szabó T. Anna, Tarr Béla és feLugossy László is.

A baglyok szaporodását segítik a költőládák címmel kellett színdarabot írnia szerdán három szerzőnek az Újvidéki Színházban.

Az Amit még nem láttatok... - Keleti Éva című kiállítás július 13. és augusztus 20. között, a hét minden napján ingyenesen látogatható.

Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.

Igó Éva Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész kapta idén az Iglódi István-emlékgyűrűt - közölte a Vígszínház szerdán.

Nemcsák Károly az évad második feléről elmondta, 2024. február 17-én tűzik műsorra Heltai Jenő Naftalin című bohózatát.

Szélyes Imre 1944-ben született Marosvásárhelyen. 1966-ban végzett a helyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben.

A Háromezer számozott darab brutális, provokatív és naturalista helyenként, de meglehetősen játékos is a felszín alatt.

A Hevesi Sándor-díjat a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja minden évben a színházi világnap alkalmából osztja ki.

Kossuth-díjat kapott ORBÁN JÁNOS DÉNES Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, prózaíró, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja.

A tragikusan elhunyt Paál István rendezőre, az egyetemi színjátszás ikonikus alakjára emlékeznek március 15-én Szegeden.

Konter László 1993 és 2007 között a Békés megyei Jókai Színház igazgató-főrendezője volt. 1996-ban tüntették ki Jászai Mari-díjjal.

Presser Gábor: A teátrum zenei vezetőjeként a mai napig sokszor nézek meg részleteket A padlásból, akár a hangosító páholyból, akár oldalról.

A vajdasági társulat tabudöntögető és progresszív előadásokkal, köztük egy premierrel lép színpadra a Vendégváró Fesztivál programjában

Dobák Lívia endszeresen részt vett a Színházi Dramaturgok Céhe munkájában, a kortárs magyar drámák megírását elősegítő Nyílt Fórumon.

Petőfi a nép nyelvét emelte be a magyar költészetbe, közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, a formai tökélynél fontosabbnak tartotta.

Spiró György Kossuth-díjas író és a Pécsi Harmadik Színház kapcsolata folyamatos volt az utóbbi bő harminc évben.

Gobbi Hilda 1987-ben hozta létre végrendeletében az Aase-díjat az emlékezetes percek, pillanatok, szavak főszereplői, az epizodisták számára

Szinetár Miklós Székfoglaló Beszéde a Magyar Tudományos Akadémián, amit Szinetár Dóra tett közzé közösségi oldalán.

Kilencvennégy évesen újra színpadra áll Csernus Mariann: a Bethlen Téri Színházban adja elő Vizsolyi Biblia 2.0. című estjét.

A korábbinál is szélesebb körből kerülhettek ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjei, mert az elismerés több kategóriáját is kibővítették.

A laudáció szerint a Kossuth- és Liszt-díjas Uhrik Teodóra Pécs kulturális-művészeti életének ikonikus alakja.

a Kaszás Attila-díj a hazai színházi élet egyik legrangosabb, nem állami alapítású szakmai díja, már 14 éves múlttal.

Kisvárda Város Polgármesterének Díját a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház FORRÁSPONT című előadása kapta.

1908-ban, amikor Bródy Sándor a vígszínházi társulat olvasópróbáján maga olvassa fel darabját, azt a színészek terjengősnek találták.