+ Színház

Spiró György tragédiája Pécsen

Spiró György

Spiró György Kossuth-díjas író és a Pécsi Harmadik Színház kapcsolata folyamatos volt az utóbbi bő harminc évben.

Keresés a weben

Vincze János, a teátrum Jászai-díjas igazgatójának rendezésében tűzik ismét a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) műsorára Spiró György tragédiáját, a Csirkefej című darabot december 13-án.

Az amatőr és alternatív hagyományokra építő, társulattal nem rendelkező, saját és meghívott produkciókra épülő PHSZ közleménye szerint 1988-ban, az akkor is Vincze János által rendezett Csirkefej színrevitelével alapozta meg igazán máig ható országos hírnevét és elismertségét az intézmény, s ettől a bemutatótól számítják a teátrum megszületését.

A Csirkefej “megdöbbentő erővel mutatja föl azt, ami társadalmunkban az eldurvult érintkezési viszonyok mögött van: a lélektelenséget, a magányt, az öntudathiányt, a szeretetéhséget; az emberi lét hiánybetegségeit” – írták.

A főbb szerepeket játszó Bacskó Tünde, Tatai Gergő és László Csaba mellett Tamás Éva, a Jászai-díjas Bánky Gábor, Frank Ildikó, Fischer Norbert, Götz Attila, Bera Márk, Hollósi Orsolya, Somogyi Bianka és Zengő Ágnes látható az előadásban.

A közleményben kitértek rá: Spiró György és a Pécsi Harmadik Színház kapcsolata folyamatos volt az utóbbi bő harminc évben.

A Kossuth-díjas író két művének ősbemutatóját bízta a Jászai-díjas rendezőre: a Kvartettét 1997-ben, a Szappanoperáét 1999-ben.

Előbbivel elnyerték az 1997. évi Stúdió- és Alternatív Színházi Fesztivál Fődíját és az 1998-as Országos Színházi Találkozó Legjobb előadás díját. A produkció 234 előadást ért meg, s Magyarország képviseletében részt vettek vele a Kortárs Magyar Drámák Bemutatósorozatán Helsinkiben és Lahtiban, továbbá vendégjáték-sorozaton Erdélyben, az Egyesült Államokban és Kanadában.

A Szappanopera meghívást kapott 2000-ben az Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába, 2001-ben pedig Bukarestben a Magyar Színházi Napokon játszották.

Ezeket követte két, ugyancsak sikeres bemutató: Spiró György Prah című drámáját 2007-ben, a Príma környéket 2013-ban állította színpadra Vincze János.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. PáLoS TReND szerint:

    Miközben Spíró és a Fidesz főni kedvenc hitközségi vezetőjének fia meg bevonult a seregbe!!!
    – Köves Shalom Csirkefej Izraelben védi az igazi hazáját…
    Köves Shalom veszélyes terepen, Ciszjordániában szolgál, de ő fontosnak tartja, hogy részese legyen a zsidó állam fenntartásának – írja a Kibic Magazin nevű zsidó lap.
    A cikkből megtudjuk, hogy Köves Shalom jelenleg 20 éves, és augusztusban vonult be a Giváti ezredbe, az izraeli hadsereg egyik gyalogos harci alakulatába.
    2 év 8 hónapot szolgál itt összesen egy speciális részlegben, amit kifejezetten haredi, vallásos katonák számára tartanak fenn. Shalom izraeli-magyar állampolgár, így számára nem lenne kötelező a szolgálat, de ő már 13-14 éves korában eldöntötte, hogy szeretne katona lenni Izraelben.
    Köves Slomó rabbi a Kibic kérdésére elmondta, felesége, Köves Dvora rebbecen családjának férfi tagjai közül sokan voltak katonák.
    Az édesapja például – amellett, hogy rabbi volt Akkóban – még a jom kipuri háborúban is szolgált.
    „2000 évig azért imádkoztak az őseink, hogy Izraelbe jöhessenek, ezért kár lenne nem részt venni a zsidó állam újraalakulásában egy olyan korban, amikor Izrael állam már létezik” – mondta Köves Shalom.
    Hozzátette, hogy ettől ez még nem könnyű döntés, de abban bízik, hogy ennek hatására erősebb ember válik majd belőle. Párhuzamként a jesivában való tanulást említette, ami szintén nem volt könnyű a számára, mégis úgy véli, e nélkül most teljesen más ember lenne.
    „A család alapvetően örült Shalom döntésének, és büszkék vagyunk arra, hogy a fiúnk ennyire elkötelezett, kitart az elhatározása mellett.
    Reméljük, hogy békében és egészségben fog hazatérni” – mondta Köves Slomó rabbi, aki annak idején egyetlen feltételül azt szabta a fiának, hogy fejezze be a jesivát, és tegye le a rabbivizsgát.
    Ezt mostanra Shalom teljesítette.
    A Giváti ezredben való szolgálathoz pedig tényleg fel kell nőni, ugyanis a katonák Ciszjordániában vigyáznak a zsidó településekre (pontosabban szélsőséges telepesek illegális, a nemzetközi jog szerint is törvénytelen létesítményeire – a szerk.), éles helyzetek itt bőven adódhatnak, és ha véletlenül háború törne ki, akkor be is vetik őket.
    A katonák először egy 7-8 hónapos kiképzésen vettek részt, ahol Shalom nagyon jó célba lövőnek bizonyult.
    Ezt követően nemrég volt a Siratófalnál a fiatal katonák avatása, amelyen Köves Slomó is ott járt.
    Az ezredben egyébként van egy felderítéssel foglalkozó beduin alakulat is, ezeket a katonákat szintén a Siratófalnál avatták, csak ők nem a Tórát, hanem a Koránt kapták ajándékba az ünnepségen. „Shalom nagyon jóban van a beduin fiúkkal, elég jól tud arabul, gyakorolja velük a nyelvet”, mesélte az EMIH vezető rabbija.
    Köves Shalom elmondta, a katonai élet egyelőre valamivel könnyebb a valóságban, mint amire számított, csupán egy dolog lepte meg: annak ellenére, hogy korábban is sokat volt távol, most jobban hiányzik az otthona, a családja, mint gondolta. Ennek szerinte az az oka, hogy sosem tudhatja, mikor fogja újra látni a szüleit…

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top