+ Színház

Elhunyt Konter László

Konter László

Konter László 1993 és 2007 között a Békés megyei Jókai Színház igazgató-főrendezője volt. 1996-ban tüntették ki Jászai Mari-díjjal.

Életének 79. évében elhunyt Konter László Jászai Mari-díjas rendező – tudatta a Magyar Színházi Társaság.

Az alkotót hosszan tartó betegség után csütörtökön érte a halál.

Konter László 1969-1972 között, illetve 1973-1974-ben a Szegedi Nemzeti Színház színésze volt; a köztes évben a Békés Megyei Jókai Színházban dolgozott.

1979-ben szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Néhány pécsi év után 1983-tól tíz éven át a Népszínház rendezője, 1989-1993 között az utazó operatársulat vezetője volt.

1993 és 2007 között a Békés megyei Jókai Színház igazgató-főrendezője volt. 1996-ban tüntették ki Jászai Mari-díjjal.

Rendezői tevékenysége mellett szívesen foglalkoztatták a filmvásznon színészként is.
Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház jelenlegi igazgatója pénteken elmondta: Konter Lászlót a teátrum saját halottjának tekinti, a közeljövőben megemlékezést is szerveznek a tiszteletére.

Elmondta, Konter László hívta őt először a Békés vármegyei városba 1999-ben vendégrendezőnek, majd 2003-ban az ő javaslatára lett a Színitanház vezetője.
Konter László idejében kisebb volt a színház épülete és a társulat is, kevesebb bemutatót tartottak, de nagyon családias hangulat uralkodott, amelyet igyekeznek megőrizni – fogalmazott Seregi Zoltán.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top