Bakó Fegya soXor fél – 15
/Tíz év múltán/ édesanyám anyai megézrésre ágy alatt, dunyhák között szuszog. Mert még föl találják szabadítani az oroszok, vagy tán a románok. – válogatás egy ex-rádióriporter emlékcserepeiből
/Tíz év múltán/ édesanyám anyai megézrésre ágy alatt, dunyhák között szuszog. Mert még föl találják szabadítani az oroszok, vagy tán a románok. – válogatás egy ex-rádióriporter emlékcserepeiből
Afilmötlet egyfajta reakcióként született meg benne, hiszen tavaly áprilisban a jobbikos képviselő, Baráth Zsolt napirend utáni felszólalásában arról értekezett, hogy Solymosi Esztert zsidók ölhették meg 1882-ben, ám ezt az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró "külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítélet hozni.
A Tamikrest együttes fiatal tagjai menekültként verődtek össze egy kidali táborban. Nevük azt jelenti, „koalíció”, s ez egyben stilárisan is érthető, hiszen zenéjükben a rock, a rap és az arab popzenék befolyása istetten érhető, azaz a „sivatagi bluesban elkezdődött a jövő”.(A MűPa májusi zseb-programfüzetének ismertetője) Libisch Károly írása.
Egy tragikus szerelem groteszk története a vasfüggöny tövében: Zelei Miklós Zoltán újratemetve című darabját láthatja a közönség Zsámbékon július 25-én és 26-án.
A türelem gyakorlás és nem duma kérdése.
Benne: álláslehetőségek a Tate Galery-ben, tolmácsokat keresnek uniós intézményekbe, ösztöndíjak az USA-ba és Csehországba, rövidfilmpályázat,ésszó szerint: jó embereket keresnek egy pályázaton.
Kim Nguyen kanadai rendező Oscar-díjra jelölt filmje június 27-én került a magyar mozikba. Az afrikai gyerekkatonák sorsát bemutató szimbolikus mese lélektépő élmény, méghozzá éppen azért, mert nem értelmezhető csak meseként. Magyar Vivien kritikája A háború sámánja című filmről.
Megjelent az Új Forrás ez évi 6. száma, amelyből ezúttal is egy kis csemegével ajánljuk a folyiratot. Olvassátok Földes László Hobo Részegek indulója című versét, pontosabban dalszövegét.Aztán a lapszám tartalomjegyzékét.
Tatabánya ‑ mint minden város ‑ kultúrája rétegzett: az amatőr művészektől és művészeti csoportoktól az országosan, esetleg nemzetközileg ismert alkotókig és alkotói közösségekig tart. (Szénási Zoltán válasza Tarjáni Antal fotóival)
Se lenyelni, se kiköpni nem tudjuk a múltat, miközben meg kellene emésztenünk.
A Budapest Jazz Club szervezői időnként meglepetésekkel szolgálnak a közönségnek. A magyar zenészek rendszeres fellépése mellett ugyanis a világ más tájainak neves dzsezmuzsikusai is megfordulnak a volt mozi kis színpadán, mint 2013. június 10.-én. (Libisch Károly írása)
A meghatározás a Wikipédiából való: Paul Thomas Anderson The Master (A mester) című filmje a szcientológia első idejéről szól. (Béresi Csilla filmkritikája)
Vlagyimir Viszockij városában idézte fel a tragikus sorsú orosz színész-bárd szellemiségét Hobo (Földes László) a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központjában adott koncertjével. (Kegyes Csilla tudósítása Moszkvából)
A Magyar Írószövetség idén harmadik alkalommal csatlakozik a nagysikerű Múzeumok Éjszakája programsorozathoz.
"Három-négy évig gyűjtöttem a képeket. Java részükre internetes árveréseken akadtam, aztán az ember persze olyanokkal is kapcsolatba kerül, akik kisebb-nagyobb gyűjteményeket is felkínálnak." Szabó Tamással Podmaniczky Szilárd beszélgetett a Nagy Balaton-könyvről.
Harminc év után Csukás István új ifjúsági regénnyel jelentkezik a Könyvhéten!
A nép ellenségét, Henrik Ibsen drámáját nemrég mutatta be a pesti Katona József Színház. A színi előadás, mintha a jelenről szólna. Arról, amit dr. Stockmann, a darabbéli fürdőorvos állít, hogy „az igazság és a szabadság legveszedelmesebb ellensége az úgynevezett demokratikus többség.”
Lassan 1 éve komáromiként már kezdem kiismerni e városok (Révkomárom Szlovákiában és Komárom – ami végülis 3 település: Szőny, Újszőny és Koppánymonostor - itthon) kulturális viszonyait. De csak kezdem, mert érnek engem is meglepetések. Mint április végén… De vegyük sorra.(Libisch Károly írása)
A 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat június 6. és 10. között rendezik meg Bupesten és több mintnyolcvan vidéki városban. Itt műfajonként válogathattok a könyvek között. A könyvek az Írók boltja portálján kedvezményesen megrendelhetők, vagya Könyvheti könyvek menüpontban összegyűjtve.
Központi helyszín a fölújított Dugonics tér, de akávéházakba is bekopogtatnak a könyvek.
Számunkra két fontos, jelképpé nemesülő elem van a filmben: az iskolai tábla és a ház – az előbbi a munkahely, az utóbbi az otthon hívószava. (François Ozon A házban című filmjéről Röhrig Eszter írt kritikát)
Kezem, lábam, tüdőm, mindenem van, élek. Ennyi pont elég a boldogsághoz, amikor az ember fut. Szőcs Henriette asszocinterjú Tallér Edinával.
"A körúton sétálunk délután, / Elválunk, s hazamegyünk ezután. / Gondolunk sokat egymásra, / Marcsa rám, Én az alvásra." Megkértük Gergőt, hogy mutatkozzon be olvasóinknak.
Forgách Andrásnak A fiú című tragédiáját viszi színre a nagyváradi Szigligeti Színház, ami ősbemutatónak számít, az előadás különlegessége, hogy maga a szerző állította színpadra a művet.
Test a lelke mindennek címmel irodalmi testépítésbe fog a Librarius az RS9-ben.
Mario Vargas Llosa vasárnap este Ezeregy éjszaka című drámájának a bemutatóján vesz részt a kolozsvári román Nemzeti Színházban. A díszdoktori cím átadási ceremóniáját hétfőn tartják az egyetem dísztermében.
Nyelvet öltünk és viseljük, miközben hozzáteszünk és elveszünk belőle.
A brüsszeli székhelyű Kantoken könyvkiadó a Döglött kutyával őrzött terület című könyvvel megkezdte Podmaniczky Szilárd könyveinek francia nyelvű kiadását.
Alföldi az előadással kapcsolatban azt mondta: erős szándékuk volt, hogy semmiféle privát ügyeket ne vigyenek bele a történetbe. (Magyar Vivien írása és fotói)
Benne: Campus-ösztöndíjak oktatóknak és hallgatóknak, fekete-fehér filmpályázat, fotópályázat a Balatonról, irodalmi pályázat a fényről...