+ Tánc

Elhunyt Bretus Mária

Elhunyt Bretus Mária

A Pécsi Balett alapító tagját és szólistáját hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 72. évében érte a halál.

A Táncművészeti Főiskola Professor Emeritáját életének 72. évében, hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál – közölték a Magyar Táncművészeti Főiskola honlapján. 

Bretus Mária, Liszt-, és Lőrinc-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett egykori főiskolai tanár 1960-ban végzett az Állami Balett Intézetben, ahol mesterei Szalay Karola és Bartos Irén voltak. Ezután a leningrádi Kirov Színházban Dugyinszkajánál tanult. A Pécsi Balett alapító tagja, szólistája. Ösztönös tehetsége, dinamikus szerepformáló készsége, széles kifejező skálája az együttes meghatározó egyéniségévé tette. A Pécsi Balett repertoárjának több mint negyven főszerepét táncolta el.

Az 1980-as évek végétől kezdve egyre inkább a pedagógiai tevékenység felé fordult. 1990-től a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanársegéd, 1994-től főiskolai adjuntus, 1998-tól főiskolai docens és a klasszikus balett tanszékvezető helyettese, 2000-től főiskolai tanár és 2006-2008 között tanszékvezető. 2008-tól a klasszikus balett szakirány felelős vezetője a tánctanár mesterszakon, 2013-tól haláláig Professor Emerita.
A szakmai közéletben is aktív szerepet vállalt, így a Rábai Miklós a Néptáncművészetért Alapítvány kuratóriumi tagja volt, 2006-tól haláláig a Magyar Táncművészeti Főiskola szenátusának tagja, 2001-2005 között a Magyar Akkreditációs Bizottság művészeti és mesterképzési bizottságának, és 2002-2005 között a Nemzeti Kulturális Alap táncművészeti kollégiumának tagja volt.
Bretus Máriát a Magyar Táncművészeti Főiskola saját halottjának tekinti.

Elhunyt Bretus Mária

Bretus Mária és Czifó Ferenc a Pécsi Balett 1966-os Fából faragott királyfi című előadásában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top