
Csontváry önmaga mecénása volt, nem várt támogatókra
Csontváry 1919-ben kigúnyolt, kinevetett különcként, magányosan halt meg, most azonban műveit nagy tisztelet övezi.

Csontváry 1919-ben kigúnyolt, kinevetett különcként, magányosan halt meg, most azonban műveit nagy tisztelet övezi.

Nemes Márton a festészetet több irányban kitágító munkássága egy olyan új generációt és közönséget kapcsolhat be a képzőművészet világába.

A Müpa Literárium soroztának januári vendége Szvoren Edina író lesz, aki a kortárs magyar novellisztika egyik legismertebb alakja.

Morcsányi Géza szerkesztői pályáját 1988-ban az Interpress Magazinnál kezdte, 1989 és 1995 között az IPC Könyvkiadó munkatársa volt.

Duray Miklós részt vett 1979-ben egy tanulmányával a Budapesten szerkesztett Bibó-emlékkönyv létrehozásában.

A Vallai Napok minden eseményére a belépés díjtalan. Támogatni a helyszínen az arra kihelyezett kalapnál lehet.

A zsidó tradíció egyik fontos műve a Pirké Avot, magyarul Az Atyák tanításai, ami már rögtön az elején hangsúlyt helyez a tudás és a tanítványi lánc fontosságára

Koppány Attila: én most ezzel próbálkozok, egy sajátos geometriát megalkotni. Egyelőre elég jók a fogadtatásai.

Van, aki még pimaszul fiatal és van, aki már túl van élete jelentős részén. 88 nő, akikre felnézhetünk, akiktől inspirációt kaphatunk.

Nádas Péter múltjának lenyomatai nemcsak életéről mesélnek, hanem egy, a XX. század katasztrófái által sújtott zsidó család sorsát mutatják be

Nádas Péter: Ebben az életkorban az ember már gyorsan kimerül. A fák állva halnak meg, én írás közben... na ez szép halál lenne.

Nádas Péter Budapestje: szeptember 30. és október 2. között Budapest több helyszínét is bevonó programsorozattal tiszteleg Nádas Péter munkássága és életműve előtt.

A Hang-Mű-Hely Vörös Eszter, Másik János és a Budapesti Vonósok koncertjével kezdődik szeptember 21-én szerdán.

A pazar, látványos, több mint 300 résztvevő közreműködésével készült produkció a Szentmargitbányai Kőfejtő közönségét is lenyűgözte.

Új versciklus került elő a 2019-ben elhunyt Tandori Dezső író, költő, műfordító hagyatékából a közelmúltban.

A kismartoni Esterházy-kastélyban ezen a héten Thomas Hampson dalestjével kap új lendületet a classic.Esterházy koncertsorozat.

Kihirdette a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjeit az előzsűri bizottsága. Kategóriánként öt film és alkotó szerepel a listán.

Békés Pál örökösei az IBBY magyar nemzeti szekciója egykori elnökének immár klasszikussá vált köteteit ajánlotta fel árverésre.

Horváth Csaba: Don Giovanni egy típus. Szexfüggő, erotomán és szenvedélyes játékos. Ezek a tulajdonságok adnak értelmet az életének.

A 79 évesen elhunyt Bucz Hunor a Térszínház alapító igazgatója. Művészeti tevékenységét Radnóti-díjjal és Jászai Mari-díjjal is jutalmazták.

A 2021-es HERBSTGOLD Fesztiválon összesen tizenhat koncerttel 5000 látogatót köszönthettek Kismartonban...

Elszomorítónak nevezték, hogy Fekete Péter államtitkár önhatalmúlag egy másik intézménybe vitte Esterházy Péter író focilabdáját.

A magyar kultúra napja alkalmából programsorozatokat állítottak össze Győrben és Sopronban is. Íme a program.

Alapszínek és színterek, vonalak és metszéspontok találkoznak Forrai Ferenc Négyszöglet című sorozatában...

Fischer Ádám korunk egyik legkiválóbb Haydn-specialistája, aki mindig új megvilágításban tárja elénk e nagy művet.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán a zárható polcrendszert dedikáltan Tandori Dezső és Ágnes hagyatéknak nevezték el.

A 2022-es szezonban a Nabucco-t, Giuseppe Verdi örökérvényű remekművét láthatjuk a Szentmargitbányai Kőfejtő színpadán. A különleges helyszín 1996-ban éppen ezzel az operával debütált, a következő Nabucco bemutatóra 2007-ben került sor. A darab most új rendezésben tér vissza a kőfejtő különleges természeti adottságokkal rendelkező színpadára. A premier időpontja: 2022. július 13. Nemzetközi csapat garantálja a magas…

A Déry-díj 1984 óta létezik, korábbi díjazottak: Csoóri Sándor, Csukás István, Esterházy Péter, Spiró György és Ottlik Géza.

Mindszenty József drámai élete Magyarország 20. századi történetét, a keresztény nemzetek függetlenségi harcát jelképezi

Völgyi Lajos regénye feleleveníti az elmúlt évtizedeket – a Balaton partjától az ausztrál sivatagokig és annál is messzebb vezeti az olvasót. Májbró…