
Ezeket a könyveket szerettük legjobban októberben
Az összevont és tematikus listákon találunk olyan olvasnivalót, aminek érdemes utánanézni.

Az összevont és tematikus listákon találunk olyan olvasnivalót, aminek érdemes utánanézni.

A nagydíjjal járó összeg hozzájárulhat az anyag kiállítássá rendezéséhez, és szeretném befejezni azt a könyvet is, amely a Vámospércsi Népdalkörrel eltöltött immár három évem anyagát mutatja be - mondta a díjazott.

Galkó Balázs az egészségét illetően köszöni, jól van, de amióta kijött a kórházból, nincs munkája. És régi harcostársával, Márta Istvánnal sem kezdődött újra a barátsága.

Balogh Máté huszonöt éves, tavaly diplomázott zeneszerzés szakon a Zeneakadémián, ahová most nem csak doktoranduszként, hanem óraadó tanárként is visszajár. Az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyen idén két művel indult, mindkettő elnyerte a lehető legnagyobb díjat, emellett három különdíjat is kapott a fiatal művész. A. Kelemen Anna interjúja.

A már patinásnak számító kölni művészetgyár, a Kunstwerk Nippes nem elégedett meg az Art Marketen való saját istállós művészek (Sara Bert, Klimó Károly, Botond) celebrálásával, hanem a művészetcsinálás és művészetértés alkimista konyháját is installálta a szecessziós magánlakásban kialakított galériájában

Nem adtam magam olyan nagyon könnyen, de most, hogy túl vagyok rajta, azt kell mondanom, bár kicsit fájt, azért jó volt az első JAK-táborom - A. Kelemen Anna élménybeszámolója.

Az állami kitüntetéseket többek között Frenreisz Károly előadóművész, Faragó Laura dalénekes, Korbuly Péter bemondó, Fábián László író, Tunyogi Péter színész kapták.

Egy dolog biztosan nem enyhít az etnikai feszültségeken, az, hogy nem beszélünk róla. A klasszikus vígeposz műfajában íródott film Magyarország mind a 93 ezer négyzetkilométerének etnikai feszültségét egyetlen focipályára zsúfolja össze - meséli M. Kiss Csaba a Brazilok című fim társrendezője.

Augusztus 16-áig még jelentős kedvezménnyel lehet jelentkezni a József Attila Kör idei írótáborába, melyet a hagyományokhoz híven ismét Szigligeten rendeznek meg augusztus 25. és 29. között.

Megnézheted többek között Füst Milán és felesége műgyűjteményét, Brückner János irodalmi és történelmi arcképcsarnokát, és megnézheted a Károlyi-palota díszes termeit.

Áll a Ház, túl a hatvanon, nyitva a kapuja szinte mindenki előtt. Hiób hírek röpködtek, vészforgatókönyvek keringtek megszűnésről, 'elkommunizálásról'. De csak az igazgatók röpködtek: az utóbbi időben elég nagy jövés-menés volt ezen a poszton.

A napokban véget ér Enyedi Ildikó új filmjének nyári forgatása, a Testről és lélekről című film már 9 éve vár a megvalósításra.

A Nischen Verlag egy 2011-ben alapított családi könyvkiadó, melynek célja, hogy magyar kortárs szerzők műveit ismertesse meg a németajkú közönséggel. Az osztrák irodalmi életről és a kiadók világáról Lendvai Zsókát kérdeztük.

A Galaktika Magazin úgy ünnepelte 300. lapszámának megjelenését, hogy magyar szépírók sci-fi novelláival töltötte meg lapjait. Ezek után adta magát a lehetőség: miért ne üljenek össze az alkotók egy sörözős, kávézós baráti beszélgetésre? Összeültek. Ott voltunk mi is.

Nem új ez a diskurzus arról, hogy az a nagy bé probléma, hogy az őslakosok és a köztük élő, akár első-, akár másod-harmad stb. generációs bevándorlók közt nagy a kulturális különbség, ezért nem megy a beilleszkedés, ily mód az együttélés.

Kohn, az ügynökök gyöngye, jegyet kér a vasútállomáson. – Hová? – kérdi a pénztáros. – Mindegy. Ahová maga nekem jegyet ad, ott én üzletet csinálok. (A zsidó vicc világképe című könyvről.)

A bbc.com összegyűjtötte azokat az írókat, színészeket, művészeket, akik 2014-ben hunytak el. Összeállításunkban most mi is megemlékezünk a nemzetközi és a magyar veszteségekről.

A Magyar Tolkien Társaság az elmúlt tizenegy év hagyományaihoz méltóan januárban az Uránia Filmszínházban ismét egész napos programmal ünnepli Tolkien professzor születésnapját.

Mély fájdalommal tudatja az RS9 Színház, hogy október 11-én elhunyt Dr. Dobay Dezső az RS9 Színház alapítója és igazgatója.

Félrenézések, akár tárgyi tévedések vagy, hogy valakit ábrázolok a harmincadik oldalon, aztán máshogy ábrázolom a hatszázadikon. Ezeket a kis bakikat szinte csak a fordító veszi észre.

Beszámolóm első részében igyekeztem visszaadni a horvát, a kínai és a német műfordítók szavait, fordítási nehézségeit, igyekeztem megvilágítani a kitartó, alapos és mindenekelőtt alázatos fordítói munkájukat.

Dolgoztasd meg a költőtollad és menj el te is a József Attila Kör éves írótáborára augusztus 26 és 30 között. Kattints tovább a részletes programért!

Ez év nyarán is lesz írótábor, itt a részleteket és a tavalyi táborról írt a véleményeket olvashatjátok.
A programban: Alice Munro, Mesterházy Mónika, Gombár Csaba, Parti Nagy Lajos, Kurdi Fehér János, Klimó Károly, Megyesi Gusztáv, Kálmán C. György. Fotó: Erdei Gábor
Still – csend, állókép, képkocka és „még mindig”. A gazdag jelentéstartományú címmel nemzetközileg elismert képzőművészek munkáit mutatjuk be a MODEM második emeleti kiállítóterében.(A képen Puskás Péter: Melinda hajmosás után, 2005. Párizs)
A Mészöly Miklós elbeszélésének címét viselő alkotótáborról a szervezésben oroszlánszerepet vállaló Liebhauser János, a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár igazgatóhelyettese beszélt a Librariusnak.
A Kontextus című könyvet a szerkesztő, Oltai Kata művészettörténész mutatta be december elején a KArton Galériában. A fotó: Nagy Krisztina: Nagy Krisztina a parlament előtt székel.
Ebből a lapszámból Papp-Für János: a csirkepaprikás és az újjáépített állomás című versét olvashatjátok.
A 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyvnapok vidéki rendezvényeinek, dedikálásainak programjait olvashatod itt. A librarius könyveket a szegedi programban találod, és néhány meglepetés dedikálás a sátrunknál. Keress ránk!Várunk!
Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk volt főszerkesztőjének válasza körkérdésünkre.