Archív

Kertész- és egyéb ügyekben

IMG 2036

Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk volt főszerkesztőjének válasza körkérdésünkre.

A körkérdés:

„Az egész világ ránk figyelt 2002 október 12-én, és ezután még sokáig, annak következtében, hogy Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kapott decemberben. Élt-e Magyarország, élt-e a magyar társadalom azzal a lehetőséggel, amelyet ez az óriási nyilvánosság, hatalmas figyelem nyújtott? Javunkra tudtuk-e fordítani az elismerést?”

A körkérdésre adandó válaszomat megkönnyítette Szőcs Géza szövege. Sz. G.-t mindig érdemes meghallgatni, még akkor is, ha nem értünk egyet vele. Amit most leírt és a hozzá kapcsolt ötlete bizonyára jobb, mint a múzeumok tervezett elköltöztetése a városközpontba. Ha van Puskás-díj (sikeres!), miért ne lehetne Janus Pannoniusszal javítani a borzasztóan lerontott magyar image-t? Akár még sikeres is lehetne, jobb kommunikációval, mint a Szijjártó Péteré és a Kovács Zoltáné (másokról most nem beszélek).

Most pár szó Bartók kapcsán. Azt gondolom, ebben is sok igazsága van Szőcs Gézának. Mint aki Korunk-vonatkozásban igazán elkötelezett (a régi időkből elsősorban a Dienes-féle kezdeteknek, amikor a legelső Korunk-számban, 1926-ban megjelenhetett a fasizmus és a bolsevizmus egymás mellett történő elítélése egy elfeledett kolozsvári orvos-szerző cikkében!); a Gaál Gábor szerkesztette folyóirat bűnei közé tartozott, valóban, Bartók Béla elmarasztalása. Persze, akkor sem maradt válasz nélkül. Ami pedig a már általunk szerkesztett Korunkat illeti, máig büszke vagyok rá, hogy én adhattam le Szilágyi Domokos Sz. G. által is említett nagy versét (Bartók Amerikában). És ugyanitt jelent meg a Halál árnyéka (bőven idézem könyvemben, az Izrael tanítója című fejezetben, amelyet nemrég küldtem el az ÉS-nek, s várom válaszukat).

És akkor Kertész Imréről. Büszke vagyok rá, hogy 1991 áprilisában (már főszerkesztőként) közölhettem az „ismeretlen” Kertész Imre írását, válaszát a Beszéljünk a gyűlöletről körkérdésünkre, olyanok mellett, mint Bálint Tibor, Lászlóffy Aladár, Nádas Péter, Páskándi Géza vagy Zalán Tibor. (Balassa Péter és Mészöly Miklós is szerepel ebben a Korunk-számban.) Máig őrzöm Kertész korabeli köszönő levelét. (Különben, ha jól emlékszem, korabeli irodalmi szerkesztőnk, Visky András volt már korábban kapcsolatban Kertésszel, és ő írt színpadi művet aztán a Kaddisból, amelyet ma is játszanak Kolozsvárt.) Ettől függetlenül: Nobel-díjat én adtam volna már Illyésnek, Déry Tibornak, később Mészöly Miklósnak, aztán Esterházynak, Nádasnak, a Fogságot író Spirónak, sőt Bálint Tibornak is a Zokogó majomért. Kertész Imre Nobel-díján csodálkoztam (nem ismertem a műveit), de nem háborodtam fel, ellentétben Döbrentei Kornéllal. A bőrönd-publicisztikáját nem szerettem, nem szeretem. Viszont jogos a felvetés: a magyar illetékesek rosszul kommunikálták Kertész Nobel-díját, és hülye módon az árokásást fokozták, mindkét oldalon. Persze, tudomást kell venni a frontvonalakról az irodalmi életen, a kultúrpolitikán belül is, mindezeken túl azonban vannak a MŰVEK, magyarok és európaiak. És ha egyszerre magyarok és európaiak, nekünk talán ez a legjobb.

Előzmények

Görgey Gábor válasza

Csaplár Vilmos válasza

Bozóki András válasza

Szőcs Géza válasza

Hiller István válasza

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top