+ Tánc

Újdonságok a Fonó Budai Zeneháztól

Újdonságok a Fonó Budai Zeneháztól

Öt új lemez jelent meg a Fonó Budai Zeneház gondozásában a pénteken kezdődő XXXIV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárra időzítve.
Korunk Bartókja, Kallós Zoltán eljött a saját életmű-kiállítására

Korunk Bartókja, Kallós Zoltán eljött a saját életmű-kiállítására

Kaptam Kodálytól egy magnót ajándékba, amikor legelőször voltam kint. Szalagot pedig vettem, amennyi pénzem volt, s Martin György küldött folyamatosan - mondja Kallós Zoltán.
Bach és az elektro

Bach és az elektro

Újragondolt formában csendülnek majd fel Johann Sebastian Bach barokk darabjai. De vajon forogna-e a sírjában attól, amire egy merész társulat vállalkozik?
Félig üres teremben adták át az állami kitüntetéseket

Félig üres teremben adták át az állami kitüntetéseket

Olyan Magyarország lebeg a szemünk előtt, amilyet 19. századi hős elődeink akartak: a béke, a szabadság, a közös teherviselés, a felelős minisztériumok Magyarországa.
Nyúzzatok meg! és Hinoki 2.0 a dunaPart3-on

Nyúzzatok meg! és Hinoki 2.0 a dunaPart3-on

Hét nap alatt három színházi és három táncprodukció a harmadik magyar kortárs előadóművészeti szemlén, a dunaPart3-on. Itt most kettőt ajánlunk. Van már jegyed?
Halálba táncoltatnak tizenhárom vértanút

Halálba táncoltatnak tizenhárom vértanút

Ha valaki nem ismeri a magyar történelmet, akkor is megérti a történetet A tizenhárom vértanú mellett központi szerepet kap Haynau is.
Hétvégén indul a karnevál: csöcs- és popsirázás Rióban

Hétvégén indul a karnevál: csöcs- és popsirázás Rióban

A karnevál csúcspontja a szambaiskolák tarkabarka parádéja lesz vasárnap és hétfőn, erre 70 ezer nézőt várnak. A városban több mint 450 bált hirdettek, hogy több...
Ha Y generáció, akkor még mindig anyámnál lakunk?

Ha Y generáció, akkor még mindig anyámnál lakunk?

Rendszerváltás, tárcsázós internet, tamagotchi, ha péntek, akkor Dallas, ha kedd, akkor Vészhelyzet. Önerőből még mindig anyámnál lakunk. Az Y generációt firtatták a Trafóban három héten...
Szegedi Kortárs Balett: Insomnia

Szegedi Kortárs Balett: Insomnia

Juronics Tamás a balettegyüttes művészeti vezetője a darabról tartott szerda sajtótájékoztatón elmondta, 1995-ben Sárember címmel már készített koreográfiát a román származású, évtizedek óta Londonban élő...
Az Y-generáció nem vacakol! – interjú

Az Y-generáció nem vacakol! – interjú

Barcsay Zsombor nem csak táncosként van jelen: kulturális találkozót szervez, egyesületet alapít, önkéntesként dolgozik az egyetem mellett… Azok figyelmére is érdemes, akik sóhajtoznak a mai...
Tennessee Williams ennél árnyaltabbra írta A vágy villamosát

Tennessee Williams ennél árnyaltabbra írta A vágy villamosát

Látványosra sikerült Kulcsár Noémi rendezése, a darab ismeretében élvezhető is, és könnyű hozzágondolni a kimaradó, de lényegi mozzanatokat. Azonban ha valakinek ismeretlen, az ne ebből...
Óriási buli lesz: Fészekfoglalás

Óriási buli lesz: Fészekfoglalás

A 114 éves Fészek Művészklub egyedülálló dologra készül: egy napra kinyitja összes termét, hogy befogadja a különböző művészeti ágakban működő tehetséges fiatalokat.
Mi történik, ha a meteorit becsapódása előtt valaki pikkelyeket növeszt

Mi történik, ha a meteorit becsapódása előtt valaki pikkelyeket növeszt

Nem szokványos az olyan színházi előadás, ami arra kér, hogy most az egyszer, légyszi, ne csinálj úgy, mintha sosem halnál meg.
Hidegvérrel nyúzták meg a szépséget

Hidegvérrel nyúzták meg a szépséget

- mondanám, ha pár szóban kellene elmesélnem Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Nyúzzatok meg című előadását. Beszélnék még töredezettségről, öniróniáról, nyers, durva erotikáról...
A Dekameron esete a fával és a vaskarikával

A Dekameron esete a fával és a vaskarikával

Minden álomszép, oda voltam értük. Viszont nem akart elmúlni az a benyomásom, hogy Molnár Csabáék hülyének néznek. Akár cirkuszban is lehettem volna, és akkor nem...
Levetkőztünk, meghaltunk, kést adtak a kezünkbe

Levetkőztünk, meghaltunk, kést adtak a kezünkbe

Ki szeretne először meghalni? A halál, esetünkben, egy számítógép testébe költözött, ami pár kérdés megválaszolása után készségesen kidobta a pontos dátumot.
Csontvázak a szekrényben, elefántok a szobákban – interjú

Csontvázak a szekrényben, elefántok a szobákban – interjú

A szavak számomra gyakran túlságosan el vannak koptatva: nincs már elég súlyuk. Ennyiben a tánc, a mozgás, a test a kifejezésnek tágabb, még felfedezetlen tereket...
Ki lesz a Győri Balett igazgatója?

Ki lesz a Győri Balett igazgatója?

A társulat a 2013/2014-es évadában 37 önálló balett-estet adott, repertoárját 7-8 műsoron tartott, valamint 2-3 új mű bemutatása alkotta. Az idei évadban a már öt...
Otthon vagy a testedben? A nem ezoterikus magyarázat

Otthon vagy a testedben? A nem ezoterikus magyarázat

Test és lélek viszonyának újragondolása nagy témája a kortárs filozófiai és pszichológiai gondolkodásnak.
Hátborzongató táncelőadás érkezik decemberben a Trafóba

Hátborzongató táncelőadás érkezik decemberben a Trafóba

A latinos vehemenciával átitatott előadás nemcsak szürrealista, hanem abszurd is. A táncosok elegánsan grimaszolnak és alakulnak át fenevaddá - minimális kellék- és jelmez használattal -...
Nyomkövető rajzolja meg a táncos mozgását

Nyomkövető rajzolja meg a táncos mozgását

A művészek tanulhatnak egymás táncából, vagy elemezhetik saját hibáikat, a közönség pedig kicsit közelebb kerülhet a szépség tanulmányozásához.
Meztelen testekre festenek verseket

Meztelen testekre festenek verseket

Petőcz szerint hiába beszélünk a nyolcvanas évek Magyarországáról, a meztelenség mindig mindenhol botrányt kavar, pedig a kitárulkozás, vagy ha úgy tetszik, a vetkőzés a költészet...
Mutatjuk a Nemzet Művészeinek listáját!

Mutatjuk a Nemzet Művészeinek listáját!

A Nemezt Művésze Díj nem csak erkölcsi elismerést, de anyagi biztonságot is jelent. A listát böngészve öröm, bosszankodás és hiányérzet is elképzelhető.
A Várkert bazárban sírnak…

A Várkert bazárban sírnak…

Az I. világháború centenáriumára Sírnak a harangok… címmel új bemutatóra készül a MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES november 14-én, pénteken 19 órakor a Várkert Bazárban. Megmutatjuk.
Fél perc alatt 29-szer pörögtek a meztelen combok

Fél perc alatt 29-szer pörögtek a meztelen combok

Új Guinness-rekordot állítottak fel a párizsi Moulin Rouge kánkántáncosai
Női kreativitás a Trafóban

Női kreativitás a Trafóban

Divat, színház, tánc, történelem és személyes történetek formálódnak magyar és külföldi alkotónők kezei alatt.
Magyar társulat és magyar előadás a legjobb húsz között

Magyar társulat és magyar előadás a legjobb húsz között

A Hodworks a 2014 szeptemberében bemutatott előadásával azon kevés társulatok közé tartozik, amelyek harmadszorra részesülnek e kitüntető elismerésben.
Több mint 2,6 milliárdot kapna a költöző Nemzeti Táncszínház

Több mint 2,6 milliárdot kapna a költöző Nemzeti Táncszínház

A színháznak a budai Várban lévő jelenlegi épületébe a Miniszterelnökség költözik, a társulat pedig a Millenáris Teátrum épületében kap új játszóhelyet.
Meztelen testek intim közelsége

Meztelen testek intim közelsége

Az előadásban megmutatkozik a test manapság olyannyira elfojtott, tabuvá tett anatomikus-mechanikus gép mivolta, állat-minősége.
Megoldódik Mata Hari rejtélye?

Megoldódik Mata Hari rejtélye?

Orrunkban érezzük a fűszeres francia parfümök illatát, a tenger sós íze a szájpadlásunkra tapad, s elszédülünk... Mata Hari