+ Irodalom

Félig üres teremben adták át az állami kitüntetéseket

állami

Olyan Magyarország lebeg a szemünk előtt, amilyet 19. századi hős elődeink akartak: a béke, a szabadság, a közös teherviselés, a felelős minisztériumok Magyarországa.

Önök így együtt és külön-külön is megteremtenek egy darabot a márciusi ifjak vágyaiból és reményeiből, arról a Magyarországról, amelyben élni szeretnénk.

– mondta Balog Zoltán pénteken a Pesti Vigadóban, az állami művészeti és miniszteri szakmai díjak átadásán. Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából 75 alkotónak adott át elismerést, 18 kategóriában.

A márciusi ifjak között sokféle kultúra, habitus, akarat volt jelen a világról, Magyarország jövőjéről, de együtt tudtak valamit megvalósítani a döntő pillanatban.
Olyan Magyarország lebeg a szemünk előtt, amilyet 19. századi hős elődeink akartak: a béke, a szabadság, a közös teherviselés, a felelős minisztériumok Magyarországa, ezt keressük a magyar emberek alkotásaiban, teljesítményében, és felismerjük benne a márciusi ifjakat mozgató erőt.
Mostanában is öntudatos, nemzeti magyar cinkosság kellene újra Brüsszelben, Moszkvában, Berlinben, Washingtonban, sőt leginkább Budapesten.

állami

Fotó: Balogh Zoltán

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült:

FERENCZES ISTVÁN József Attila-díjas költő, az MMA rendes tagja,
TAMÁS MENYHÉRT József Attila-díjas író, költő, az MMA rendes tagja,
ZALÁN TIBOR József Attila-díjas költő.

A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjat kapott:

DUNAI TAMÁS Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész,
KERTESI INGRID Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész,
LORÁN LENKE Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész,
LOVAS PÁL Liszt Ferenc-díjas táncművész, érdemes művész,
TORDAI TERI Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült:

BASKA JÓZSEF Munkácsy Mihály-díjas festőművész, szobrászművész,
BENCZE ILONA Jászai Mari-díjas színművész,
BODOLAY GÉZA Jászai Mari-díjas rendező,
CSÁJI ATTILA Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja,
HOLLERUNG GÁBOR Liszt Ferenc-díjas karmester,
ILLÉNYI KATICA Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,
KÉRI IMRE Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész,
KOLTAY GÁBOR Balázs Béla-díjas filmrendező,
MEZEI GÁBOR Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, az MMA rendes tagja,
OBERFRANK PÉTER Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester,
PRUNYI ILONA Liszt Ferenc-díjas zongoraművész,
RÁTÓTI ZOLTÁN Jászai Mari-díjas színművész, az MMA rendes tagja,
SPINDLER BÉLA Jászai Mari-díjas színművész,
SZEMADÁM GYÖRGY Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja,
UJLAKI DÉNES Jászai Mari-díjas színművész,
ZÁBORSZKY KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas karmester, az MMA rendes tagja.

A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjat kapott:

CZAKÓ JUDIT filmvágó,
KABAY BARNA rendező, producer,
KÖBLI NORBERT forgatókönyvíró,
PETÉNYI KATALIN forgatókönyvíró, rendező, vágó.

Kiemelkedő fotóművészeti, fotószakírói tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:

BAKI PÉTER, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, művészettörténész, fotótörténész,
SZALONTAI ÁBEL, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem DLA egyetemi adjunktusa, a Média Intézet Fotográfia Tanszék vezetője, fotóművész.

Kiemelkedő színművészeti – színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai – és színháztudományi – színházelméleti és színházi kritikusi – tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjat kapott:

FEKETE PÉTER, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója,
GUELMINO SÁNDOR színházi rendező, dramaturg,
KAUTZKY ARMAND, az Újszínház színművésze,
KISS JÓZSEF, a szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője, rendező, dramaturg, drámaíró,
LÁNG JÓZSEF színművész,
SÁFÁR MÓNIKA, a Madách Színház színművésze,
ÚJHELYI KINGA, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színművésze.

Kiemelkedő zenés színházi rendezői tevékenysége elismeréseként Nádasdy Kálmán-díjban részesült:

SZOMOR GYÖRGY színművész, rendező.

Kiemelkedő bábművészeti tevékenysége elismeréseként Blattner Géza-díjat kapott:

TÖRÖK ÁGNES, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház bábszínésze.

A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:

BORA GÁBOR táncművész, táncpedagógus,
VELEKEI LÁSZLÓ, a Győri Balett művészeti asszisztense.

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjat kapott:

MÁRKUS TIBOR dzsesszzongoraművész, egyetemi adjunktus,
ZOMBOLA PÉTER zeneszerző, művészeti koordinátor, egyetemi adjunktus.

Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült:

BALÁZS JÁNOS zongoraművész, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zongoratanára,
HORVÁTH MÁRIA, a Magyar Rádió Énekkarának énekművésze,
PÁL ISTVÁN népzenész, a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása,
ORDASI PÉTER karnagy, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar oktatója,
VÁRDAI ISTVÁN gordonkaművész.

Kiemelkedő zenetudományi és zenei ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként Szabolcsi Bence-díjat kapott:

PÁVAI ISTVÁN népzenekutató, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa.

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:

BÁNYÁSZ JUDIT textilművész,
BOTOS PÉTER üvegművész,
GÖBÖLYÖS MÁRTA textilművész,
HUSZ ÁGNES keramikusművész,
JÁGER MARGIT keramikusművész.

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjat kapott:

FOSTER COLIN szobrászművész,
LAJTA GÁBOR festőművész,
LUX ANTAL festő-, grafikus- és médiaművész,
PÁL CSABA grafikus- és festőművész,
SOMODY PÉTER festőművész, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar tanszékvezetője,
SZŐCS MIKLÓS TUI szobrászművész,
WIERDL ZSUZSANNA restaurátorművész.

A kortárs képzőművészet területén végzett kiemelkedő műkritikusi, kurátori tevékenysége elismeréseként Németh Lajos-díjban részesült:

BÁRDOSI JÓZSEF, a váci Tragor Ignác Múzeum művészettörténész-muzeológusa.

Kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjat kapott:

BAKONYI ISTVÁN irodalomtörténész, író, kritikus, a Kodolányi János Főiskola főiskolai tanára,
CS. NAGY IBOLYA irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő,
CSONTOS JÁNOS költő, kritikus, publicista, szerkesztő,
FENYVESI OTTÓ, az MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkárságának titkára,
GÁLFALVI GYÖRGY szerkesztő, esszéíró,
SZONDI GYÖRGY költő, műfordító, művelődéstörténész,
ZSILLE GÁBOR költő, műfordító, publicista, szerkesztő.

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

FILIPPINYI ÉVA, az MTVA Kulturális Főszerkesztősége kiemelt szerkesztője,
KÖRMENDY ZSUZSANNA, a Magyar Nemzet rovatvezetője,
GUNDEL TAKÁCS GÁBOR, az MTVA műsorvezető-szerkesztője.

A kultúra érdekében hosszabb időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjat kapott:

ELEKES BOTOND a kulturális nemzetpolitika kidolgozásáért,
KOVÁCS GÉZA, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár főigazgatója,
TURÁNYI ZSUZSANNA, a Honvéd Együttes kulturális menedzsere, produkciós titkára.

A hátrányos helyzetben lévők támogatása érdekében végzett kiemelkedő, példamutató tevékenysége elismeréseként Pro Caritate-díjban részesült:

MÁGA ZOLTÁN hegedűművész.

 

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Dödölle szerint:

    „…Félig üres teremben adták át az állami kitüntetéseket…”
    Ostobaság. Az a terem nem félig üres volt, hanem félig tele…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top