+ Tánc

Csontvázak a szekrényben, elefántok a szobákban – interjú

Nem lehet művészetet csinálni a művészet oltárán - interjú

A szavak számomra gyakran túlságosan el vannak koptatva: nincs már elég súlyuk. Ennyiben a tánc, a mozgás, a test a kifejezésnek tágabb, még felfedezetlen tereket is felkínál.

Van abban valami őrülten szexi, ahogy elkezd beszélni hozzád, mintha csak Te és Ő lennétek a teremben. Ő, a NEXT – az Y generáció című fesztivál, amit a január 5. és 23. között rendeznek meg a Trafóban: merítés a 2010-es évek fiatal táncos, zenész, színházi csapataiból.

Nemrégiben Boross Martinnal, a Felülről az ibolyát című előadás rendezőjével beszélgettünk az esemény alapú kortárs színház lehetőségeiről, most pedig Fülöp László, a There’s an elephant in every room koreográfusa van soron. Hol áll a kortárs tánc és hogy csalogathatók a nézők a színházba?

Csontvázak a szekrényben, elefántok a szobákban, nem beszélve arról az átkozott gerendáról a szememben, és hogy a bagoly szerint a veréb nagyfejű. Pislogás, homlokráncolás, nyelés, sóhajtás vagy ajakbiggyesztés: megismerés és társas megismerés.

A koreográfiáid általában koncentráltabban egy konkrét pszichológiai témakör köré épülnek, a Next Fesztiválon a There’s an elephant in every room című előadásotokat mutatjátok be… Ennek az előadásnak mi a központi kérdése?

A There’s an elephant…-nál végül viszonylag tágan értelmeztük a témát, de a kezdetekkor a kiindulópont az emberi kapcsolat sokszínűségére koncentrált, annak a táncos kifejezési formáira, pontosabban: az emberek közötti kommunikáció sikertelenségére. Hányféleképpen félremehet a kommunikáció két ember között, annak jegyében, hogy különböző vágyakat és gondolatokat cipelnek magukkal.

Mi az elefánt?

Tulajdonképpen ezekből a kommunikációs sikertelenségekből fakadó feszültség, ami a nézők és a részvevők számára egyaránt nyilvánvaló, még sincs kimondva a színpadon.

A tudatalatti folyamatok megismerése, önismeret… Van valami különleges technika, módszer, amivel dolgoztok egy-egy koreográfia létrehozásakor?

Bármilyen szokatlanul is hangzik – elvégre mi egy táncos társulat vagyunk -, de számos interjút készítünk egy-egy előadás előkészületeikor. A szűkebb-tágabb ismeretségi körünkben vagy olykor akár idegenekkel is, egy-egy pszichológiai témakört körüljárva, amit az adott darab éppen érint.

Hogyan dolgoztok aztán tovább ezekkel az interjúkkal? Elemeztek, improvizáltok?

Az ott hallott élményeket, történeteket próbáljuk meg átültetni a mozdulatok nyelvére…Bár sokszor fontolgattuk azt is, hogy ezeket a beszélgetéseket nyersanyagként, szövegszerűen felhasználjuk aztán az adott előadásban, végül mindig elvetettük az ötletet. Az interjúk mindig inkább csak az alapot adják. Ez nem az egyetlen, csak az egyik forrása az inspirációnak. Kiindulópont, amihez aztán hozzákapcsolódhat tulajdonképpen bármi. Próbálunk nyitott szemmel járni és magunkévá tenni bármit, ami véletlenszerűen felfedezett érdekesség: a négyes-hatoson utazva vagy akár egy kávézóban…

Fontos számotokra, hogy közel hozzátok a nézőhöz az előadást, lebontsátok a falakat. Úgy fogalmaztatok egy helyen, hogy az előadó civilként is jelen van. Ez mit takar? Hogy próbáljátok behálózni a nézőt?

Első lépésként próbálunk minél személyesebb témákhoz hozzányúlni, ezzel behívni a nézőt az előadásba.

Másodszor pedig, bár táncról beszélünk, tehát valamiképp egy absztrakt nyelvről, megpróbálunk azzal közel kerülni a nézőhöz, hogy minél nagyobb teret adunk a színpad emberének. Az az ember, aki egy szerepben színpadra lép, mit hoz magával akaratlan – mint civil személy? Nem nyessük a dolgokat, a „hibákat” is beleépítjük az előadásba. Számomra, bármi is legyen a téma, a legérdekesebb mindig a jelenlévő ember. Azt a rengeteg színt, árnyalatot, ami egy emberben – történeteiben, világlátásában – megbújik, kár volna elfojtani. „Butább” lenne az előadás nélküle.

Az előadásaitok többnyire a tudat alatti folyamatokkal, azoknak a megismerésével és az önismerettel foglalkozik. Alkalmasabb a tánc ezeknek a kérdéseknek a felvetésére, mint a többi művészeti ág?

Ha belegondolsz, a hétköznapi életben viszonylag keveset mozgunk, ellenben annál többet beszélünk, verbálisan kommunikálunk. Így tulajdonképp azt mondhatjuk, hogy kevésbé ismerjük a testünket, kevésbé értjük a testünk nyelvét… Pedig az nagyon sokat kommunikál velünk.

A szavak számomra gyakran túlságosan el vannak koptatva: nincs már elég súlyuk. Ennyiben a tánc, a mozgás, a test a kifejezésnek tágabb, még felfedezetlen tereket is felkínál. Fizikalitása által korlátozott, be van zárva a saját keretei közé. Egy kiszolgáltatott rendszer. Éppen ezért érzem, hogy a legerőteljesebb felület, amin kommunikálni lehet: kifejezni, kiültetni a konfliktusokat.

Tagja vagy az L1 Egyesületnek is, aminek célja főként a kortárs tánc népszerűsítése… Ezek szerint nehéz helyzetben van a fiatal, kortárs táncos generáció?

Igen, abban vagyunk, de nem (vagy nem csak) anyagi okok miatt, hanem mert roppant nehéz bevonzani a nézőket a színházba.

Ennek mi lehet az oka?

Egyrészt az, hogy az átlagember élete telis tele van problémákkal, túlhajtottak a mindennapok: se idő, se energia a kultúrára. Ehhez pedig gyakran társul az emberek fejében kialakított kép a kortárs kultúráról, ami közel sem látja ezt egy olyan tág és széles spektrumú dolognak, mint amilyen valójában.

Tehát az emberek inkább csak kikapcsolódni akarnak esténként, nem „szembesítve lenni”. Ez önmagában még nem volna negatív dolog – én például meg kell valljam, hogy meg tudom érteni -, de ami mégis veszélyes mindebben, az a passzivitásba fulladás.

Hogy próbáltok ti tenni ez ellen?

Szükség van új módszerekre, még kipróbálatlan stratégiákra a kortárs művészet részéről. Persze mi sem térképeztük még fel teljesen a lehetőségeket és nincsenek konkrét válaszaink, de kísérletezünk. Kutatjuk, hogy mi lehet érvényes, aktuális a ma közönsége számára?

Annyi biztos, hogy ma nem engedhetjük meg magunknak, hogy valamit a „művészet oltárára” készítsünk. Nem lehet kihagyni a nézőt a folyamatból – bármit is kreálunk, az neki készül. Ez jobb esetben nem a néző igényeinek a kiszolgálását jelenti, hanem azt, hogy új igényeket teremtünk. Az alkotás neki készül, és nem önmagáért.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top