+ Színház

Halálba táncoltatnak tizenhárom vértanút

Ha valaki nem ismeri a magyar történelmet, akkor is megérti a történetet A tizenhárom vértanú mellett központi szerepet kap Haynau is.

Táncjátékot mutatnak be pénteken Aradon az 1848-49-es szabadságharc tizenhárom honvédtiszt vértanújának emlékére.

Az előadás az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar koprodukciójaként jött létre. Az erdélyi színház szerdai közlése szerint a 13 című, élő zenével kísért táncjáték különös színházi élményt ígér a nézőknek.
Tapasztó Ernő, a produkció egyik rendezője azt mondta:

Ebben a témában nagyon kevés színpadi mű született, már korábban terveztünk közös előadást a Farkas Tamás által vezetett békéscsabai táncegyüttessel.

Tapasztó Ernő szerint egyértelmű témaként adódott az aradi tizenhármak sorsának feldolgozása, hiszen ez a téma aradiként hozzájuk közel áll. Az ötletet Farkas Tamás, az előadás másik rendezője is fenntartások nélkül elfogadta.

Ha valaki nem ismeri a magyar történelmet, akkor is megérti a történetet. A kiindulópontot a honvédtisztek halálra ítélése jelenti, az előadás a kivégzés előtti pillanatokat idézi fel. A tizenhárom vértanú mellett központi szerepet kap Haynau, akit Móricz Bence alakít.

Arra a ma is aktuális problémára hívják fel a figyelmet, hogy miként éli meg az egyén és a közösség a halál tragédiáját, hogyan tud egyetlen hatalommal bíró személy halálba táncoltatni másokat.

Az előadáshoz a zenét a szabadkai Juhász Zenekar biztosítja, a koreográfiát szintén Farkas Tamás jegyezte.
Február elején már láthatta a produkciót a békéscsabai közönség.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top