A Szerk.

"Rágyújtottam egy szivarra, amit még Joyce adott, és csak annyit mondtam a törpének: - Mára ennyi, kispofám!" Bukowski

Hideg vas

Mindig megilletődöm, amikor beülök a falubeli férfifodrász székébe, és betakar a palásttal. Ahogy a homlokomhoz ér az olló, lehunyom a szemem, nehogy belehulljon a haj. Később kinyitom, és már folyik is a könnyem, ez elég kínos.

2014. január 5. /

Empátia

– Bedugtam, persze, hogy bedugtam, beljebb már nem is lehetne, viszont nem hogy keményebb nem lesz, de egyre puhább – Gulyás úr olyan hangerővel mondta ezt a telefonba, hogy egyszerre hárman is kinéztek a szemközti házból. – Most meg, ahogy így nyomkodás közben tapogatom, már teljesen puha. Ez így biztosan nem lesz jó. Valami mást…

2014. január 4. /

Lakodalom – vers

Hiába keresi, nem találja a házat, ahol a szülők és a rokonok már dél óta várják. Vasderes hajú öregember figyeli nyájasan, hogy csorognak a könnyei. Lehajol a kisszéke mellé, zománcozott tálat vesz föl, kék szőlővel kínálja: Nesze, Otelló. Csipegetnek.

2014. január 3. /

Életrajzi novellák – A löszfal

Legnagyobb meglepetésemre kaptam ezt a fényképet a hétvégén, amelyen 24 évvel ezelőtt a szárszói úttörőtáborban masírozok csákóban, piros nyakkendőben, és majdnem úgy fest, nadrág nélkül. Mögöttem két srác, ugyancsak csákóban hozza a zászlót zászlófelvonáshoz. Kötelező csapatvezetői nyári munka volt a szegedi tanárképzőn. Ebben a táborban töltöttem gyerekkorom nyarait is, a kis házak mögött a vasúti sín és…

2014. január 3. /

Végtelen

Ha valaki megkérdezte volna, hogy mióta tart, Zsuzsa nehezen tudott volna kapásból válaszolni. Persze, nagyon jól tudta, hogy mikor kezdődött, mint ahogy az általa legfontosabbnak vélt találkozásaik dátumaira is fejből emlékezett, a többit pedig bejegyezte a naplójába, címszavakban melléjük írva, hogy mi történt aznap. Mégis, számára úgy tűnt, hogy ez az egész öröktől fogva való.

2014. január 3. /

Nyári élmény

A kisfiú egész nyáron a nyári élményeit írta. A kéziratot szeptember elsején becipelte az iskolába, és várt. A többiek barnán, élményektől feltöltődve érkeztek az osztályterembe, de a kisfiú falfehér volt, karikás szemeivel a zöld táblát bámulta. Padtársa, kisfiú2 oldalba is bökte, hogy hahó, mi a pálya?

2014. január 2. /

Éjszakai áram

Mottó: „Még nem tudtad, mi történik veled, csak abban voltál biztos, hogy történik. Valami változik benned, hasonlóan ahhoz, mint mikor az északi és déli pólus elindul, hogy a Föld két sarkán fölcseréljék egymást. És közben nem akartál mást, mint hogy pár szóval éppen csak érintsd ezt a változó világot. Hogy ellenállás nélkül átjusson rajtad a…

2014. január 2. /

Vénusz

Ahogy a nóta is mondja: you can leave your hat on, azaz ne hagyj mást magadon, csak a fülbevalót!

2014. január 2. /

A Cég

Az pedig külön mulatságra adott alkalmat, hogy Gyuri egyszer a lány pólóját vitte haza, a szüleihez a mosnivalók között. Az előző reggel ugyanis a lánynál ébredt, s miközben az este levetett ruháit pakolta el, véletlenül nem a saját pólóját rakta a táskájába. (Benedek Szabolcs tárcanovellája)

2014. január 2. /

A két szőke

Egész este nem szóltunk egymáshoz, csináltam neki vacsorára tormás sonkát, aztán tévéztünk, megnéztük az összes sorozatot, a végén rákapcsoltunk a szexcsatornára, és hajnalig néztük és csináltuk, csináltuk és néztük. (Podmaniczky Szilárd novellája a Döglött kutyával őrzött terület című könyvből)

2014. január 1. /

Buék 2014! – Top10 2013-ból

Vissza nem térő alkalom, hogy boldog újévet kívánjunk minden olvasónknak, itthon és az Óperencián túl. Jövőre ugyanitt, ugyanazért találkozunk. Itt azokat a cikkeket válogattuk össze a 2013-as évből, amiket a legjobban szerettetek.

2013. december 31. /

Harmsz – a szovjet múlt mélyéről

Danyiil Harmsz (1905-1942) nevét az utóbbi időkig legfeljebb azok ismerhették, akik megjegyzik a gyermekversek szerzőit is. Pedig a sokáig lappangó – végre magyarul is megismerhető – irodalmi hagyaték java nem kimondottan gyerekeknek szól.

2013. december 30. /