Archív

2014-ben ismét lesz Budapest100!

A nyitott házak hétvégéje nem csak műemlékekkel foglalkozik, épp annyira szól a valamikori Budapestről, mint a mairól.

budapeest100

Fotó: Ember Sári

2014-ben ismét lesz Budapest100 program: április 26-27-énlakóházak és intézmények várják az érdeklődőket, akik máskor talán nem látható terekkel, máskor nem hallható történetekkel találkozhatnak.

Az elmúlt években a Budapest100 a főváros legsikeresebb civil ünnepe lett, és 2013-ban nemzetközi elismerést is szerzett a lakó közösségek és a program önkéntesei által végzett munkának köszönhetően: a százéves házakat ünneplő eseménysorozat Németországban megkapta „A legszebb városi ünnep” díját. 2014 áprilisának utolsó hétvégéjén újra nyitott kapukkal és programokkal várják az érdeklődőket a százéves lakóházak és intézmények.

A nyitott házak hétvégéje nem csak műemlékekkel foglalkozik, épp annyira szól a valamikori Budapestről, mint a mairól: felhívja a figyelmet a rejtett építészeti értékekre és az épített környezetre is. Emellett célja, hogy a képzett önkéntesekkel megvalósuló civil városi ünnep közelebb hozza egymáshoz az embereket. A Budapest100 közös gondolkodást kezdeményez a megújulásról, és összetartó lakóközösségek munkáját ösztönzi.

buadapest100

Fotó: Mohai Balázs

A Budapest100 a százéves budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program, amelynek ötletgazdája az OSA Archívum, projektgazdája a KÉK – Kortárs Építészeti Központ.

Fedezzük fel és ünnepeljük együtt a 100 éves épületeket 2014-ben is!

Híreink a Budapest100 honlapján és Facebook oldalán

mohaibalazs03

Fotó: Mohai Balázs

Háttér – 2011 áprilisában az első Budapest100 programot nagy lelkesedés övezte. 50 budapesti épületben látták vendégül az érdeklődőket az ott lakók, dolgozók. A kétnapos rendezvény alatt közel 16 ezren fordultak meg a házakban (lakásokban, műtermekben, padlásokon, iskolákban, színházakban, irodákban, közintézményekben). 2012-ben 60 épület (35 lakóház és 25 intézmény) nyitotta ki kapuit. A látogatók száma közel 17 ezer volt. 2013-ban 50 százéves épület (25 lakóház és 15 intézmény) csatlakozott a programsorozathoz, emellett nosztalgia villamosok idézték fel a 100 évvel ezelőtti hangulatot. A látogatók száma meghaladta a 18 ezret. A százéves épületek bejárása mellett minden évben számtalan, a lakók által önkéntesek segítségével szervezett program is várta a látogatókat, sőt esetenként kisebb épületrészek újultak meg közös munkával a centenárium alkalmából. A városlakók lelkes részvétele arra ösztönöz minket, hogy folytassuk a programot.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top