Archív

A legjobb nevelési módszer a példa – beszélgetés Makkai Kinga irodalompedagógussal

A gyermekirodalom végső soron csak úgy nyer létjogosultságot, ha befogadásra lel a gyerekek által. Hiába vannak nagyszerű írói, költői egy nemzetnek, ha nincsenek olvasói.

makkai kinga

A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon találkoztunk, hosszú évek óta most először. Makkai Kinga irodalompedagógus, abból a fajtából, aki egy személyben Harisnyás Pippi, Pomona Bimba, Mary Poppins, sorolhatnám. Úgy váltogatja a pajkosságot és huncut szigort, hogy az embernek hirtelen kedve támad szakmát cserélni. Azaz nem, mégsem: inkább kíváncsivá tesz, hogyan vált ilyenné egy ember – és ez az ilyen olvastassék nagyon beboldozva –, akit bakfiskorunktól, úgy hisszük, ismerünk. Miféle energiák, szemléletek alakították az ilyenné válása során. Mi kellett ahhoz, hogy szerteágazó munkásságával, elméletivel és gyakorlatival egyaránt, egy egész régióban feléledni látsszék a gyermekirodalom recepciója. Mert ragyog ám, meg pezseg a mindenség.

Tanítóképzőben érettségiztél, aztán a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán, illetve Bölcsészkarán szereztél magyar nyelv és irodalom-pedagógia szakos tanári oklevelet, és azóta is az irodalom meg a pedagógia, így, külön-külön, illetve az irodalom-pedagógia tölti ki életed nagy részét. Emlékszel arra a pillanatra, akár szűkebb, akár tágabb értelemben, amikor úgy döntöttél, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Aránylag későn született meg bennem a felismerés. A kolozsvári BBTE pedagógia-magyar nyelv és irodalom szakának I. éves egyetemi hallgatója voltam, amikor Pletl Rita, jelenleg a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem docense, felvett egy általa alapított marosvásárhelyi kutatócsoportba, amely a romániai magyar tanulók iskolai írásos közléskultúrájának, anyanyelv-használatának, nyelvi kompetenciájának a felmérését célozta meg. Ez egy országos hatókörű felmérés volt, közel három ezer diák vett részt benne. A felmérés alapjául egy gyerekek által írt mese szolgált. A mesék javítása közben érdekes jelenségekkel találkoztunk, a gyerekek mesékhez való viszonyulását, világfelfogását illetően. Benne volt ezekben a mesékben, fogalmazásokban a mai gyerekek világképének lenyomata. A későbbiekben szakdolgozatok, doktori disszertációk nyersanyagául szolgáltak ezek a mesék, vagyis a kutatótársaimat is ez a nagyméretű munka indította el a tudományos pálya felé. Számomra is ez a pillanat jelentette a gyermekek, illetve a mese felé fordulást. Érdekes területnek éreztem, hiszen irodalom és pedagógia eleve sajátos módon ötvöződött bennem. És talán az sem véletlen, hogy az egyetemi tanulmányaim során választott diszciplína szintén sajátos társítása volt a filológiának, valamint a neveléstudománynak. Mindig is érdekelt a pedagógiának más tudományterületekkel való kapcsolata: az egyetem utolsó éveiben a múzeumpedagógiával kezdtem el behatóbban foglalkozni, majd később, középiskolás tanárként éveken keresztül a könyvtár-pedagógia érdekelt. Innen már csak egy lépés a könyvek, gyerekkönyvek és a pedagógia kapcsolata, az irántuk való elköteleződés.

A fókuszba kerülő élettörténetekről általában kiderül, hogy ott munkálkodik mögöttük a hiány, mint dramaturgiai állandó. Volt-e diákkorodban olyan hiány-élményed, amiről ma, irodalom-pedagógusként már úgy gondolod, hogy előnyödre vált? Illetve volt-e olyan, amit ma is megoldhatatlannak tartasz?

Tény, hogy nem értelmiségi családban nőttem fel, és kevés gyerekkönyvem volt otthon. Ez így, utólag visszatekintve, talán hiányként tételezhető, s ez táplálta bennem a felfedezés vágyát: annyi minden volt, amiről úgy éreztem, elmulasztottam. Minden érdekelt, ami irodalom, kultúra, ami művészettel kapcsolatos. Egyfajta tenni akarást, tudásszomjat éreztem, a bizonyítás kényszerét. Annak ellenére, hogy szüleim egyszerű emberek voltak, tőlük ered minden elszántság, hivatástudat, kultúraérzékenység és művészi érdeklődés. Édesanyámtól tanultam és neki köszönhetem a könyvek szeretetét, ő ugyanis nagy figyelmet fordított egy kisebb családi könyvtár megteremtésére, annak ellenére, hogy keveset láttam olvasni. Apámat viszont annál többet. Az irodalomról, a történelemről, kultúráról vele tudtam hosszasan beszélgetni. Azt hiszem a tudásvágyat, a szenvedélyt és a konok állhatatosságot is tőle örököltem. Mint ahogy a tanítás iránti elhivatottságot is tőle tanultam – már ha lehet ezt tanulni egyáltalán. Különös figyelmet szentelt arra, hogy gyermekeiben elültesse: létezik egy feladat, melyet az élet kijelölt számunkra. És ez elől nincs menekvés.

Manapság egyre több blogot olvasni, ami mesével, mesepszichológiával, irodalomoktatással kapcsolatos. Sok esetben szülői nekibuzdulásokról van szó, amelyek a közösségi oldalak jóvoltából gyorsan befogadóra találnak. Ha valaki ezek alapján akarna tájékozódni a gyerekirodalomban, mit ajánlanál: milyen kritériumok alapján válasszon?

makkai kinga Bruno Bettelheim mondta, hogy a mese mindig a gyermek valóságos lelki és érzelmi színvonalán fejti ki hatását. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy az a jó mese, ami befogadásra lel, megérinti a gyereket. A jó mese ott és úgy fejti ki hatását a gyermeki lélekre, ahogyan éppen szüksége van rá. Ez a népmese, a történet, a narráció szimbolikus jellegéből fakad. Az igazi történetek többrétegűek. El kell jutni tehát az egyszerű, hétköznapi gyerektörténetektől az igazi mesékig. Eleinte a gyerek olyan történeteket szeret hallani, amelyek róla, az őt körülvevő és az általa felfedezett, általa látott világot idézik, később, 5 éves kor után már képes az elvont gondolkodásra, képes szellemi síkon is világokat rendelni egy-egy narratívához, képes lesz saját lelkében olvasni a hallottak által. A gyermekkorban hallott történetek generálják az érzelmek hogyanjait, mikéntjét, valamint olyan igazságok értékrendszerét, kódjait és közvetítési módjait, amelyek a létezésre keresik a választ, amelyek felvetik a gyerek számára, hogy kik is vagyunk valójában. Ezért mesélünk, mondunk történeteket. Ezért voltak és lesznek mindig is fontosak a mesék. Hogy mégis mi a jó narratíva? Az a legjobb történet, amit az anya szívesen olvas. És ezt a gyerek az anya ölében megérzi. Együtt nevet vagy sír a hallottakon. Mert a gyerekkönyv, az abból való felolvasás a legnagyobb érték, amivel a szülő lélekben megajándékozza a gyermekét. Olyan érték, ami nem vásárolható meg pénzen, olyan pillanatok ezek, amelyeket, ha elmulasztunk, soha nem pótolhatunk. A jó gyerekkönyv az, ami a gyerekről szól, a legnagyobb gonddal és művészi igénnyel készül, figyelembe veszi a gyerek érdeklődését, életkorát és lelki, gondolkodásbeli sajátosságait. Jó gyerekkönyv az, amellyel a gyerek könnyen azonosul, könnyen befogadja, ami meg tudja szólítani. Először az anyának legyen kedves az a mű, s ha már az, ha elnyerte tetszését, ha felolvasás közben érződik a hangján a lelkesedés, akkor a gyerek is megérzi, hogy a szeretet benne van. A felolvasás ceremóniája, maga az olvasás mint tolmácsolás, mint értelmezés, mint a szeretet és gondoskodás, a tanítás gesztusa van jelen ebben a folyamatban. Így neveli az anya olvasóvá gyermekét. Egyébként az olvasóvá nevelésnek nincs módszere: aki szereti a világot, jóban van önmagával és másokkal, és megtapasztalta valaha is, hogy az irodalom (gyermekirodalom) róla, rólunk, a világról szól, az a gyerek biztosan olvasni fog, hisz a könyvekben minden benne van, a világ, a mindenség. Másként fogalmazva: ha a gyerek személyisége egészségesen fejlődik, megszereti önmagát, a világot, akkor olvasni is megszeret, hisz az irodalom rólunk szól. Az olvasó mindig „magát olvassa ki” a könyvekből, magát vetíti bele a világba. A mindenség bennünk ragyog. Nem árt ezt tudatosítani az olvasás aktusa során.

Neked is van egy blogod, Útlevél Meseországba a címe, ahol havonta legalább egyszer közzéteszel egy-egy recenziót, szerzőket mutatsz be, részleteket közölsz tőlük. Mi motivált, amikor elindítottad? Az elinduláshoz képest változott-e valami benned?

Mielőtt elkezdtem volna a blogot, rádöbbentem, hogy sokan írnak a magyarországi kiadóknál megjelent gyerekkönyvekről, de szinte senki se írt az erdélyi gyermekirodalom jelenéről. Ezért kezdtem blogolni. Az erdélyi gyermekirodalom népszerűsítése céljából. Itt is a hiány felismerése, megszüntetése sarkallt. Persze, itt már sokkal tudatosabban.

Ugyanitt, központi helyen, egy másik blog linkje található. Ez a Könyvmutatványosok. Szerzőgárdája sokszínű, jogásztól néprajzkutatón át zenészig szinte minden foglalkozás képviselteti magát, de ennél is érdekesebb, hogy a világ különböző pontjain éltek. Hogyan jött létre ez a közösség?

Az érdem Németh Eszteré, ő fedezett fel, ő hozott össze bennünket. Intenzív levelezésbe fogtunk, rengeteget beszélgettünk, videokonferenciákat folytattunk. Kezdetben virtuális olvasókörként, szakmai fórumként működtünk. Akkoriban kevesen írtak gyerekkönyvekről, szűkebb volt a szakma. A fizikai távolság ellenére sok minden összeköt bennünket: mindannyian saját gyermekirodalmi blogot vezetünk, bölcsészkaron végeztünk, többnyire édesanyák vagyunk, rajongunk a gyerekkönyvekért, szeretünk írni a gyerekkönyvekről, mindezt kedvtelésből tesszük. Egyfajta négyszögletű kerek erdő lett számunkra a Muti.

Tanári és irodalmi munkásságod mellett az esti mese fontosságáról tartasz előadásokat kismamáknak. Ma már roppant közhely, épp ezért roppant igaz, hogy a felturbózott élet miatt kevés nőnek adatik meg a nyugalmas gyermekvárás. Milyen hatással vannak az előadásaid a kismamákra? Sikerül-e beiktatni a szükséges csendet azok életébe is, akik korábban egyáltalán, vagy alig foglalkoztak irodalommal?

Igen, sikerül, épp ezért tartom fontosnak a szülők iskoláját. A felnövekvő generáció határozza meg a jövő társadalmát. Nem mindegy, hogyan nő fel a mai nemzedék. A mesehallgatás a boldog gyermekkor része, amihez minden gyermeknek joga van. A legnagyobb felelőtlenség a tudatlanság észlelése és a semmittevés. Ezért fontosnak tartom, hogy minél hamarabb, még fiatal családanyaként, apaként felvilágosítsuk a szülőket a meseolvasás személyiségfejlesztő hatásáról. Van, amikor a szülő tudatlanságból nem adja meg gyerekének a szellemi táplálékot, a jó indulást a sikeres élethez. Minden egyebet megad neki, csak a hasznos időt nem. Pedig olvasni minden szülő tud. Ez is épp olyan fontos, mint a helyes táplálkozás, egészséges életmód népszerűsítése a szülők körében. Azok a szülők, akikkel a kismama foglalkozásokon találkozom, hálás közönség. Mert az a szülő, aki eljár ilyen kurzusokra, képes mindent megtenni azért, hogy a legjobbat biztosítsa a gyerekeinek. A legnagyobb gondom az, hogy azokba a térségekbe, ahol eleve hátrányos helyzetben élnek a gyerekek, ahol kulturális szempontból is nehezen behozható hátrányból indulnak, iszonyú nehéz eljuttatni ezeket a foglalkozásokat. Pedig, ha jól belegondolunk, csak néhány meséskönyv kellene, és egy, a gyerekére figyelő, olvasó szülő.

Guttenberg kiadóA 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra jelent meg a Gutenberg Kiadó gondozásában a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológia, amit te válogattál és szerkesztettél. Irdatlanul nagy munka, ráadásul a kötet tematikus ciklusok köré épül. Mi alapján válogattál? Milyen témák érdekeltek? Ha ma kéne válogatnod, változtatnál-e rajta valamit?

A tematikus rendezéskor pedagógiai szempontokat követtem. Ugyanis reméltem, hogy az óvónők, tanítónők így nagyobb valószínűséggel és könnyebben használják majd munkájuk során. A kanonizálásnak ez egy igen célszerű eszköze. Míg óvodában teljesen az óvodapedagógusra bízzuk az irodalmi szövegek kiválasztását, addig a kisiskolás korban a tankönyvek, olvasókönyvek szövegei szolgáltatják az irodalmi nevelés nyersanyagát. Természetesen a tanítón múlik, milyen szövegeket visz be órára, mennyire ismeri a kortársakat, fontosnak tartja-e a kortárs szerzők műveinek a megismertetését. A pedagógiai szempontokon túl lényeges szempontként tekintek a lélektani aspektusra, hiszen a tizennégy ciklus olyan témák köré csoportosul, melyek a kisgyerek érdeklődési körét képezik: játékok, állatok, természet, évszakok, ünnepek, család stb. A pedagógia-lélektani dimenziót mindenképp megelőzi az irodalmi-esztétikai értékszemlélet: olyan kortárs erdélyi költőktől válogattam a verseket, számszerint 24-től, akik a kortárs magyar irodalom nagy presztízsű alkotói, önálló gyermekverskötettel rendelkeznek, akiknek műveivel a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok hasábjain már megismerkedhettek az erdélyi gyerekek. Mai verseket gyűjtöttem össze, legalábbis utóbbi két-három évtizedben megjelenteket, de nem hagyhattam ki azokat a kortársakat sem, akik az utóbbi évtizedben ugyan nem írtak gyermekverseket, korábbi verseiket azonban a mai gyerekek is mondják vagy éneklik. Itt most az I. és II. Forrás-nemzedék képviselőire gondolok. Igen, ma már másképp válogatnék. A kiadáshoz szükséges pénzügyi alapok megteremtése miatt több mint 2 évet késett a kötet. Akkoriban, mikor összeállt az antológia anyaga, még élt Lászlóffy Aladár, Jánky Béla és Páll Lajos, de így utólag nem módosítottunk az anyagon. A kötetet nem a szakmának – bár átfogó képet nyújt a kortárs erdélyi gyermeklíráról –szántuk, inkább a gyerekeknek. Ezért kértük fel a Kaláka együttest a CD-melléklet elkészítésére, illetve ez magyarázza a kötet gazdag illusztrációs anyagát. Nyújtson esztétikai-irodalmi-zenei élményt a gyereknek, népszerűsítsük csak bátran a kortárs gyermekköltészetet.

Ugyancsak a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében immár 3 éve szervezed és koordinálod a Gyerekszigetet. Három év után már lehet tapasztalatról beszélni, bizonyára sok a visszajáró szigetelő. A közvetlen megszólítás mennyiben segít a gyermekeknek a tájékozódásban? A szemrevaló, színesebbnél színesebb kiadványok közt rá tudod-e vezetni őket az értékre?

Ez a munka másmilyen koncentrációt igényel, mint az előbbiek. Ilyenkor a gyerekekre gondolok, nekik szervezem. A gyermekirodalom végső soron csak úgy nyer létjogosultságot, akkor nyeri el végső formáját, ha befogadásra lel a gyerekek által. Hiába vannak nagyszerű írói, költői egy nemzetnek, ha nincsenek olvasói. Ilyenkor ez a cél lebeg a szemem előtt. Közelebb vinni a gyerekeket a könyvhöz, megteremteni a lehetőségét annak, hogy találkozzon a gyerek a könyvvel. Másrészt kihívás, hogy ne csak elméletben beszéljek szülőknek a meseolvasás fontosságáról, hanem magam is megtapasztaljam, hogyan lehet megszerettetni az olvasást. A foglalkozások valamilyen formában mind kapcsolódnak a könyvhöz, irodalomhoz. Egyik kedvencem a „versfaragó műhely” valamint a „könyvajánlók gyerekszemmel”. Itt találkozom a gyerekek véleményével, igényeivel, olvasási szokásaival, és örömmel tölt el, hogy valóban igaz, amit Weöres Sándor mondott a gyerekekről, miszerint „minden gyerek költő”. Azt tapasztalom, a gyerekek szeretnek játszani, szeretnek véleményt mondani, csak meg kell teremteni a lehetőséget, hogy megnyilvánuljanak, megmutatkozzanak, alkalmat kell keríteni arra, akár tantermen kívül is, hogy találkozzanak a könyvvel. Ha látják, hogy másoknak is érték, akkor eltanulják ezt az értékszemléletet, ebben a korban ugyanis elsődleges tanulási forma a mintakövetés. A legjobb nevelési módszer pedig a példa.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top